Ugrás a tartalomra
Az emberi faj Istentől való félelme megszûnt. Meg is kapta érte azután a büntetését; hiszen önmagától kezdett félni, életre hívta a fantasztikumot, most pedig saját képzeletének e teremtményétől reszket.
Kapcsolódó idézetek
-
Félelemtől hajszolt menekülés a félelmetes hajsza elől - mindez oda vezet, hogy az emberiség megfosztja saját magát leglényegesebb emberi tulajdonságaitól, amelyek egyike az önmegfigyelés.
Konrad Lorenz
-
Ha az ember rájön arra, hogy mi mindent képes maga megteremteni, akkor egyszerûen nem fog rajta a félelem. S újra emberi módon élhet.
Géczy Gábor
-
Az emberek úgy vannak teremtve, hogy érdekli őket a rendkívüli, de félnek is tőle s bár szeretik csodálni, a maguk mindennapi életéből minél messzibb akarják távolítani.
Makkai Sándor
-
Egy ideig elegendő magyarázat az embernek Isten akarata, de amikor ő maga is észrevesz valami más összefüggést, egyből elfelejti a földöntúli erőket okolni, és szívesebben haragszik földi hatalmakra.
-
A tudományos és technikai képességeinek kibontakozása miatti örömében a modern ember olyan termelési rendszert épített, ami feldúlja a természetet, és olyan társadalmat hozott létre, ami megcsonkítja az embert.
-
A haláltól való félelem rémiszti meg az embereket akkor, amikor megszakad minden kapcsolatuk az ember alkotta világgal. Génjeink megszokták a racionális világ nyújtotta biztonságot, ahol minden a saját védelmünket szolgálja, és ha megszûnik ez a védelem, akkor hirtelen úgy tûnik, életünknek bármely pillanatban véget vethet valamilyen ismeretlen veszély. Irracionális dolog, de ez a félelem az, ami átveszi az uralmat fölöttünk, és az emberi közösség karjaiba sodor, ahol védve érezhetjük magunkat - bárhol a világon, ahová elér a kéz. Cserébe elveszítjük ösztöneinket, melyek segítenének e világ határain túlra merészkedni.
Kilian Jornet
-
Tulajdonképpen semmitől nem kellene úgy félnünk, mint a félelemtől. A félelem az alkotó, a teremtő erő ellentéte. Szûkíti az ember látóhatárát, valóságos és átvitt értelemben egyaránt. Szétszórttá, esetleg széthasítottá teszi az egyéniséget. Elzsibbaszt, esetleg megbénít teljesen.
Gyökössy Endre
-
A félelemnek nem kell feltétlenül valamilyen hiedelemhez kapcsolódnia, nem a hiedelem váltja ki a félelmet, hanem a félelem kerít magához egy hiedelmet, amit aztán kicifrázhat, a képzeletben megjeleníthet, és ezzel a félelem egyre nagyobbra növekedhet az emberben.
Csányi Vilmos
-
Isten vagy az Élet sohasem büntet. Az ember bünteti önmagát az Istenről, Életről, Világegyetemről alkotott téveszméi révén. Gondolatai teremtő erejûek, ő tehát megteremti saját nyomorúságát.
Joseph Murphy
-
Isten tehát megteremtette az embereket, akik rendelkeznek bizonyos képességekkel és szabad akarattal, ám amint használni kezdik ezeket a képességeket és a szabad akaratukat, a pokolba jutnak érte, vagy más büntetést rónak ki rájuk emiatt? Más szavakkal: megteremtik az embert a rendkívüli képességeivel, ám az élet értelme abban áll, hogy azokat nem használhatja, különben megbüntetik.
Bärbel Mohr