Ugrás a tartalomra
Az anyag szakadatlanul áramló folyó; a természet tevékenysége folytonos változásban nyilvánul meg, a végső ok ezer meg ezer fordulat szövevényében bujkál. Szinte semmi állandó nincs, s lábunknál tátong a múlt és jövő feneketlen, mindent fölfaló mélysége. Hogyne volna hát esztelen, aki ilyen körülmények között felfuvalkodik vagy szorong vagy jajgat, mintha valami akár egy ideig, akár tartósabban kellemetlenséget okozhatna.
Kapcsolódó idézetek
-
A víz mindig mozog, nem áll meg soha. Az eső lehull, aztán leszalad a patak a hegyekből, és folyó lesz belőle. A folyó elkanyarog az óceánig. Aztán elpárolog a víz, felszáll, mint egy lélek a felhőkbe. Aztán, mint minden az életben, megint kezdődik elölről.
Jodi Lynn Picoult
-
Soha nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba; el kell engednünk magunkat, és együtt kell folynunk az árral; rugalmasnak, ezerarcúnak, gyorsan változónak, elevennek kell lennünk; el kell fogadnunk azt a tényt, hogy az állandóság csupán csúf illúzió, mert minden - így mi magunk is - a szédítő és végtelen átalakulások állapotában leledzik.
Robert Silverberg
-
Létezik törvényes és törvénytelen, lehet vidám vagy szomorú, gazdag vagy szegény, élő vagy halott, de jó vagy rossz nincs. Az élet folyik a maga medrében és sodorja vele az eseményeket.
-
Ha az ember hömpölygő lávafolyamot, gőzgomolyagot vagy vízözönt néz, vagy szélben hullámzó mezőt, a szem és a lélek ott sem lel addig nyugalmat, míg meg nem találja az áradatban az ismerős elemeket... és bár ezek a formák állandó mozgásban vannak, határvonalaik sohasem élesek, sohasem egészek, sohasem ugyanazok, az ember mégis megragadhatja őket az elméjével úgy, hogy pislant egyet... s olyankor az idő megszûnik vízárként folyni, ehelyett pillanatok sora lesz belőle, amelyek bár szorosan követik egymást, mindegyiknek saját, egyedi formája van.
Sjón
-
Az idő telik, a jelen halad, az élet múlik, a csend rezeg. És mi is reszketünk, megreszketünk a félelemtől, mert ez a haladás, ez az időmúlás, ez a vibrálás, amely áramlik és tovaszáll, ez a mozgás visszavonhatatlan és a legvégén az elmúlást találjuk.
Jean-Louis Barrault
-
Jobban megértve a körülöttünk nyüzsgő valóságot, hamar rájöhetünk, hogy egy hatalmas folyamban úszunk valamennyien, amelynek a partjait sem látjuk mindig, s amelynek a sodrása ellen nem tudunk védekezni. Úszhatunk bölcsen és okosan, ügyesen és ügyetlenül, elmerülhetünk és megmenekülhetünk. Élvezhetjük a habokat, a folyóvíz kellemes simogatását. Mindent tehetünk, egyet kivéve: nem fordíthatjuk meg a folyót, nem parancsolhatjuk meg neki, hogy folyjon visszafelé.
Nagy István Attila
-
A lassan folydogáló víz a mulandóság melankolikus érzését keltette fel a lélekben. Minden elmúlik, (...) elmúlik nyomtalanul. Az emberek olyanok, mint a vízcseppek ebben a folyóban, s oly közel egymáshoz s mégis oly távol egymástól, névtelenül folynak-folydogálnak a mulandóság óceánjába. Ha minden oly rövid ideig tart és oly keveset ér, mi értelme van annak, hogy az emberek oly túlzott fontosságot tulajdonítanak a mindennapi élet dolgainak, s oly boldogtalanokká teszik magukat és egymást?
William Somerset Maugham
-
Az élet olyan, mint valami folyó: rohanó, lüktető víz, emelkedik és alázuhan és keskeny szorosokon, örvényeken, szirteken keresztül keresi az útját a távoli tenger felé. Minden ember szereplője a történetnek. Az egyik élet találkozik a másik élettel, aztán tovább folyik. Alig egy-egy pillanatra találkoznak - és a folyó folytatja végtelen útját a távoli tenger felé.
-
Az emberi élet tartama pillanat; az anyag változó, az érzékelés homályos; egész testünk összetétele könnyen romlandó; a lélek ide-oda kapkodás; a szerencse kifürkészhetetlen; a hírnév bizonytalan. Egyszóval: minden testi dolog rohanó vízfolyás, minden lelki jelenség álom és ködkép, az élet harc és számkivetés, az utókor dicsérete feledés.
Marcus Aurelius
-
A folyó egyszerre van ott mindenütt, eredeténél és torkolatánál, a vízesésnél, a révnél, a duzzasztógátnál, a tengerben, fenn a hegyeken, egyszerre mindenütt, (...) számára csak a jelen létezik, nem ismeri sem a múlt árnyékát, sem a jövő árnyékát.
Hermann Hesse