Ugrás a tartalomra
Az ember már csak ilyen: a tankönyvek tartalma csupán a záróvizsgák letételéig él az emlékezetében. (...) A számok, dátumok és ilyen-olyan államférfiak, politikusok neve nem marad meg a fejében tovább, mint a fapálcikával írott szavak a futóhomokban. Eltûnik nyomtalanul. Csodával határos módon csak az marad meg, ami végiggondolásra, átélésre ösztönözve képes megragadni az emberi képzeletet, s gyorsabb dobogásra késztetni a szívet. Egy nagy hősnek és szerelmének megragadó története egész civilizációkat képes túlélni, vírusként települ be az emberi agyba, és apáról fiúra öröklődik nemzedékek százain át.
Kapcsolódó idézetek
-
Az a sok adat, amit az ember fejébe belepréselnek, úgyis elpárolog, abból semmi sem marad, azt az ember mind elfelejti. Ami megmarad, az a tudomány vagy a mûvészet, vagy a szépség szeretete. A probléma megoldásának vágya, a tettre készség, ezek az egyéni kvalitások fontosak.
Szent-Györgyi Albert
-
Milyen furcsa, az ember egész életében annyit gyötri az agyát, hogy mindenfélére emlékezzen - iskolai feladatokra, dátumokra, születésnapokra, versekre, szövegrészletekre, érintésekre és illatokra, utcanevekre, személynevekre, történetekre, ízekre és összenézésekre, élvezésekre és várakozásokra - amíg egyszer csak eljön egy nap, hogy onnantól kizárólag csak felejtésre vágyjon.
-
Furcsa, de úgy tûnik nekem, hogy az olyan emberek, akinek nincsen egész életében át dédelgetett anekdotái, amelyek túlélik őt, nagyobb eséllyel vész el egyszer és mindenkorra nemcsak a történelem, hanem az őt követő családtagok számára is. Persze, ez a legtöbb lélek sorsa, és ilyenformán egész emberéletekből, mégoly eleven, csodálatos életekből is, csak a fonnyadó családfákon olvasható szomorú, fekete nevek maradnak, amelyek után ott fityeg egy árva évszám meg egy kérdőjel.
-
Az emberekben ott a tudás. A dolgok már ki vannak találva és le vannak írva. Már csak meg kell élnünk őket.
-
Az ember ösztönösen felejt, a járvány elmúltával azt gondolja, úrrá lett fölötte, az alapvető társadalmi, gazdasági, kulturális szerkezetek pedig némi zökkenőt követően a bevált gyakorlat szerint mûködnek majd tovább. A világon végigsöprő, meglepetésszerû esemény élménye nem elég, hogy az ember ilyen rövid idő alatt átértékelje egzisztenciális kilátásait - gondolkodása továbbra is megmarad élete megszokott koordinátái között.
Bodor Ádám
-
Annyi minden van, ami könnyen felejthető, hogy végül még azt is elfelejtjük, miért nem tudunk visszaemlékezni. Egyszerûen eltûnik a memóriánkból, akár egy kísértet vagy az álom. Talán legbelül még érzékeljük egy darabját, de többé már nem tudjuk rekonstruálni. És csak a gyûlölet, a harag, a félelem és a szeretet érzései maradnak meg.
-
Ahogy elillan belőle az életerő minden maradványa, először a haszontalan apróságok távoznak az agyból. A filmes idézetek, a rádiós szlogenek, a celebpletykák meg a politikai ígéretek, mind-mind szétolvadnak, és csak a legerősebb, legmegrázóbb emlékek maradnak. Ahogy az agy meghal, letisztul, kikristályosodik benne az élettörténet. Úgy hat rá az idő, mint a jó borra.
-
A háborúnak vége van. (...) De a halottak, a hátramaradottak számára nincs. Emiatt kell emlékeznünk a történelemre, emlékeznünk és tanulnunk belőle. Csak ezáltal tudjuk kiemelni magunkat a történelem keréknyomából, hogy egy új útra térhessünk rá.
Janne Teller
-
Léteznek olyan emlékek, amelyek napszállta után alakot öltenek. Figyelnek. Csak arra várnak, hogy beszéljenek róluk. A szavaknak hihetetlen erejük van. Néha elég egy gondolat, és a világ megcsavarodik az ember körül.
Laurell Kaye Hamilton
-
Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan holmik a házban. Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb-rövidebb ideig, aszerint, hogy mekkora bennünk a romantika. Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halk szavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt.
Wass Albert