Az a kérdés gyötör bennünket, hogy valamiféle értelmet kellene találnunk az életünkben. Ezért vagyunk mi (főleg az egzisztencialisták) nagyon-nagyon boldogtalanok. A páviánok még mindig végigbulizzák az életüket, mi meg (a hozzájuk képest) kevéske hajunkat tépjük, hogy kiderítsük, miért nem érezzük elég jól magunkat. Az ég szerelmére, mi állunk a tápláléklánc csúcsán, mi a csuda bajunk van?

Kapcsolódó idézetek

1. Legfőbb bajunk, hogy nem élünk a jelenben. Vagy a jövőn morfondírozunk, vagy a múltba tévedünk - a pillanatban sohasem vagyunk ott. Később még a közömbös percre is nosztalgiával emlékszünk vissza. A percet elszalasztjuk, nem örülünk neki. Mire örülnénk, a jelen múlt lesz, a kezünkből kifolyik. És folytatjuk, amit egész életünkben: az elszalasztott lehetőséget siratva szánalmasan nyavalygunk. Alice Christine Barrett
2. Kényelmesen boldogtalanok vagyunk. Mértéktelenül sokat eszünk, iszunk (...), hogy ellensúlyozzuk a bennünk felgyülemlett feszültséget, miközben látókörünk tágításáról vagy elménk magasabb szintekre juttatásáról ábrándozunk.
3. Kullogunk a boldogságunk után, és keresünk valamit, amiről azt hisszük, hogy enyhíti a fájdalmunkat. Legtöbbször azonban nem érjük el, és ha mégis rátalálunk valamire, kiderül, hogy nyugtalanságunk ettől még nem enyhül.
4. Ha nem vagyunk elégedettek a fizetésünkkel és/vagy utáljuk a munkánkat, akkor tegyük fel magunknak a kérdést, hogy miért csináljuk még mindig, és mi mást tehetnénk. A lehető legrosszabb változat, ha nem érezzük, hogy a munkánk örömet szerezne, vagy megbecsülnének bennünket, ugyanakkor annyira lefoglal minket, hogy nincs időnk kidolgozni a nagyobb jómódot és boldogságot hozó terveinket.
5. Az igazság az, hogy az életünk túlságosan értelemközpontú. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az élet célja, hogy értelmes dolgokat cselekedjünk, jelentőségteljes dolgokat akarunk tenni, az élet értelmén aggódunk, és az értelmetlenségén. És éppen ezeknek az értelmes dolgoknak a felgyülemlése okozza (...) a nagy fájdalmat.
6. A bajok elkerülhetetlenek, de a boldogtalanság nem szükségszerû. Hozzáállás kérdése, hogyan tekintünk életünk történéseire, azaz mit állítunk figyelmünk középpontjába. Gary Chapman
7. Életünknek nagy része értelmetlen, önmagát megsemmisítő ingadozás és hiábavalóság; káosszal küszködünk kívül és belül; és mégis hisszük, hogy van bennünk valami életbevágóan fontos és jelentőségteljes, csak tudnunk kellene olvasni a tulajdon lelkünkben. Érteni akarunk, fel akarjuk fogni a múló dolgok értékét és perspektíváját, hogy így kiemelhessük a fejünket a napi körülmények örvényéből. Will Durant
8. Sokan maguk mondanak le a lelki értelemben vett függetlenségről. Önszántukból felejtettek el boldogok lenni. (...) Azt hisszük, vannak magasztos céljaink és fontos értékeink, miközben gyakran az egész életünk egy hajsza. A többet, a nagyobbat és a szebbet kergetjük. Keressük a boldogságot, s nem vesszük észre, hogy ott van az orrunk előtt, csak épp vastagon elfedik az újabb és újabb vágyak. Mindig csak dobbantunk a pallón, ahelyett, hogy végre megérkeznénk.
9. Mintha kedélyünk azon múlna, hogy történik-e valami egyáltalán. És ha nem, és nem és nem, akkor fölmerül lassan a kérdés, mint egy bója: élünk-e? És ha eztán sem történik velünk semmi, akkortól a kérdésnek mosódik el az értelme. Marno János
10. Legtöbbször úgy fosztjuk meg magunkat az örömtől, hogy rosszul rangsorolunk. Előbb biztos egzisztenciát akarunk teremteni, fel akarjuk építeni a házunkat, és csak ezután élni és örülni. Pedig nem az a feladatunk, hogy mindenünk minél nagyobb és menőbb legyen, hanem az, hogy kapcsolatunkban boldogabbak legyünk, mint egyedül.