Az emberszív is úgy bolyong, Oly egyes-egyedül, Úgy tépi künn az orkán, Mint az önvád itt belül.

Kapcsolódó idézetek

1. Most mint elkapott levél, Kit süvöltve hord a szél, Nyugtalan vagyok magamban, Örömemben, bánatomban, S lelkem vágy szárnyára kél. Vörösmarty Mihály
2. A gyász úgy feszíti belülről az embert, mint a felgyülemlett víztömeg a gátat: elemi, drámai erővel akar kitörni.
3. Üres a fejem, a lelkem árva, Egy nehéz súly húz vissza a magányba, És hatalmába kerít engem a bánat, Teljesen felemészt az önsajnálat.
4. Annyi a vers, mint sétálóutcákon az ember. Jönnek, nyomulnak, lökdösődnek s falhoz szorítják nehéz szívem. Csoóri Sándor
5. A honvágy, mint a keselyû, lecsap, és lelkembe váj a fájdalom éles karmaival, mint a kiáltás, kiszakad a szívből, réges-régi napok legmélyéből, és mint a vihar, elragad... mint a vihar... Wladyslaw Stanislaw Reymont
6. Távol orkán már hörögne; Iszonyú nagyot csattanva Az égbolt ketté hasadna, S hullana a kénkőzápor... Ah pokolkín-képes mámor! És én ezt mind, mind átérzem, Valahányszor rád emlékszem... Vajda János
7. Szerelmi önkivûllét, (...) erővel önvesztébe tör S kétségb`esett szándékra ösztönöz, Mint bármi szenvedély az ég alatt, Mely ostorozza létünk. William Shakespeare
8. Vihar szárnyán repül a gyors idő, terhe súlyos, akár egy malomkő. Röpít magával fájó, nagy gondokat, szabad mégis, mint a gondolat. Lord
9. Dörög az ég, a szívem gyorsan ver. A vihar súlyos kézzel úgy visz mindent el, Ahogy az apró porszemet kósza nyári szél. Üres világod - látod, éppen ennyit ér! Vastag Csaba
10. A magány különös dolgokat mûvel az ember lelkével. Nem csupán megsebzi, de fel is kavarja. Robert Lawson