Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az ember nem arra teremtődött, hogy az istenekkel osztozzon a világegyetemen. Túl aprók vagyunk ahhoz, hogy felfogjuk az ő céljaikat. Mégis, sikerült ellesnünk valamit a titkaikból. Mint a kis férgek, amelyek a sas karmába kapaszkodva úgy hiszik, rájöttek némi igazságra és a repülés mikéntjére. De mi sosem fogunk repülni. Próbálkozunk, el is érünk tán valamelyes sikert, de a bukást nem kerüljük el; s ez mindig is így lesz.

Darren Shan
💍 Feleség ✍️ Író
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Mi, madarak hiába tudunk repülni, mégsem repdesünk csak úgy összevissza a világban. Amelyikünk költöző madár, az nagy utat tesz meg, mégis mindig ugyanoda érkezik. Bárhová repülhetnénk, mégsem tesszük. Ti, emberek annyira mások vagytok! Mindig tele vagytok tervekkel, vágyakkal! Ha repülni tudnátok, csak röpdösnétek a világban mindenfelé, még azt is elfelejtenétek, mi a dolgotok. Kicsit telhetetlenek is vagytok. Nekünk nincs nagyobb fészkünk, mint amekkorában elférnek a tojáskák, s nem fogunk több legyet, kukacot, mint amennyit meg tudunk enni. Szerintem azért nem tudtok repülni, mert akkor nem elégednétek meg az otthonotokkal, a hellyel, ami a tiétek.
  2. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak úgy éljünk, a sorsra támaszkodva, mert ezen a világon semmit sem értünk hoztak létre. Ha valamit el akarunk érni, akkor mindennel meg kell küzdenünk, hogy erővel vehessék el. Xiran Jay Zhao
  3. A mi fajunk sem csúcsa az alakuló lét végtelen piramisának. Mi sem vagyunk tökéletesek. Mi is éretlenek vagyunk, s nem pedig túlérettek, hiába áhítoztok rá gőgösen. Rainer Maria Rilke
  4. Nem bízhatunk az istenekben és nem is bízhattunk bennük soha. Amit számunkra helyes tenni, nem feltétlenül azonos azzal, aminek a megtételére az istenek, bármelyik isten rá akar venni minket. Ken MacLeod
  5. Az ember nem azért él a bolygón, hogy csak húzza az igát a sárban. Vagy ha mégis olyan isten teremtett ide minket, aki ezt akarta, akkor ennek nem akarok végrehajtója lenni. Terence McKenna
  6. A szabályokat nem azért találták ki, hogy az embereket boldoggá tegyék. (...) Nem mondhatod, hogy a hóeke nem ér semmit, mert nem tud repülni. Amikor tervezték, nem is szánták repülésre.
  7. Apró dolgok vagyunk, mi emberek. Nagyon keveset jelentünk. Az életünk szûkös és rövid, és az álmaink, legyenek bármilyen nemesek is, nem fogják megváltoztatni a csillagokat az égen.
  8. Isten nem adni akarja a válaszokat. Azért vagyunk ezen a világon, hogy magunk keressük meg azokat. Hogy saját erőfeszítéseinkből, próbálkozásainkból tanuljunk. Dean Ray Koontz
  9. Sosem tudhatjuk, Isten mit tartogat számunkra. Ez az oka annak, hogy sosem szabad elhinned: az a sorsod, amitől a leginkább rettegsz, vagy sosem fogsz feljutni a hegyre, ha most éppen szakadékban vagy. Hinned kell magadban, hinned kell abban, hogy az életednek célja van; hinned kell abban, hogy Istennek tervei vannak veled. Félre kell tenned a félelmeid és bizonytalanságod, bíznod kell abban, hogy megtalálod az utat. Talán fogalmad sincs arról, hogy mi vár rád, de jobban teszed, ha cselekszel, és nem hagyod, hogy az élet csak sodorjon magával. Nick Vujicic
  10. Nem hiszek az istenek létezésében. Az ember önnön sorsának ura, nem az istenek - őket az ember teremtette, hogy olyan válaszokkal szolgáljanak, amiket félünk megadni.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat