Furcsa, de úgy tûnik nekem, hogy az olyan emberek, akinek nincsen egész életében át dédelgetett anekdotái, amelyek túlélik őt, nagyobb eséllyel vész el egyszer és mindenkorra nemcsak a történelem, hanem az őt követő családtagok számára is. Persze, ez a legtöbb lélek sorsa, és ilyenformán egész emberéletekből, mégoly eleven, csodálatos életekből is, csak a fonnyadó családfákon olvasható szomorú, fekete nevek maradnak, amelyek után ott fityeg egy árva évszám meg egy kérdőjel.

Kapcsolódó idézetek

1. Az emberek örökös panaszkodásban élnek. Úgy hordják magukkal a panaszaikat, mint valami személyazonosító jelvényt. Sokak végigsiránkozzák az életüket, hogy az élet mennyire igazságtalanul bánt velük. Felemlegetik a sok szörnyûséget, ami érte őket, a meg nem kapott esélyeket, a sok elszenvedett igazságtalanságot. Talán mindez még igaz is lehet. A legtöbben azonban megfeledkeznek róla, hogy a múlt pusztán emlékként él bennünk. Az emléknek nincs tárgyi létezése. Nem egzisztenciális; tisztán pszichológiai. Sadhguru
2. Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan holmik a házban. Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb-rövidebb ideig, aszerint, hogy mekkora bennünk a romantika. Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halk szavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt. Wass Albert
3. Minden ember rejtély a maga módján, mi pedig észrevétlenül veszünk el életük szövedékében, és nem mindig van kiút, amire rá kell lelni. Előfordul, hogy a rejtély rejtély marad. Kovács Krisztián
4. Egy élet nagyon is lehet egyszerre üres és rövid. Szánalmasan csordogálnak a napok, nem hagyván maguk után nyomokat, emlékeket; és aztán egyszer csak végük szakad. Michel Houellebecq
5. Ahhoz képest, hogy elég sok rejtélyben volt már részem, van egy, amit még mindig nem értek: hogy miért bukkannak fel bizonyos emberek az életünkben? Miért mennek el mások? És megint mások miért válnak a részeddé? Némely barátságról úgy érzed, örökké fog tartani, más barátságok pedig túl hamar érnek véget. (...) Nem minden barátság sorsa, hogy egy életre szóljon; ami tényleg örökké tart, az a fájdalom, amikor elveszítünk valakit.
6. Az ember már csak ilyen: a tankönyvek tartalma csupán a záróvizsgák letételéig él az emlékezetében. (...) A számok, dátumok és ilyen-olyan államférfiak, politikusok neve nem marad meg a fejében tovább, mint a fapálcikával írott szavak a futóhomokban. Eltûnik nyomtalanul. Csodával határos módon csak az marad meg, ami végiggondolásra, átélésre ösztönözve képes megragadni az emberi képzeletet, s gyorsabb dobogásra késztetni a szívet. Egy nagy hősnek és szerelmének megragadó története egész civilizációkat képes túlélni, vírusként települ be az emberi agyba, és apáról fiúra öröklődik nemzedékek százain át. Dmitry Glukhovsky
7. Mindenki csalódást fog okozni: mindenki, akiben bízol, mindenki, akit megbízhatónak hiszel. Amikor a saját sorsukról van szó, az emberek hazudnak, titkolóznak, megváltoznak, majd eltûnnek, egyesek egy új arc vagy személyiség mögé, mások sûrû reggeli ködben, egy szikla túloldalán. Lauren Oliver
8. A legijesztőbb, ha elérkezik az a kor, amikor már nincs tanú. Elmentek, elvitték a korszakok, homály fed bizonyos eseményeket, amelyeket már soha senkitől sem kérdezhetünk meg. Persze kis emberek kis eseményeit, de azok életéből tevődik össze a nagy, az egész. Gobbi Hilda
9. Ha élő emberekről van szó, folyton ismeretlen és meg sem ismerhető tulajdonságokkal kell számot vetnünk. Az ember csak úgy remélheti, hogy megtud róluk valamit, ha hosszú és bonyodalmas személyes kapcsolatba kerül velük, ez pedig roppant kellemetlen, unalmas és rengeteg időbe kerül. Ugyanez az eset a folyó eseményekkel is: hogyan tudhatok meg róluk valamit, hacsak nem áldozok fel esztendőket kimerítő közvetlen tanulmányokraő De ha ezt teszem, újra belegabalyodom a kellemetlen kapcsolatok végtelen sorozatába. Nem, akkor már jobb a múlt. Az nem változik: minden ott van készen, fehér papíron fekete betûkkel, és az ember mindent megtudhat róla kényelmesen, tisztességesen és mindenekelőtt magányosan: olvasás útján. Aldous Huxley
10. A múlt történéseit, a kisebbeket és a nagyobbakat, a szépeket és a rusnyákat, a nevetéseket, az érintéseket előbb vagy utóbb mind elfújja a szél, feledésre, halálra, kiszáradásra ítéltetnek, ám csak és egyedül azért, mert senki sem emlékszik már, senki sem gondol rájuk, senki sem őrzi meg őket, s ezáltal bármi, amit átéltünk, lassanként semmivé válik, még levegővé sem; ez nagyon fájdalmas dolog, iszonyú pazarlás, amitől céltalannak érzi magát az ember. Jón Kalman Stefánsson