Az a valami megöl minden reményt, ezt pillantják meg a rákos betegek az ágyuk melletti vizespohárban, amikor már az összes fájdalomcsillapító elfogyott, és a morfinpumpa nullát mutat, és még messze a hajnal, de a fájdalom nem távozik, csak egyre mélyebbre rágja magát a haldoklók álmatlan csontjaiba. És ez a valami él. Mindenkit gyûlöl, és végtelenül falánk.

Kapcsolódó idézetek

1. Az orvos kimerültsége a halál láttán... én is dühöngenék, ha látnám, hogy meghalnak a betegeim. Beleértve azokat is, akik egyelőre meggyógyultak. Végül is meg kell halni. Mindent megteszel, mégis meghalnak... életed minden napján. Igazán van miért haragudni a haldoklókra. Szegény orvosok! Egész életüket azzal töltik, hogy egy olyan programot javítgatnak, amit úgy fejlesztettek ki, hogy végül bekrepáljon. Daniel Pennac
2. Semmi sem lehet annál rosszabb, mint újra és újra meghalni. Vagy úgy élni, hogy megfosztottak minden jótól.
3. A végstádiumban lévő rákos betegek kibírhatatlan fájdalma teljesen céltalan; olyan, mintha a halottat szirénázó mentőautóval szállítanánk a temetőbe. A fájdalomnak csak addig van értelme, amíg a gyógyulás lehetséges.
4. Mindenem fáj, de legalább tudom, érzem, hogy élek. Összehasonlíthatatlanul jobb, mint az a másik fájdalom, a léleké, amire a halál az egyetlen gyógyír.
5. Parányi dolgokról beszélünk, mégis olyan félelmetes kimondani azt a szót, hogy rák. Legyőzhet minket ez a kis hülye valami, ha engedjük neki. Olyan nehéz összerakni a gyógyulást. Szentesi Éva
6. Ahogy mindig is hitte, a fájdalom az egyetlen, ami az embert igazán élteti. A fájdalom megmarad, míg a gyönyör mindig elillan, akár egy füstfelhő, ha megpróbálják megragadni. A fájdalom megkeseríti, de úgy tûnik, egyben össze is tartja az életet. Ráébreszti az embert, mennyire kicsi, gyenge és sebezhető is valójában. A fájdalom a legelemibb dolog, ami az embereket előreviszi, összefûzi és megmutatja, milyenek is valójában. Eszükbe juttatja, hogy csak halandók, a természet parányi részei.
7. Eleinte alig veszed észre. Ha megkapod, egy szép napon mindentől elmegy a kedved. Semmi se érdekel, sivár minden. De ez a sivárság többé nem múlik el, megmarad s egyre nő. Napról napra, hétről hétre rosszabb. A beteg mind kedvetlenebb, belül mind üresebb, mind elégedetlenebb magával meg a világgal. Majd lassanként ez az érzés is megszûnik, többé semmit sem érez. Teljesen közönyös és szürke lesz, az egész világ idegennek tetszik neki, semmihez semmi köze. Már nem haragszik, nem lelkesedik, nem örül, nem szomorkodik, többé nem tud se nevetni, se sírni. A belsejében hideg lesz, már nem tud szeretni senkit. Ha idáig jut, a betegség gyógyíthatatlan. Nincs visszaérés. (...) A betegség neve: halálos unalom. Michael Ende
8. Békés, kisimult vonásokat csak a meghaltakon látunk. Az élőkön még ott ül egy egész élet gyötrelme, hiábavaló erőfeszítések és vesztett csaták emléke, és erőlködés a létezés utolsó perceiért. Hogy még, még, még egy kicsit. Még akkor is, ha fáj. Lángh Júlia
9. Semmi se természetesebb, mint a halál, és mégis, a halál, ha szemtől szembe állunk vele, mintha valami kábultságot keltő ütést mérne ránk. Hiába látjuk előre, abban a nagy pillanatban, amikor csakugyan megjelenik előttünk, fagyos lehelete átjárja, feldúlja, összeborzongatja, megreszketteti minden idegünket, eltompítja érzékeinket, lesújtja egész gondolkozásunkat. Megjelenésében van valami, ami szívünknek örökre megérthetetlen; valami borzalmasan leverő, süketítő, butító. Ambrus Zoltán
10. A halálban az egyik legrosszabb, hogy mindenkit ugyanúgy elnémít, azokat, akiknek nincs mondanivalójuk és azokat is, akik szavaikkal ünnepet tudtak varázsolni a szívbe, mosolyt a sötétségbe, ugyanúgy elnémítja azokat, akiktől tulajdonképpen megkönnyebbülés megszabadulnunk, és azokat, akik nélkül nem tudunk élni mégis kénytelenek leszünk. Jón Kalman Stefánsson