Az ember általában önmagába zárkózik, és mert ráadásul siker-orientált világban élünk, jégcsákánnyal a nyúltagyunkban is vigyorognunk kell, nehogy gyengének higgyenek, mert akkor irány a Tajgetosz. A fejlődés okán a jövendő generációk már négy-öt könyékkel jönnek a világra, és wattal fogják mértékezni a mosolyukat, miként a mûvi fényt. Elkeserítő korban élünk, erénynek számít, ha valaki oly hazug, akár egy rossz reklámfilm.

Kapcsolódó idézetek

1. A világ, amelyben ma élünk, a végletes ellentéteké. Szegény, gazdag, beteg, egészséges, boldogtalan, boldog, hívő, hitetlen áll szemben egymással. Nemegyszer úgy látszik, hogy a gyávák és a bátrak is méregetik egymást. Szerencsések és szerencsétlenek. Öregek, fiatalok. Ha tömegbe verődnek, félelmet keltenek egymásban. A tömegből kiválni igyekvő magára marad, didereg. Ezt az életérzést kellene megváltani, változtatni évente legalább az ünnepeken, mindenekelőtt karácsonykor.
2. Azért hazudunk az arcunkkal, mert gyerekkorunk óta erre tanítanak minket. (...) "Próbálj meg mosolyogni, hisz mégiscsak az unokatestvéredék jönnek vendégségbe!" - hangzik el nemegyszer, és mi megtanulunk mosolyt erőltetni magunkra. A szüleink és a társadalom lényegében azt sugallja, hogy rejtőzzünk el, csaljunk és hazudjunk arcunkkal a társadalmi harmónia fenntartása érdekében. Joe Navarro
3. Önmagunk védelmében nem akarjuk tudomásul venni azt, hogy a világ közönyös és kíméletlen, életünk esendő és törékeny. Élni akarunk a menekülés és a győzelem lehetőségével. Valami ilyesmi lehetett az a mozgatóerő, amely kifejlesztette bennünk azt a képességet, hogy a veszélyeket lehetőségekké, a vereséget győzelemmé alakítsuk át. Hankiss Elemér
4. Ha izgatott állapotban vagyunk, akkor minden jelentőssé válik, amit különben meg sem figyelünk. Ilyenkor maguk a tárgyak is - egy lámpaoszlop, egy kavicsos út, egy bokor - fokozottan éli a maga ősi zárkózott, embernek ellenséges életét, s szívünket fájdítva mutatja közönyös mivoltát, úgyhogy visszadöbbenünk tőlük. Az emberek pedig, kik mindig önzőek, és testvértelenül rohannak céljuk felé, egy szavukkal, egy mozdulatukkal emlékeztetnek bennünket, milyen egyedül vagyunk, és ez a szó, ez a mozdulat minden látható ok nélkül örökös jelképévé dermed lelkünkben az élet egész céltalanságának. Kosztolányi Dezső
5. Manapság szörnyen rosszkedvûek az emberek. Mindenki szóló sikersztori akar lenni. Ha nem jön össze, az illető lerágja magát. De inkább a többieket. Ez ellen kell a pozitív gondolkodás. Védőoltásként. Vavyan Fable
6. Zavarba jövünk a saját kudarcunktól, de gyorsan kiszagoljuk másokét. Tagadunk, szépítgetünk, és gyorsan továbblépünk - esetleg a körülményeket vagy másokat hibáztatunk. Már a gyerekek megtanulják, hogyan lehet kicselezni, hogy őket okolják - a másikra mutogatnak. Idővel ez lesz a megszokott megoldás. Ami ennél is rosszabb, az ebből következő indíttatás, hogy kerüljük az ambiciózusabb célokat és nagyobb kihívásokat, amelyekkel kudarcot vallhatunk. Ezzel számos lehetőséget veszítünk el a tanulásra és megújulásra. Amy Edmondson
7. Az életünk arról szól, hogy ahogy múlik velünk az idő, úgy kopnak le rólunk a képességek. Egyre inkább hegyesedünk. Egyre inkább kevés dolog marad, amivel foglalkozni tudunk, egyre rövidebbek a napok. Jót tesz mindenkinek, ha ki tud nyitni ajtókat az életében. Hiszem, hogy az egyes területeknek a kultúrán belül is, de a társadalmon belül is ezek az ajtónyitások jót tesznek. Kőrösi Zoltán
8. Szerencsésnek tekinthetjük magunkat, hogy itt és most élünk. Nem az ötleteink hiánya miatt akadtunk el, hanem azért, mert nem valósítjuk meg őket. Egy olyan korban, amikor többre vagyunk képesek, mint korábban bármikor, azzal traktáljuk egymást, hogy mit nem lehet megcsinálni. Ez nevetséges. Talán kevesebbet kellene búslakodnunk, inkább nevessünk egy jót, emeljük fel a hátsónkat, veregessük meg egymás vállát, aztán lássunk neki, és élvezzük. Hiszen a problémákat úgy is megoldhatjuk, hogy közben remekül szórakozunk. Frank Schätzing
9. Nevetünk, amikor szabadnak, boldognak, a világ, az élet urainak érezzük magunkat; amikor az élet szép, amikor itthon érezzük magunkat ebben a világban. De látni fogjuk, hogy furcsa módon akkor is nevetünk, ha hirtelen kiesünk önnön életünkből, ha "kizuhanunk a világból"; ha valami betaszít minket, ha csak egy szempillantásra is, egy ismeretlen és idegen világ szakadékába. A viccek pontosan ezt teszik velünk: belöknek egy szakadékba. A viccek nem tréfálnak. Nem triviálisak. Egy romboló és egyben felszabadító démon lakik bennük. Veszélyesek. Hankiss Elemér
10. Minden nap minden órájában beszélünk olyant, amit több joggal mondhatnánk el magunkról, ha figyelmünket befelé fordíta­nánk. Sok ember így lesz önmagának ellen­sége, mivel vakmerőén s olyan fegyverekkel támadja ellenfelét, amiket az könnyûszer­rel visszafordít... Michel de Montaigne