Az ember különös lény, néha magányos és társaságra vágyik, de amikor mégis jön valaki, mintha minden a visszájára fordulna, és a legszívesebben magában lenne, és azt akarja, hogy hagyják békén.

Kapcsolódó idézetek

1. Milyen furcsa... - bátortalankodtak lelkében tétova kicsi gondolatok - milyen furcsa, hogy a világ így emberek nélkül olyan csöndes, és olyan békés, és olyan szép. Csak éppen az ember nem akar békében élni, nem akarja a csendet, és elfut a széptől. Milyen különös is az ember! Wass Albert
2. Az ember különös hivalkodása, mely azt engedi és akarja elhitetni, hogy valami igazságra vágyik, pedig csak szeretetet kér a világtól. Albert Camus
3. Az a legrosszabb abban, ha valaki igazán egyedül van, hogy eszébe jut, hányszor kívánta, hogy bárcsak hagyná békén mindenki. Aztán amikor megteszik, békén hagynak, kiderül, hogy az illető borzalmas társaság a saját maga számára. John Green
4. Az ember olyan lény, akinek vágyai szerények és szerénytelenek. Ha valakit szeret, akkor attól a tudattól is boldog, hogy az a világon van. De szerénytelen, mert folyton látni kívánja, és soha nem telik be vele. Ancsel Éva
5. Akkor maradhat csak igazán ember az ember, ha kapcsolatban áll másokkal; aki magányosan, csak magára gondolva él, az egy idő után szegényesnek, sőt elviselhetetlennek találja életét, s különböző méltatlan módokon igyekszik jobbulást találni.
6. Az ember biztonságra és bizonyosságra vágyik. Egy napon rájön, hogy úgysem kapja meg. Ha ki tudja kerülni a cinizmus, a fanatizmus és a közöny csapdáit, akkor ugyan nagyon magányos lesz, de nagyon erős. Popper Péter
7. Bizarr dolog az élet: akarsz valamit, és egyre csak vársz rá, de nem akar eljönni. Aztán megtörténik, és az ember semmi másra nem vágyik, csak hogy visszabújhasson abba a pillanatba, ami még a változás előtt volt. Lauren Oliver
8. Az ember arra vágyik, hogy szeressék, annak hiányában arra, hogy csodálják, annak hiányában arra, hogy féljék, annak hiányában arra, hogy gyûlöljék és megvessék. Mindannyian valamilyen érzést akarunk kiváltani másokban. Az ürességtől a lélek megborzong, bármi áron kapcsolatot kíván teremteni.
9. A magányos emberek általában társaságban is egyedül vannak. Szomorúak, szûkszavúak, vagy éppen túl sokat beszélnek, mert annyira kapcsolódni akarnak valakihez. És valahogy érezni is lehet rajtuk, amikor odaülünk valaki mellé, és átjár bennünket a szomorúság vagy a feszültség.
10. Az ember társas lény, nem jó neki, ha egymaga van.