Ugrás a tartalomra
Ha az ember hömpölygő lávafolyamot, gőzgomolyagot vagy vízözönt néz, vagy szélben hullámzó mezőt, a szem és a lélek ott sem lel addig nyugalmat, míg meg nem találja az áradatban az ismerős elemeket... és bár ezek a formák állandó mozgásban vannak, határvonalaik sohasem élesek, sohasem egészek, sohasem ugyanazok, az ember mégis megragadhatja őket az elméjével úgy, hogy pislant egyet... s olyankor az idő megszûnik vízárként folyni, ehelyett pillanatok sora lesz belőle, amelyek bár szorosan követik egymást, mindegyiknek saját, egyedi formája van.
Kapcsolódó idézetek
-
Az anyag szakadatlanul áramló folyó; a természet tevékenysége folytonos változásban nyilvánul meg, a végső ok ezer meg ezer fordulat szövevényében bujkál. Szinte semmi állandó nincs, s lábunknál tátong a múlt és jövő feneketlen, mindent fölfaló mélysége. Hogyne volna hát esztelen, aki ilyen körülmények között felfuvalkodik vagy szorong vagy jajgat, mintha valami akár egy ideig, akár tartósabban kellemetlenséget okozhatna.
Marcus Aurelius
-
Az az igazság, hogy az idő bizony hullámzik. Hihetetlenül könnyû órákat vagy akár napokat veszíteni egy szempillantás alatt. Máskor kínszenvedés végigevickélni egyetlen órácskán is. Az idő apad és árad, olyan szakadatlanul, akár a tenger, és éppolyan megállíthatatlanul is. Épp azok a pillanatok, melyekről azt szeretnéd: bárcsak örökké tartanának - azok szállnak el leghamarább. Amelyeket pedig legszívesebben felgyorsítanál, csigalassúsággal vánszorognak.
-
Az idő rohan, egy villanás, egy pillanat, s a jelen máris múlttá változik. Pillanatról pillanatra a jövő ott csillog az ember markában, ha nem ragadja meg anélkül, hogy összeroppantaná, ha nem alakítja anélkül, hogy széttörné azt a pillanatfolyamot, semmi sem marad belőle.
Ray Douglas Bradbury
-
Az élet olyan, mint a víz: csak folyik, egyre folyik, soha nem áll meg egy pillanatra sem, hanem magával ragad mindent, ami beleesik, magával ragadja valahová, amit az ember úgy hív, hogy "örökkévalóság". A percek, órák, napok, évek, álmok, megvalósítások, kudarcok és emlékek... minden, amiből az ember élete és szíve és lelke felépül... csak viszi, és soha nem hoz vissza semmit.
Wass Albert
-
Az emberi élet tartama pillanat; az anyag változó, az érzékelés homályos; egész testünk összetétele könnyen romlandó; a lélek ide-oda kapkodás; a szerencse kifürkészhetetlen; a hírnév bizonytalan. Egyszóval: minden testi dolog rohanó vízfolyás, minden lelki jelenség álom és ködkép, az élet harc és számkivetés, az utókor dicsérete feledés.
Marcus Aurelius
-
Szeszélyes egy dolog az idő. Úgy tûnik, mintha állandó, egyenletes tempóban haladna, pedig valójában kanyarog, ugrál a víz alatti kövek között, megpihen a csendes mélyedésekben, megposhad a pocsolyákban és a hegyekből vad vízesésekbe veti le magát. Néha pedig mintha nem engedelmeskedne a természet törvényeinek, és hátrafelé haladna, a kezdetet keresve.
Sigrídur Hagalín Björnsdóttir
-
Az érzelmek, úgy tûnik, lelkünk vízszerû jelenségei. Csodás tud lenni, amikor egy-egy szép, egyszerû emberi érzés áthullámzik rajtunk, és életre kelti belső tájainkat. Szükségünk van rá, hogy - akár kellemesek, akár kellemetlenek ezek az élmények - szabadon áramolhassanak bennünk, átöblítve, megtisztítva, felüdítve lelkivilágunkat.
Buda László
-
Egy fára hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint egy tárgyra a világ sok tárgya közül. De ha belegondolsz, ez olyan, mintha egy örvényt dolognak neveznénk. Egy örvény a folyóban persze napról napra ugyanolyannak tûnhet, de ezt az állandó formát csak a víz szüntelen áramlása tartja fenn. Az örvénynek egyetlen része sem mozdulatlan. Ugyanígy a fa sem egy statikus dolog. Ha elég hosszú időn át figyelnéd, láthatnád, hogy állandónak tûnő alakját a benne zajló, véget nem érő körforgás tartja fenn.
-
Az emberek olyanok, mint a folyók: a víz mindegyikben egyforma és mindenütt ugyanaz, de minden folyó néhol keskeny, néhol széles, néhol tiszta, néhol hideg, néhol zavaros, néhol meleg. Ilyenek az emberek is.
-
Nézed a vizet. Az eget. A felhőket. A naplementét. A végtelent. A mindent. Újra. Mint már annyiszor. Lenyûgöz, elvarázsol, magával repít. Nézed, nézed, nézed. És most... most megpillantasz valamit. (...) Kirajzolódik egy arc, egy álomarc. Õ. És te csak állsz, és nem találod a szavakat ebben a csodálatos egységben. Csak gyenge kifejezéseket: gyönyörû, bámulatos, lenyûgöző. Az egyetlen arc. Amiben te már nem csak az álomarcot látod. Hanem az álomszívet is.
Csitáry-Hock Tamás