Az elbizakodottság természetes és eredendő betegségünk. (...) [Az ember] ugyanezzel a hiú képzelgéssel tolakszik Isten mellé, tulajdonít isteni állapotot, különíti és választja el önmagát a teremtmények sokaságától, szab osztályt testvéreinek és társainak, az állatoknak, és tulajdonít nekik annyi képességet és erőt, amennyit jónak lát.

Kapcsolódó idézetek

1. A képzelőerő éppoly titkos rokonságban van az "újjal", mint a jövő; vágyálmainkban és tervezgetéseinkben leli meg korlátlan uralmának birodalmát. Voltaképpen képzeletünk zabolátlansága szüli az elbizakodottságot is. A reménytől megifjodik az ember, az elbizakodott ellenben infantilis lesz; abban a képzelgésben él, hogy már elérte azt, ami még nincs itt.
2. Közös gyarlósága (...) az emberi természetnek, hogy szokatlan és ismeretlen dolgokban túlságosan bizakodunk, aztán annál inkább megijedünk tőlük. Julius Caesar
3. Kétségtelen, a hiszékenységnek is megvannak a maga nehézségei, akár a kételkedésnek. A megrögzött előítéletekben nehéz kételkedni, a csodálatosat meg nehéz elhinni. Megértjük tehát, ha a hiszékenyek egy része elszórakozik ezzel a képességével, megértjük a panaszaikat is, hogy míg ők elhisznek mindent, még a hihetetlent is, addig mi nagy kényelmesen csak azt hisszük el, amit tényekkel és érvekkel bebizonyítanak nekünk, de értelmetlen és teljesen zavaros, amikor a vallásos emberek ezen messze túlmennek és hiszékenységüket nyíltan és mereven erkölcsi létük alapjának teszik meg. A hiszékenységnek is lehetnek következményei, csakhogy ezek nem erkölcsiek. Lehet, hogy a hiszékeny embert becsapják, lehet, hogy kinevetik, lehet, hogy megsajnálják tudatlanságáért vagy kitüntetik hitbuzgóságáért, lehet, hogy tönkremegy, mert hiszékenyebb a szomszédjánál, lehet, hogy püspök lesz belőle, mert többet hisz el a vetélytársánál - de a hiszékenysége soha sem több mint erkölcsileg közömbös hajlam, öröklött vagy szerzett sajátság, vagy fogyatékosság, aminő a göndör haj, a jó hang, vagy akár a hasbeszélés képessége. Polányi Károly
4. Úgy tûnik, mi emberek, páratlanul leleményesek vagyunk abban, hányféle módon okozhatunk fájdalmat egymásnak, és mindig találunk rá okot, hogy meg is tegyük. Ugyanakkor az is igaz, hogy az ember gyógyulási és gyógyító tehetsége szintén határtalan. Mindnyájunk veleszületett képessége, hogy örömöt találunk ott is, ahol csak szenvedés, és reményt, ahol csak reménytelenség van.
5. Félünk tőle és becsméreljük azt, ami más, ami nem megszokott. Ilyen az emberi természet.
6. Egyedül állni a hitetlenségünkkel, amikor körülöttünk mindenki hisz: olyan ez, mintha hiányoznék egy szervünk, mely talán fölösleges, de a többinek mind megvan; s az ember pirulva rejti szégyenét. Romain Rolland
7. Természetes az, hogy az ember fél a haláltól. Pont ezért természetes az is, hogy fél attól, hogy mások halála kapcsán hozhasson meg döntéseket. Ilyenkor hivatkozunk pl. Istenre, hogy majd ő eldönti. De az a helyzet, hogy ha van is Isten, az bizony a szabad döntés és beavatkozás jogát - úgy tûnik - meghagyta nekünk. ByeAlex
8. Szeretjük magunkat független lénynek tekinteni, aki ura a saját sorsának. Közben pedig elképesztően függünk egyrészt a környezettől, másrészt ki vagyunk szolgáltatva a véletlennek. Egyszerûen bármi, bármikor megtörténhet. Illúzió, hogy a sorsunk kézben tartható. Kormos Anett
9. Gyakran magunkba fordulunk és magunkba zárkózunk, számtalan megközelíthetetlen és befogadásra képtelen szigetet teremtünk. Még a legelemibb emberi kapcsolatokból is kölcsönös befogadásra képtelen valóságokat kreálunk: bezárkózó házaspár, bezárkózó család, bezárkózó csoport, bezárkózó plébánia, bezárkózó nemzet... ez nem Istentől való! Ez tőlünk származik, a mi bûnünk! Ferenc pápa
10. Az Istenbe való hit lelki szükségletünk, először gyengeségünk, majd tudásvágyunk s végül társadalmi érzékünkből kifolyólag, de mindenek felett emberi hiúságunk, illetve önzésünk követeli, hogy önmagunkat Isten formájában mindég imádjuk. Jász Géza