Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az élet nem megy el nyomtalanul felettünk. Belefáradunk, elmeszesedünk, hajlamosakká válunk arra, hogy felületesen ítélkezzünk, ahelyett, hogy a dolgok mélyére hatolnánk.

Szilvási Lajos
⚽ Sport 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az élet nem állhat abból, hogy előre kitûzött célokat valósítunk meg, ez nagyon unalmas lenne. Inkább arra kell törekedni, hogy a jelenségek mögé lássunk, tudjunk dönteni az egymást követő történések sodrában, tudjuk, merre kell lépni. Jorge Bucay
  2. Nem feltétlenül kellene túl sokat foglalkoznunk az idővel, hiszen annyi mindent felbolygat és elnehezíti lépteinket, arra emlékeztet bennünket, hogy az élet gyorsabban telik annál, mint amit mi még képesek vagyunk felfogni, és néha alig tart tovább egy lélegzetvételnél. Az ember egy darabig fiatal, aztán egyszer csak már nem az. Jón Kalman Stefánsson
  3. Az élet nem arra való, hogy mindig jól járjunk. Az életbe bele kell férnie kudarcoknak, vereségeknek, újrakezdéseknek is. Ez kifejleszt bennünk olyan tulajdonságokat, lehetőségeket, megismeréseket, amelyek a mindig párnázott úton rejtve maradnának. Popper Péter
  4. Úgy telik el az életünk, hogy időről időre elfelejtjük saját magunkat: eltemetjük azt, akik voltunk. Egy idő után mindannyian kimondhatatlanul belefáradunk abba, amik vagyunk, és amik voltunk. Javier Marías
  5. Néha olyan dolgok történnek velünk vagy körülöttünk, amelyek felett nincs hatalmunk. El kell dönteni, mi az, ami igazán fontos a számunkra, és mi az, ami nem. Az élet mindenképpen megy tovább. Nora Roberts
  6. Az élet abból áll, hogy szereplünk benne, vagy éppen rendezzük, de semmiképpen nem maradhatunk mindvégig kívülállók. Sőt, inkább azzal nehéz megbirkózni, ha folyton csak mellékszerepet osztanak ránk.
  7. Az emberi élet (...) szünet nélküli megcsalt remények, kijátszott fáradozások s eldûlt munkálódások rövidebb vagy hosszabb lánca. A bizatlankodás, bátortalan lét mindenütt keseríti földi pályánkat, hanem ez emberi sorsunk, melyet elszánással tûrnünk kell, s azon okbúl tûrnünk is lehet, mert annak kellemetlen súlyát felettébb könnyítnünk hatalmunkban van. Széchenyi István
  8. Igazában nem is jó, ha az embernek sok ideje van. Sietség, kapkodás, kétségbeesés, valamit elmulasztasz, más dolgok elmúltak, megint mások nagyobbak, semhogy beleférjenek a röpke időbe... Így telik el az élet. Elkerülhetetlen, hogy erről-arról lekéssen az ember. Ne fájjon a fejed emiatt. Peter Soyer Beagle
  9. Néha úgy érzi az ember, hogy túl gyorsan peregnek a dolgok körülötte. Annyira el vagyunk foglalva azzal, hogy előre tekintsünk, hogy meg sem állunk élvezni a pillanatot. Egyik nap suhan el a másik után. Az egész élet egy masszává mosódik össze. És gyakran valami nagy sorscsapás kell ahhoz, hogy a jelenre figyeljünk. Akkor aztán fölébredünk, és rájövünk, milyen marhaságokat csináltunk. De már késő, a kocka el van vetve. Bill Watterson
  10. Lassú sétánk kifelé az életből, ahogy halad, torlódik az alkalmi társaság, ahogy elmaradozunk, összébbverődünk, előresietünk és félreállunk - érdemes figyelmünkre. Petri György
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat