Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az embernek reggeltől estig, gyermekségétől késő vénségeig mindig van alkalma szeretetreméltónak lenni. Ne mulasszuk el ez alkalmakat. Ha azt akarjuk, hogy szeressenek bennünket, legyünk szeretetreméltók.

🌍 Környezettudatosság 📺 Média
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Soha ne szalassz el egyetlen alkalmat sem, amikor kimutathatod a szereteted. Főleg azoknak, akikhez közel állsz. Hiszen éppen velük vagyunk a legóvatosabbak, mert félünk, hogy megsebeznek. Paulo Coelho
  2. Mindig az a jó, amit szeretettel mûvelünk. Voltaképpen csak addig is élünk, míg valamit becsesnek érzünk. Gárdonyi Géza
  3. Előbb-utóbb eljön az az idő, amikor mindannyiunknak felelősségteljes felnőtté kell válnunk és megtanulnunk lemondani a vágyainkról, hogy a helyes utat választhassuk. Egy életen át felelősségteljesnek lenni persze nem mindig könnyû feladat, és az évek múlásával sokaknak ez a teher már-már elviselhetetlenné válik, de azért igyekszünk helyesen cselekedni és jót tenni nem csak magunkkal, hanem azokkal is, akiket szeretünk.
  4. Élete folyamán az ember szeretet érez anyja, apja iránt, ha szerencséje van, szeret egy tanárt, szereti a természetet, saját magát, Istent, a barátokat és mûvészeti alkotásokat stb. A szeretet (...) felkelhet bármelyik pillanatban minden iránt, ami körülvesz bennünket.
  5. Bárcsak mindig emlékeznénk rá, hogy a napot azzal kezdjük, hogy hálásak vagyunk az életért, bármilyen nehéznek is tûnjék éppen! Arra, hogy jelen legyünk a szeretteink életében, figyeljünk rájuk, és engedjük, hogy sírjanak, amikor arra van szükségük. Allison Pataki
  6. A szeretet mindig a közelünkben van. Ez a legfontosabb az ember számára. Ez élteti testünket - lelkünket, s ez tölt el valamennyiünket élettel és célokkal.
  7. Egy férfi szeretete fantasztikus dolog lehet, de az élethez elmaradhatatlan szeretet nem minden esetben jön az ellenkező nem tagjaitól. Minél többen szeretnek, annál több szeretetet vonzunk az életünkbe. Soha ne becsüld le a családtagok, barátok, háziállatok stb. szeretetét.
  8. Örülhetsz tárgynak, munkának, sikernek, mûvészetnek, természetnek, eszmének, hitnek és így tovább. Akár mind az életed fontos része lehet. De a végső óráikban mégiscsak arra vágynak az emberek, hogy szerető közeg vegye őket körül. Csûrhetjük-csavarhatjuk, de a nap végén a legnagyobb erőt az adja számunkra, ha mély és kiegyensúlyozott kapcsolatban létezünk azokkal, akiket szeretünk. Csakhogy az ilyen kapcsolatok nem hullanak az ölünkbe. Tennünk kell értük!
  9. Ha azt szeretnéd, hogy szeressenek, legyél szeretni való. Ne nyafogj, ne a fájdalmaiddal legyél elfoglalva, ne teremts újakat, csak azért, mert azt hiszed, hogy ezzel kivívod mások törődését, gondoskodását. Legyen jó veled lenni, csacsogni, amit kér, amire neki van szüksége. Így aztán nem maradsz egyedül. Szakíts időt mindenre és mindenkire. Csak rajtad múlik, hogy mire futja. És néha legyen időd a semmittevésre is! Kertész Zsuzsa
  10. Mindannyian csak akkor vagyunk igazán boldogok, ha valaki megdicsér bennünket, ha szeretnek, vagy viszontszeretünk valakit. A gyermekkorunktól a sírig. Csak az okok változnak, amiért dicsérnek, és a személyek, akiket szeretni akarunk. Nincs ember, akit ezzel a két dologgal ne tudnánk leszerelni. Malgorzata Musierowicz
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat