Ugrás a tartalomra
Az ember még nem tudja igazán, hogy valami baja van a másikkal, amikor arra lesz figyelmes: nem néz rá, ha egymással beszélnek. Talán ez az első jel.
Kapcsolódó idézetek
-
Ezer jelből észre lehet venni, ha valaki hazudik. Nem kell hozzá különleges képesség, nem kell az agyukba látni, hogy felfogjuk a bizonytalanság és a feszengés apró jeleit. Általában csak annyit kell tenni, hogy nézzük a másikat. Ha beszélgetés közben balra pillantanak, ha túl sok részletet említenek egy történetben, ha kérdésre kérdéssel válaszolnak, azt jelenti, hogy nem mondanak igazat.
Alexandra Bracken
-
Vannak bizonyos jelek, amikre figyelni kéne. (...) Olyan dolgok, amik lényegesek lehetnek, de legtöbbször mégsem tulajdonítunk nekik jelentőséget. (...) És ha az ember figyel, akkor azért láthatja, mire is számíthat.
Szöllősi Mátyás
-
Az első benyomás gyakran téves, és félreértéseken alapul. Igyekezzünk megismerni a társunk szempontjait! Lehet, hogy ezután egészen más fényben látjuk a történteket.
Gary Chapman
-
Nagy hiba a kapcsolatokban, hogy nem beszélgetnek az emberek. Nem beszélgetünk, nem merjük elmondani a dolgainkat, attól félünk, hogy akkor nem szeret a másik. Merthogy valójában nem mutatjuk meg magunkat. Egyfajta kép él rólunk a másikban, amit ő képzel rólunk, s annak a képnek öntudatlanul akarunk megfelelni. Ugyanúgy ő is próbál nekünk megfelelni. És nem tudjuk, hogy a másik mennyire emberi, nem ismerjük, mennyire esendő.
-
Legelsősorban figyelemre van szükség. A hosszan tartó figyelem, az ítélkezés nélküli jelenlét szeretetteljes kedvességgé válik, magunk vagy a másik irányában. Mindannyian a figyelem hiányától szenvedünk.
Feldmár András
-
Beszélni a másikkal annyi, mint először is meghallgatni a másikat. Nagyon kevés ember tud hallgatni, mert kevesen vannak olyanok, akik nincsenek eltelve önmagukkal, akiknek az énje nem hangos a lármától.
-
Elmegyünk egymás mellett. És ez még nem a legnagyobb baj. Hanem az, hogy észre sem vesszük. Magányunk oka rendszerint ez. Elidegenedtünk egymástól. Nem vesszük már a jeleket.
Müller Péter
-
Már a legelején ott vannak előttünk a kellő információk, amelyeket megfelelően lehet kezelni, fontos jelzések ezek a másik jelleméről. Hogy a másik mennyire figyel vagy nem figyel rám, mennyire figyelmes. Ha csak az a hely a jó, amit ő ismer. Csak oda lehet menni, ahol ÕT jól ismerik, mert ott tudja megmutatni, hogy ő milyen fontos ember.
Csernus Imre
-
A párbeszéd akkor kezdődik, ha úgy figyelsz a másikra, hogy nem tudod előre, mi lesz a következtetésed.
Cristian Mungiu
-
Néha jobb csendben maradni, mint beszélni. Néha csak olyan dolgokat mondunk a másiknak, ami bántó, és aztán veszekedni kezdünk. Néha olyan dolgokat is mondunk egymásnak, amit nem kellene.