Ugrás a tartalomra
Az ember akkor születik meg valóban, amikor mint megismerő alany önmaga tudatára ébred. Tehát lényegében öntudat. Az öntudatnak, hogy állítsa önmagát, meg kell különböztetnie magát attól, ami nem ő.
Kapcsolódó idézetek
-
Az önismeret valójában azt jelenti: emberként élni. Felismerni, hogy nincsenek pozitív és negatív tulajdonságok.
Csernus Imre
-
Az ember arra születik, hogy megismerje az életet, azt az egyetlen életet, ami neki adatik, mert minden más megismételhető, csak az ember élete nem.
Gyurkó László
-
Az újszülött nem érti még, hogy teste jobban hozzátartozik, mint a körülötte levő tárgyak; játszadozik lábujjával, és nem fogja fel, hogy az inkább az övé, mint a mellette fekvő csörgő; csak fokról fokra, a fájdalom révén kezdi érzékelni a test tényét. Hasonló tapasztalatokon kell átesnie az egyénnek is, hogy énjének tudatára ébredjen. De míg minden egyén tudatában van annak - és itt a különbség -, hogy teste különálló és teljes szervezet, nem mindenki fogja fel, hogy teljes és különálló egyéniség is.
William Somerset Maugham
-
Az ember megszületik és él - ennyi a bizonyosság. Néha úgy érzi, hogy valamilyen erő hordozza, néha, hogy elhagyja. Létének alapjait nem ismeri. Életének valószínûleg csak annyi az értelme és feladata, hogy némi fényt gyújtson a létezés sötétségében, fényt - akármilyen picit is - vigyen a kapcsolataiba, s egy kis melegséget.
Popper Péter
-
Az ember vagy hősies öntudattal bizonygatja saját egyediségét, vagy egy felsőbbrendû hatalommal való egyesülésben keres menedéket: azaz kiemelkedik vagy elmerül, elkülönül vagy betagozódik. Az ember vagy saját anyjává és apjává válik, vagy örök gyerek marad.
Irvin David Yalom
-
Önbizalmat elérni úgy lehet, hogy szembenézünk a félelmeinkkel, és a félelemmel teli konfliktusainkat úgy oldjuk meg, hogy az ebből származó sikerélmény építsen. Vagyis tudatosan ugrok olyan racionális és érzelmi megmérettetésekbe, ami új, ami ismeretlen, amitől félek, teljesen mindegy, hogy öröm vagy fájdalom vár rám. És mindezt csak ma tehetem meg. Tudván azt, hogy mindezt önmagamért teszem. Az ilyen megmérettetések megoldása után születik meg a felnőtt férfi meg a felnőtt nő.
Csernus Imre
-
Az embernek csak a teste születik meg világra éretten; a lelkének még sokáig szüksége van egy magzatburokra, amely mögött ellenmondó elemeiből magát fölépítheti.
Németh László
-
Az ember attól ember, hogy egy picit kívülről is képes önmagára és a saját életére tekinteni, és képes megtenni bizonyos tudatos lépéseket. Nem egyforma közegből érkezünk, nem egyforma a szocializációnk, de ugyanazokon az életszakaszon megyünk keresztül.
-
Az ember, a látszat ellenére, nem alkot magának célokat. Beleszületik egy korba, amely kész célok elé állítja, szolgálhatja őket, vagy fellázadhat ellenük, de a szolgálat vagy a lázadás tárgya kívülről adott. Hogy megismerhesse a célok keresésének teljes szabadságát, egyedül kellene lennie, ez pedig nem sikerülhet, mert ha nem emberek között nevelkedik, nem válhat emberré.
Stanislaw Lem
-
Az önmagunkra ébredés, amikor elkezdünk a nekünk megfelelő módon "mûködni", nem automatikus folyamat. Inkább a szüléshez hasonlítható: nagy erőkifejtés és erőlködés szükséges, mire rácsodálkozhatunk a fantasztikus eredményre. Nem merül ki a magabiztosságban és a cselekvésre való hajlandóságban sem. Megtörténhet viszont bármikor, vagy soha.
David Brooks