Annyi minden van, ami könnyen felejthető, hogy végül még azt is elfelejtjük, miért nem tudunk visszaemlékezni. Egyszerûen eltûnik a memóriánkból, akár egy kísértet vagy az álom. Talán legbelül még érzékeljük egy darabját, de többé már nem tudjuk rekonstruálni. És csak a gyûlölet, a harag, a félelem és a szeretet érzései maradnak meg.

Kapcsolódó idézetek

1. A szavakat könnyen elfeledjük. A szívünket mardosó érzéseket az idő kíméletlenül számûzi az emlékeinkből. A végén nem marad semmi.
2. Az emlékezés akár az álom: átkölti a dolgokat, fölnagyítja, kiszínezi, eltorzítja életünk eseményeit, vagy tündéri széppé varázsolja őket. Föltámasztja a holtakat, megöli az élőket, agyunknak valamely rejtélyes rekeszéből elővarázsol elfelejtett arcokat, érzéseket. Hangokat hallunk: zenét, dallamot, szavakat, soha el nem mondott vallomásokat, és sokszor feledteti velünk azt, ami valóban megtörtént. Várnai Zseni
3. Az emlék a felejtés egyik formája. Megtehetjük, hogy szorgalmasan, állandóan naplót vezetünk, feljegyzünk minden eseményt. Egy szép nap, amikor újraolvassuk feljegyzéseinket, ráébredünk, hogy egyetlen konkrét képet sem tudunk felidézni. És ami ennél is rosszabb: a képzelet nem tud emlékezetünk segítségére sietni és rekonstruálni azt, amit elfelejtettünk. Mert a jelen, a jelen konkrétuma, mint megvizsgálandó jelenség, mint struktúra, ismeretlen bolygó a számunkra; sem emlékezetünkben megőrizni nem tudjuk tehát, sem a képzelettel rekonstruálni. Úgy halunk meg, hogy nem tudjuk, mit éltünk meg. Milan Kundera
4. Ráébredünk, hogy a kalandok vagy élmények, amelyek azelőtt felkavartak, örömmel vagy szomorúsággal töltöttek el, immár hidegen hagynak. Úgy tûnik, mióta a szeretett lény eltûnt az életünkből, nem igazán vannak érzéseink... Eszünkbe jut, vajon érzékeinknek ez a kábultsága nem végleges-e? (...) A szerelmi bánat többi eleme természetesen lassan elcsendesül, már nem fáj a hiány. Francois Lelord
5. A fájdalmat nem lehet elfelejteni, sőt újra és újra felidéződik, mint egy betegség. Szívek szakadnak meg, és nincs rá gyógyír; az ember csak azon tûnődik, hogy mi történt azzal az élettel, amelyet együtt kellett volna leélniük. Suki Kim
6. Az ember tud felejteni. De ami rosszabbá teszi, az megmarad. Valami keserû, sós lerakódás. Fájdalom és rettegés nem tesznek jobbá. Megváltoztatnak. Más lesz az ember. Rosszabb. Mert nem lehet többé egészen az, amire született. A szabadságából veszít valamennyit. Csak annyit, hogy nem lehet egészen ő. Száraz Miklós György
7. Ha elveszítünk egy szeretett lényt, lelkünk egy része is meghal vele. Ilyenkor keserû magány kerít minket a hatalmába, mintha elhagyatott házba kerülnénk, és hiányérzetünk támad. Titokként őrizzük magunkban eltávozott szerettünk hiányát. Ez olyan seb, amely nem enyhül az idő múlásával, mindig újra meg újra felszakad. Olyan seb, amely még akkor is vérzik, miután begyógyul. Az ember azt hiszi, hogy többé nem tud majd nevetni, hogy soha nem lesz könnyû a szíve. Az élet folyása megváltozik. Olyan, mintha a sötétben tapogatózva araszolnánk előre, és közben nem látnánk, mi van előttünk, és nem tudnánk, merre haladunk. Elif Safak
8. Néha az emberek eltûnnek az életünkből, és soha nem térnek vissza, így nem hagyva mást, mint keserû emlékeket. És még ha túl is lépünk ezen, elfeledkezünk róla, a megbánás mindig fájdalmasabb, és újra és újra támad friss erővel.
9. Minden elmúlik egyszer (...). A harag, a csalódottság, a félelmek, az örömök, a fáradtság. Amik az utolsó pillanatig megmaradnak, azok a szeretteinkkel kapcsolatos emlékeink, akár életben vannak azok, akikről szólnak, akár nem.
10. Felejteni. Micsoda szó. Iszonyú, vigasztaló és kísérteties! Hát lehet élni felejtés nélkül? Csakhogy ki tud eleget felejteni? Az emlékezés salakja összezúzza a szívet. Igazán csak az lehet szabad, akinek semmije sem maradt már abból, amiért élt. Erich Maria Remarque