Ugrás a tartalomra
Az élet megjelenése a világûrben valamiféle ébredéshez hasonló, olyan, mintha maga az ûr, az anyag lényege ébredne, éledne fel, és az ûrnek ezt a különböző mértékû - sőt, végtelenül különböző mértékû - ébredését érzékeljük, amikor az életet látjuk a világûrben, az épületekben, egy hegyoldalon, egy mûalkotásban, egy ember mosolyában.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberi élet olyan, mint egy szálló ûrrakéta a világegyetemben. Magad vagy a rakéta csúcsán az ûrhajóst szállító kabin. De a kabinban - benned - az idő úgy telik, ahogyan te érzed. Ahogy akarod. Ha igazán figyelsz, szinte egy helyben áll. Van idő megcsinálni a dolgokat. Minden, amire adunk magunknak időt, megvalósul. Bennünk.
Kornis Mihály
-
Vannak pillanatok az életben, mikor megértjük, hogy a képtelen, a lehetetlen, a felfoghatatlan igazában a legközönségesebb és a legegyszerûbb. Egyszerre látjuk az élet szerkezetét: a süllyesztőben alakok tûnnek el, akikről azt hittük, jelentősek, a háttérből alakok lépnek elő, kikről nem tudtunk semmi biztosat, s egyszerre látjuk, hogy vártuk őket s ők is vártak, egész sorsukkal, a jelenés pillanatában.
Márai Sándor
-
Az élet, az igazi élet azon pillanatok összessége, amelyek röpkék ugyan, de azt éreztetik velünk, hogy összhangban vagyunk a világegyetemmel.
Jorge Bucay
-
Amit "életnek" nevezünk, az egy bizonyos minőség, az anyagi rendszerek bizonyos reakcióinak az összessége, ahogyan a mosoly az ajkak minősége vagy reakciója.
Szent-Györgyi Albert
-
Élet (...) önmagában nincs. Élet van, csak nem lehet az anyagtól elválasztani. Az élet az anyagnak egy sajátsága, szerkezetének következménye. Olyan, mint a mosolygás. Mosolygás is van, de nem választhatom le azt az ajaktól, és nem tarthatom egyik kezemben, és a másikban az ajkat, mert a mosolygás nem más, mint az ajak játéka.
Szent-Györgyi Albert
-
Az élet értelme az élet valamennyi apró eseményében benne van. Jelen van a megteremtett formák és jelenségek végtelenségében.
Michael Jackson
-
Azért vagyunk itt hogy teremtsünk, és azért hogy szétterítsük a világûrben elképzeléseinket és gondolatainkat. A feladatunk, hogy kezdjünk valamit az élettel.
-
A létezés értelme maga a létezés; az anyagban minden információ benne van, minden valaha született eszme, minden valaha fellobbanó érzelem és annak ellentéte is benne van, a végső egyensúly, a végső nyugalom, az örökké változó és mégis ugyanolyan maradó anyag - ez a valóság.
On Sai
-
Különbség és ellentét nélkül nincs élet. Az élet és a világmindenség különbségekre, ellentétekre épül, mint világosság-sötétség, nappal-éjszaka, tûz-víz, férfi-nő, élet-halál. A nappal és az éjszaka ellentéte az élet állandóan ismétlődő körforgását fejezi ki. A nappalból alkonyatkor újjászületik az éjszaka, az éjszakából hajnalkor újjászületik a nappal. Az emberi élet hasonló körforgásra épül: élet-halál-újjászületés. A halál után újjászületik az ember, és új életet kezd.
-
Mindenféle dolog felkél és lenyugszik az ember életében, az ember figyelheti hátrahajtott fejjel, és érezheti, amint az alászálló sugarak elérik nyitott szemét.
Eudora Welty