Az én szememben a színpadszerûség drámai megszépítést jelent: a szünet mûvészetét, egy könyv hirtelen becsukását; egy cigaretta meggyújtását; a színfalak mögött előidézett hatásokat, pisztolylövést, kiáltást, zuhanást, robajt; hatásos színre lépést, hatásos távozást - ezek mind olcsónak és könnyen leleplezhetőnek látszatnak, de ha kellő érzékkel és mértékkel élünk ezekkel az eszközökkel, ez jelenti a költészetet a színjátszásban.

Kapcsolódó idézetek

1. Mi a színház? Egy fajta kibernetikai gép. Nyugalmi állapotában ez a gép a függöny mögött rejtőzik. De mihelyt felfedik, hozzálát, hogy bizonyos számú üzenetet küldjön számunkra. Ezen üzeneteknek az a különös tulajdonsága, hogy szimultánok és ugyanakkor különböző ritmusúak; az előadás egy bizonyos pontján egy időben hat vagy hét információt kapunk (ezek: a díszlet, a ruhák, a megvilágítás, a színészek helye, mozdulatai, arcjátéka, szavai), de ezen információk közül egyesek megmaradnak, tartósak (pl. a díszlet), míg mások változnak (a szavak, a mozdulatok); tehát így valódi információs polifóniával állunk szemben, és ez az, amit színpadi hatásnak nevezünk: a jelek egy bizonyos sûrûsége. Roland Barthes
2. A mûvészet, azt hiszem, maga a titok. Egy kép vagy egy zenemû elsősorban mégis csak az érzékekre hat. Kell, hogy legyen benne valami, ami konkrétan nem fogalmazható meg, amit csupán érzünk, sejtünk. Egy regény, illetve egy színdarab sem mindig kizárólag a megfogalmazott történetről szól, hanem mindig sokkal többről, ami a mondatok, az események mögött van. Vojnich Erzsébet
3. Az életben is eléggé megdöbbentő a hirtelen átmenet a dús lakomaasztaltól a halálos ágyhoz, a gyászfátyoltól az ünnepi köntöshöz - csakhogy ezekben az esetekben mi magunk is szereplők vagyunk, nem pedig tétlen szemlélők: és itt van a nagy különbség. A színészek a színpad festett világában nem veszik észre azokat a vad átalakulásokat, hirtelen szenvedély- és indulatkitöréseket, melyeket azok, akik csak nézik a darabot, felháborítónak és képtelennek találnak. A hirtelen jelenetváltozásokat, a tér- és időbeli gyors átalakulásokat az irodalom gyakorlata már régen elfogadta, sőt sokan a nagy írói mûvészet jelének tartják. Ezek a kritikusok annál jobbnak tartják az írót, minél nagyobb dilemmában hagyja magára a hőseit minden fejezet végén. Charles Dickens
4. Nekem a színház töltekezést, fejlődést jelent, a határok feszegetését. Olyan terepet, amelybe akkor is beleugrom, ha a pakliban a kudarc is benne van. Scherer Péter
5. A színház lényege a gondolkodtatás, és az, bár ez számtalanszor elcsépelt, hogy tükröt tartsunk az adott kornak. És tényleg, nem válaszokat kell adni, mert énszerintem sokkal érdekesebb, amikor gondolkodásra sarkallja a színház vagy egy adott mûvészeti ág a nézőt vagy a hallgatót, a befogadót.
6. A színháziasság nem a kosztümökön múlik. Nem elég csak lefújni magatokat gázolajjal, fel kell gyulladnotok, hogy éghessetek. A színháziasság nem jelenti azt, hogy bombaként kell robbannotok, lehettek olyan, mint egy csendes vihar. A mélyen bennetek lévő érzelmeteket kell kiközvetítenetek. Ez a színháziasság igazi lényege!
7. A mûvészet az, ami valamiféle valóságot fejez ki. A mûvész képes arra, hogy benyúljon valamely, számunkra megközelíthetetlen világba (...), megragadjon valamit, azt ki is hozza onnan, és úgy tudja kifejezni, hogy én, a hallgató, olvasó, néző is megérezzem, hogy miről van szó. Vekerdy Tamás
8. Minden írás ellenállhatatlan belső igénye közös: meghaladni a beszédet. Mindegyiket a lehetetlen megfogalmazása érdekli. Közös vonásuk még a teatralizálási szándék is: a nyelvet olyan színházi tevékenységnek tekintik, mely lehetővé teszi, hogy hozzáférkőzhessenek a nyelvnek valamiféle végtelenjéhez. Esterházy Péter
9. Egy kis szerep megnőhet a színpadon (mint ahogy egy látszólag nagy szerep is összemehet...); a színházban bármi megtörténhet.
10. A színház sok mindentől megvédi az embert, hiszen mindazt a felgyülemlett feszültséget, amit hordozunk, ki tudjuk mondani, el tudjuk játszani. Nem érzem, hogy bennem marad, és mint egy fekély vagy árnyék folyamatosan követ.