Ugrás a tartalomra
Az életben is eléggé megdöbbentő a hirtelen átmenet a dús lakomaasztaltól a halálos ágyhoz, a gyászfátyoltól az ünnepi köntöshöz - csakhogy ezekben az esetekben mi magunk is szereplők vagyunk, nem pedig tétlen szemlélők: és itt van a nagy különbség. A színészek a színpad festett világában nem veszik észre azokat a vad átalakulásokat, hirtelen szenvedély- és indulatkitöréseket, melyeket azok, akik csak nézik a darabot, felháborítónak és képtelennek találnak. A hirtelen jelenetváltozásokat, a tér- és időbeli gyors átalakulásokat az irodalom gyakorlata már régen elfogadta, sőt sokan a nagy írói mûvészet jelének tartják. Ezek a kritikusok annál jobbnak tartják az írót, minél nagyobb dilemmában hagyja magára a hőseit minden fejezet végén.
Kapcsolódó idézetek
-
Nincs is semmi, ami élénkebben tárná fel előttünk, mik vagyunk s miknek kellene lennünk, mint a színpad és a színészek. Avagy mondd: nem láttál-e még olyan színdarabot, melyben királyok, császárok, főpapok, lovagok, úrhölgyek s más egyéb személyek szerepeltek? Az egyik a rablót játssza, a másik a csalót, az a kereskedőt, amaz a katonát, egy másik az okos bolondot, a harmadik a szerelmes bolondot: mikor aztán a darabnak vége, s a színészek levetik maskarájukat, egyik olyan, mint a másik. (...) Ugyanaz történik, lásd, e világ színpadán és folyása szerint is: van császár, főpap, szóval, ahány szereplő csak lehet valamely színdarabban. Mikor azonban a darabnak vége van, azaz ha vége az életnek: a halál minden szereplőt kivetkőztet öltözetéből, mely a többitől megkülönböztette, s a sírban aztán egyenlőkké lesznek valamennyien.
Miguel de Cervantes
-
A színész egyik nap tündér lehet, a másik nap gonosztevő. Egy estére az egész világ ura lehet, a következő este pedig egyszerû szolga. A színpadon mindig a saját életünkből indulunk ki, abból építkezünk, ugyanakkor felszabadító, hogy elrejtőzhetünk egy szerep mögé. De minden szerep igazságát meg kell találni a hiteles játékhoz.
Halász Judit
-
Sokszor megesik, hogy az élet igazi tragédiái olyan mûvészietlen formában történnek, hogy durva szilajságukkal, teljes összevisszaságukkal, képtelen értelmetlenségükkel, roppant stílustalanságukkal sértenek bennünket. Úgy hatnak ránk, mint maga a közönségesség. A puszta nyers erővel igáznak le, és az ellen fellázadunk. Néha azonban olyan tragédia esik meg életünkben, melyben megvannak a szépség mûvészi elemei. Ha ezek a szépségelemek valódiak, akkor az egész eset csak a drámai jelenetek iránt való érzékünket fogja meg. Egyszerre azt érezzük, hogy nem vagyunk többé színészek, hanem a színjáték nézői. Vagy inkább szereplők is, meg nézők is. Figyeljük magunkat, és a játék puszta varázsa is elbûvöl.
Oscar Wilde
-
Mikor a világba megyek, mikor emberekkel beszélek, egyszerre megszûnök én, s elkezdődik a szerep-, csak a festék és a vendéghaj hiányzik. Egyszerre színpadias lesz az élet. Mindenki így van ezzel; csak a kontárok tagadják, önmaguk előtt is, a rossz színészek. Tudunk egy szöveget, melyet kellemesen vagy tragikusan, de mindenesetre hatásosan a világ értésére óhajtunk adni. Ez a szerep nem mi vagyunk. De néha már összemosódnak jellem és jelmez, egyéniség és idegen szöveg.
Márai Sándor
-
Vannak pillanatok az életben, mikor megértjük, hogy a képtelen, a lehetetlen, a felfoghatatlan igazában a legközönségesebb és a legegyszerûbb. Egyszerre látjuk az élet szerkezetét: a süllyesztőben alakok tûnnek el, akikről azt hittük, jelentősek, a háttérből alakok lépnek elő, kikről nem tudtunk semmi biztosat, s egyszerre látjuk, hogy vártuk őket s ők is vártak, egész sorsukkal, a jelenés pillanatában.
Márai Sándor
-
A színház fura mûfaj, itt nincsenek független vagy állandó értékek: mindig másokkal együtt érvényes az, amit én éppen csinálok. Nélkülük nem megy. Örökösen változó, kiszámíthatatlan, mindig van benne izgalom. Attól még, hogy én ma jó voltam a színpadon, nem jelenti azt, hogy holnap is az leszek... az is csak pillanatokra érvényes, ha azt érzem, igazán remekül összejött egy-egy előadás, a többiekkel és a közönséggel is mûködött a láthatatlan kémia.
Lovas Rozi
-
Az én szememben a színpadszerûség drámai megszépítést jelent: a szünet mûvészetét, egy könyv hirtelen becsukását; egy cigaretta meggyújtását; a színfalak mögött előidézett hatásokat, pisztolylövést, kiáltást, zuhanást, robajt; hatásos színre lépést, hatásos távozást - ezek mind olcsónak és könnyen leleplezhetőnek látszatnak, de ha kellő érzékkel és mértékkel élünk ezekkel az eszközökkel, ez jelenti a költészetet a színjátszásban.
Charlie Chaplin
-
A színdarab már csak ilyen (...). A felvonások és jelenetek sokkal rendezettebbek, mint az unalmas világban. Ha az ember nem vigyáz, elsodorhatja a karakter.
Ben Aaronovitch
-
A színész számára az élet nem egyszerûen a megfigyelés tárgya, amelyet aztán a technika segítségével többé-kevésbé tehetségesen újjáéleszt a színpadon. Az élet belenő a színész technikájába, formálja emberi tulajdonságait.
-
Milyenek az ember évei húsz és negyven között? Meg van béklyózva, lekötik mindenféle személyes és érzelmi viszonyok. Ez elkerülhetetlen. Ilyen az élet. De utána új szakasz következik. Az ember elmélkedhet, megfigyelheti az életet, felfedezhet ezt-azt másokról és az igazat önmagáról. Az élet valóságossá válik... jelentőségtelivé. Kerek egésznek látjuk. Nem csupán egy jelenetnek - annak a jelenetnek, amelyet magunk, mint színészek, alakítunk.
Agatha Christie