Ugrás a tartalomra
Az emberek a rákot, szélhûdést, szívrohamot vagy valami más, fontos szervük megbetegedését árulásként fogják fel. A beteget megdöbbenti, hogy egy ilyen közeli (és eleddig nagyszerû) barátja, mint a saját teste, egyszer csak fogja magát, és sztrájkba kezd. A következő reakciónk az, hogy ha egy barát ilyen könyörtelenül cserbenhagy bennünket, akkor már nem is érdemes a barátságunkra. Az ebből eredő következtetés szerint pedig az már végképp lényegtelen, hogy ez a barát méltó-e hozzánk, vagy sem. Az ember nem fordulhat el saját hûtlen testétől, nem nyújthat be ellene petíciót, nem csinálhat úgy, mintha nem lenne otthon, amikor telefonon keresik. (...) Talán a test egyáltalán nem is barát, hanem ellenség, mely a betegség kezdete óta csak arra készül, hogy győzedelmesen a porig rombolja azt a felsőbb akaratot, amely eddig őt uralta.
Kapcsolódó idézetek
-
Krónikus betegségekkel küzdő emberként folyamatosan tehernek érzem magam, és ezért gyakran túlságosan szégyellem azt kérni, amire igazán szükségem van egy barátságból. Majd később, mivel kényelmetlen számomra kérni valamit, a többiek pedig érthetően nem emlékeznek minden részletére annak a betegségnek, ami nekik nincsen, azt kezdem feltételezni, hogy egyszerûen nem törődnek a dologgal. Az emberi agy és az érzelmek fura mûködését bizonyítja, hogy észrevettem, néha egyszerûbbnek tûnt mérgesnek és idegesnek lenni a barátaimra, mint megalázkodni és segítséget kérni. Hány alkalommal kérheted meg a barátaidat, hogy maradjanak melletted a lakásban, és ne menjenek el bulizni? Hányszor kérheted meg őket, hogy olyan vacsorázós helyet válasszanak, ahol vannak olyan ételek, amelyektől nem kínoz majd még több fájdalom? Hányszor kérhetsz olyan dolgokat, amelyek kényelmesebbé teszik az életedet, anélkül, hogy azt éreznéd, mindig minden rólad szól? Az igazság az, hogy nem hiszem, hogy a barátaim bánnák, ha kinyitnám a számat, és elmondanám, mire lenne szükségem ahhoz, hogy több támogatást és kényelmet érezzek. Miért is bánnák? A helyükben én biztos nem bánnám. Azonban amikor az egész létezésem tehernek tûnik, nem olyan könnyû még több segítségért fordulni másokhoz.
-
Ha valaki nem akarja érezni az érzéseit, akkor a testét fogja érezni. Ha nem akarom érezni azt, hogy mérges vagyok, akkor valamim fájni fog. Ha nem akarom érezni, hogy szomorú vagyok, ha nem akarok sírni, akkor beteg leszek. Rengeteg betegség s fájdalom azért keletkezik, mert nem akarjuk érezni az érzéseinket! Ha van egy pont a pszichénkben, ahol valami baj van, akkor megbolondulhatunk a testünkben vagy megbolondulhatunk a lelkünkben. Nagyon sokan inkább a testünkben bolondulunk meg, mint a lelkünkben. A mi társadalmunkban kevésbé szégyenítik meg az embereket, ha a testükkel van valami baj, mint akkor, ha a lelkükkel.
Feldmár András
-
Ha az agy nagyon erős, még annak is nehéz magával rántani a sokkal sebezhetőbb lelket a józanságba. És ha nem megy, akkor jön a test. A test független, az nem mûködik együtt a hazugsággal, a maga ösztönös útját járja, és jelez: izzad, remeg, görcsbe rándul, hánykolódik, rázkódik, nem engedelmeskedik, fojtogat. Végső soron beteg lesz. Amikor már beteg, csak akkor kezdenek rá odafigyelni legtöbben. Mit szedjek ki a testemből, vagy a testemet honnan szedjem ki, hogy túléljem. Hogy újra egyesülhessen elárvult lelkemmel, elnémított szellememmel.
