Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az egyik ok, amiért a matematika rendkívüli tekintélyt élvez minden más tudomány előtt: tételei abszolút megbízhatóak és vitán felül állnak, miközben bármely más tudomány tételei bizonyos fokig vitatottak, s folyamatosan ki vannak téve annak a veszélynek, hogy az újonnan felfedezett tények fényében érvényüket vesztik. Mégsem kell irigyelniük a matematikust más tudományterületek kutatóinak, mert a matematika tételei nem valóságos objektumokra, csupán puszta képzeletünk tárgyaira vonatkoznak.

Albert Einstein
💍 Feleség 🤲 Elfogadás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A matematikában, ha valami egyszer igaz, akkor az örökre igaz. Ez azonban azt is mutatja, hogy mi a különbség a való világ igazsága és a matematikai igazság között. A matematika számos tudományos elmélet alapját képezi. Ezeket a tételeket bebizonyították, mégis az ezekre épülő tudományról néha kiderül, hogy téves.
  2. A matematikai tudás merőben különbözik minden más tudástól. A fizikai világról alkotott képünk talán mindig torzított lesz, de a matematikai igazságok sohasem azok. Ezek objektív, örök és szükségszerû igazságok. Egy matematikai képlet vagy egy tétel mindenkinek, mindenhol ugyanazt jelenti - lényegtelen, férfi vagy-e vagy nő, milyen a vallásod vagy a bőröd színe; és mindenkinek ugyanazt fogja jelenteni ezer év múlva is. És ami még nagyon fontos, hogy egy csapásra mindannyiunké. Senki sem szabadalmaztathat egy matematikai formulát, az mindannyiunk közös értéke. Nincs más a földön, ami ennyire mély és különleges - mégis mindenki számára könnyen elérhető. Szinte hihetetlen, hogy a tudásnak ilyen szinte kifogyhatatlan tárháza létezik. Edward Frenkel
  3. A tudomány hatalmas segítséget ad a bonyolult világmindenség megértéséhez. A tudomány története bebizonyította, hogy eredményeinek se szeri, se száma, és alig telik el hét újabb előrelépés nélkül. A tudományos módszer vonzereje azonban nem csupán óriási erejének és hatóképességének köszönhető, hanem kérlelhetetlen tisztességének is. Minden új felfedezés, minden elmélet a tudományos világ szigorú ítélőszéke elé kerül. A gyakorlatban persze a tudósok sem angyalok. Néha az adatok zavarosak és bizonytalanok. Néha elismert tudósok azután is fenntartják kétes elméleteiket, miután kollégáik elvetették azokat. Egyik-másik tudós a csalástól sem riad vissza. Ezek azonban csupán eltévelyedések. A nagy egészet tekintve a tudomány megbízható tudást kínál számunkra. Paul Davies
  4. A matematika egyetlenegy dologgal nem tud mit kezdeni: az ellentmondásossággal. Matematikai tény, hogy ha egy matematikai rendszerben akár egyetlenegy ellentmondás is van, akkor abban a rendszerben bármi és bárminek az ellentéte is levezethető, s így a rendszer tökéletesen használhatatlan. A matek nem lehet kicsit ellentmondásos. A matek vagy éterien tiszta, hibátlan, vagy tökéletesen, a velejéig romlott. Mérő László
  5. A matematika (...) egyáltalán nem lezárt tudomány. Még olyan alapvető dolgok területén is, mint a számok és mértani alakzatok, a tudatlanságunk sokkal nagyobb a tudásunknál. És amit tudunk, azt komoly erőfeszítéseket, küzdelmet és a kezdeti zûrzavart követően tudjuk. A tankönyvek gondosan titkolják előlünk a sok verítéket és izgalmat. Jordan Ellenberg
  6. A matematika formailag helyes módszer, és egy tétel helyesen állítja, hogy bizonyos feltevésekből meghatározott következtetések adódnak: nincs mit csodálkozni tehát azon, hogy valótlan feltevésekből valótlan következtetésekre jutunk. A probléma abból adódik, hogy a feltevések gyakran hamisak, de jól el vannak rejtve, nem könnyû tehát felismerni őket; és hogy a - szintén téves - eredményeket egy tételből levont helyes következtetésnek tüntetik fel. Giorgio Parisi
  7. A matek a valóság leírásának univerzális módja, segítségével megfejthetjük, hogyan mûködik a világ, egy egyetemes nyelv, amely az igazság alapja. Világunkban, melyet egyre inkább a tudomány és technológia vezérel, a matematika egyre inkább a képesség, a haladás és az érték forrásává válik. Így azok, akik tökéletesen beszélik ezt a nyelvet, a haladás élén állnak. Edward Frenkel
  8. Az absztrakciónak rossz híre van: színtelennek, céltalannak, a világtól elszakadtnak és tartalom nélkülinek tartják. Terméketlennek. A matematikát néha megróják azért, mert absztrakt: mintha ez egy veszélyes lejtőn tett rossz lépés lenne. Pontosan az absztrakció az azonban, ami a matematika feltûnő és gyakran nem is várt hatékonysága mögött rejtőzik. Készség az összes lényegtelen tényező figyelmen kívül hagyására, a valóságosnál szélesebb tartományban való vizsgálódásra, összehasonlítani azt, ami van, azzal, ami lehetséges, sőt, ami lehetetlen - ez a matematika sikerének titka. Karl Sigmund
  9. Igazak-e a matematikai tételek? Attól függ, mire alkalmazzuk őket. Egy matematikai elmélet a jelenségek bizonyos területén lehet nagy pontossággal helyes, egy másik területen még elfogadható közelítéssel helyes, egy harmadik területen lehet abszolút helytelen.
  10. A matematika vigyáz tisztességünkre - megakadályozza, hogy hazudjunk önmagunknak vagy másoknak. A matematikával tévedni lehet, de hazudni nem. Sabine Hossenfelder
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat