Ugrás a tartalomra
Az emberi megismerés eszközeit és formáit bírálni, érvényességüket kétségbe vonni képtelen, becstelen és gonosztól való vállalkozás lenne, ha valaha is más céllal párosulna, mint azzal, hogy az értelemnek korlátot szabjunk, amelyen nem léphet át anélkül, hogy voltaképpeni feladatát el ne hanyagolná.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberi tudás minden irányban beláthatatlan, s annak, ami egyáltalában méltó a megismerésre, az egyes ember az ezredrészét sem tudhatja.
Arthur Schopenhauer
-
A világot nem szabad a megértés határai közé beszorítani - miként az eddig az emberiség gyakorlata volt -, hanem a megértés korlátait kell kitágítani, hogy befogadhassuk a világnak a kutatás során feltáruló képét.
Francis Bacon
-
Jó szerszám az értelem, sőt nélkülözhetetlen, csakhogy mellékes szerszám. Hinnünk nem szabad neki, hinnünk csak az ábrázolásban, a valóságban szabad - de kételkedni viszont kötelességünk a segítségével.
Ottlik Géza
-
A tudomány emberének nemcsak az a feladata, hogy megbirkózzék a tudományokkal, amelyeknek az ember a tárgya, hanem - és ez már sokkal nehezebb dolog - rá is kell vennie a világot, hogy szívlelje meg azt, amit ő felfedezett.
Ha ezt a vállalkozást nem koronázza siker, az ember önmagát fogja elpusztítani a félúton megrekedt okosságával.
Bertrand Russell
-
Az emberi értelem csak úgy tudja megállapítani valaminek az értékét, ha a saját mércéjéhez képest találja ugyanakkorának, kisebbnek vagy nagyobbnak. Ám Isten végtelenségével az ember nem mérheti össze magát, csak megadhatja magát neki.
Marco Malvaldi
-
Mindazokat a fogalmakat, melyekkel a végest a végtelenhez hasonlítjuk, mint: Isten, szabadság, a jó stb. logikai kutatás tárgyává tesszük. Pedig hozzáférhetetlenek az értelem kritikája számára. Ha nem volna olyan rémes, nevetséges volna, mily gőggel és gyermeki önelégültséggel szedjük szét az órát, vesszük ki játékszerül a rugókat - s azután mint csodálkozunk, hogy az óra nem jár többé.
Lev Tolsztoj
-
Hasonlóképpen ahhoz, ahogy erkölcsi alapon korlátozzuk azokat a területeket, ahol embereket használnának kutatási célra (függetlenül attól, hogy az ember lenne a lehető legjobb tudományos modell), erkölcsi alapon korlátoznunk kell az állatok indokolható felhasználását is. Végtére is az állatok nem az embert szolgáló eszközök!
-
Az ember (...) nem racionális lény, rengeteg érzelem és hiedelem áll az útjában. Nem lehet tőle azt várni, hogy lássa be, hogy milyen kellemetlen, amit mûvel, és legyen ésszerû.
Csányi Vilmos
-
Erőfeszítést kíván, hogy megértsük és önmagunkra vonatkoztassuk mindazt, amit rossznak és megvetendőnek tartunk, mert szívesen kikerüljük az ezzel való szembesülést. Ha nem tesszük meg, nem csinálunk mást, mint elbújunk azon mesterséges határok mögött, amelyek köztünk és a külvilágban ellenségként megtapasztalt eszmék és emberek között húzódnak.
Ewoud Kieft
-
Bárki, aki tudományos kutatásba fog, nem kerülheti el azt a meggyőződést, hogy abban, amit mi természettörvénynek nevezünk, valamilyen szellem nyilvánul meg. Mérhetetlenül kiválóbb szellem ez, mint az emberi értelem, s az embernek a maga szerény képességével alázatot kell érezni előtte.
Albert Einstein