Tisza Kata
-
A fájdalomnak, valami nagyon is fontos szerepe van a maga életében. Lehet, hogy valamit megold maga helyett. Ez a betegség előnye. (...) Gyakran előfordul, hogy valamit nem akarunk megtenni. Ilyenkor nincs elég erőnk felvállalni a döntésünket. Sőt, gyakran nem is tudjuk, hogy nem akarjuk megtenni. Ilyenkor a betegség segít nekünk. Megbetegszünk és nem kell megtennünk azt, amit nem akarunk. És ami fontosabb, hogy a felelősség terhét is leveszi a vállunkról. Nem kell felvállalni a döntésünket.
-
Az ember választja a betegségeit. (...) Tudod, amikor elfog a herót, amikor az élet minden rezdülésében csupán terhes kihívást látsz, amikor jobban esik keseregve nyavalyogni, irigyen gyûlölködni, mintsem épeszû dolgot cselekedni, amikor feladod önmagadban a harmóniát, betegséget választasz. Azt hiszed, jól elbújtál a terhek elől, téged hagyjanak a francba, elvégre te beteg vagy. És ekkor az is leszel, jönnek sorban a tünetek, és te tényleg átkozottul lepusztulsz, önnönmagadat füstölöd ki a tutinak hitt, helyes kis menedékedből. Szóval, amikor az élet valami kínos helyzetet bûvöl eléd, ne bújj el előle. Nem lehet elbújni. Ne gyûlölettel kezeld, ne koholt "tünetekkel" címkézd fel a bajt. Vállald magadat! S ha a saját szemedbe nézel, meglátod, semmi sem olyan súlyos, amilyennek látszik, a problémák orvosolhatók, viszont a neurózis, a stressz, ha engedsz neki, tényleg megöl.
Vavyan Fable
-
Sok ember elvárja testétől, hogy az mûködjön, korlátlanul terhelhető legyen és öngyógyító ereje ne apadjon ki. Aki ezzel az öncsalással áltatja magát, veszélyesen él. Testünknek ugyanis ápolásra, gondozásra, elegendő edzésre és nyugodt pihenésre van szüksége. Nem ûzhetünk rablógazdálkodást az egészségünkkel.
-
A sebesülés gyakran jobban megrázza a családtagokat, mint az érintettet. A páciens tudja, mit kell tennie - túlélnie, gyógyulnia -, és ehhez rengeteg energiára van szüksége. A betegnek magára kell figyelnie. Ha hagyja, hogy a család leszívja az energiáit, akkor még nehezebben épül fel. A házastársak és a szülők ezt ritkán értik meg. Abban a hitben élnek, hogy a szeretet mindent orvosol, és visszautasításnak veszik, ha a páciens nem kér belőle.
Minette Walters
-
Némelyik érzés annyira erős, bizonyos veszteségeinknek akkora jelentőségük van, hogy a szívünk - nem az, amelyik dobog, hanem amelyikkel érzünk - nem tudja tárolni, így a test szívja fel a csapást.
-
Miért érdeke az embernek, hogy saját szenvedését megtoldja felebarátja sebeivel? Hogy ha rosszul érzi magát a bőrében, abban teljék öröme, hogy más sem különbül? Ily határtalan az önzés? Nem bírjuk elviselni, hogy a szomszéd jobb erőben van, egészségesebb, fiatalabb, ó, főképp, hogy fiatalabb nálunk?
Déry Tibor
-
Biztos vagyok abban, hogy beteg ember lennék, ha nem tudnám nap mint nap kijátszani magamból a fájdalmakat és az örömöket. Ha a legmélyebb érzéseinket nem tudjuk magunkban feldolgozni, idővel könnyen belebetegedhetünk, ezért számomra igazi áldás, hogy a munkám segítségével ki tudom őket játszani magamból. Ha sokáig hordozzuk magunkban a gyûlöletet, a dühöt, a haragot, azok megbetegítik a szervezetet, ezért arra kell törekedni, hogy visszatalálj a lelki egyensúlyodhoz.
Gubás Gabi