Ugrás a tartalomra
Az entellektüel feladata: konokul hirdetni az igazságot, a tömeg igazságát, akár van tömeg a közelben, akár nincs. A jövőhöz beszélni, bármilyen gúnyosan szól közbe a jelen. Vállalni - szükség esetén - a legnehezebbet, az egyoldalú szolidaritást.
Kapcsolódó idézetek
-
A tudósnak a feladata az, hogy tudjon. Az, hogy tényeket felismerjen, és hogy a tényeket alkalmazza is, ahol lehet. Azonkívül az is a felelőssége, hogy mindazt, amit tud és tudása következményeit megmagyarázza.
Teller Ede
-
A lélek képes megadni a jó választ olyan kérdésekre, amelyekre a tudat képtelen megtalálni. Az embernek egy a dolga: hallgatni rá, s követni, mert ha nem is ez az egyetlen célszerû út, de mindenképpen az igazi.
-
Mi az értelmiség szerepe? A békeszerzés, a kiegyezés előkészítése, a feloldhatatlannak látszó ellentét feloldása, a kiengesztelhetetlenek között, akik nem tudnak beszélni egymással, a kompromisszum kimódolása, a harc sporttá nemesítése.
Konrád György
-
Az egyik legfontosabb feladat, amely a huszonegyedik század civilizációja előtt áll, hogy az emberek megtanuljanak végre legmélyebb személyes ügyeikről - az erkölcsről, a spirituális élményről, és az emberi szenvedés elkerülhetetlenségéről - mindenfajta égbekiáltó irracionalitás nélkül beszélni. Kétségbeesetten szükségünk van rá, hogy a közbeszéd a kritikai gondolkodást és az intellektuális tisztességet serkentse. És ennek a célnak semmi nem áll jobban útjában, mint a vallási hitnek garantált tisztelet.
Sam Harris
-
Aki erős, kezével segít másokon. Aki értelmével tûnik ki, az másokat tanít. Az, aki kiváló a tudomány terén, az másokat fog oktatni. Így felelünk meg Alkotónk szándékainak! Ezek a kölcsönös szolgálatok, melyeket felváltva tartozunk egymásnak teljesíteni, mindenekelőtt azt parancsolják, hogy a közös előnyök érdekében társaságokba egyesüljünk. Ugyanis amit külön-külön soha sem lesztek képesek megtenni, azt könnyen megtehetitek egyesült erővel.
Carl von Linné
-
A tudós feladata az, hogy a tudománnyal foglalkozzék. Használnia kell tudását, felelőssége abban rejlik, hogy el kell magyaráznia mindazt, amit létrehozott, a következményekkel egyetemben. Ezen a ponton ér véget a tudós felelőssége.
Teller Ede
-
Az emberi értelem egyik legfőbb képessége és funkciója mindenkor az volt, és különösen vonatkozik ez a tudományos értelemre, hogy feltárja a természetes folyamatok mögött rejlő ok-okozati összefüggéseket, és ennek segítségével előre jelezzen jövőbeli eseményeket.
Hankiss Elemér
-
Az irodalom ugyan öncélú és öntörvényû jelenség, mégis valamire való és értelme van, küldetéssel bír, mert szolgálat jellegû hivatást tölt be. Felfedezi az ember számára az embert! Nem használni akar, hanem rádöbbenteni! Megidézni és felismerni a dolgokat, bizonyítani, hogy az alkotás lehetősége azért adatott meg az embernek, hogy önmagát megismerje és az igazságra törekedjen! Esendő voltának és heroikus képességeinek ellentmondásos és iszonyatos kettősségét alázattal vegye tudomásul.
-
Korunk alkotó értelmiségének (...) az a feladata, hogy a tudás monopolizálása helyett az információs forradalom adta lehetőségekkel élve az ismereteket, a kultúrát mindenki számára hozzáférhetővé, fogyaszthatóvá tegye.
Vizi Elek Szilveszter
-
A tudomány hatalom; oly hatalom, mely egy részről kutatásai s találmányai által a lelketlen természet felett vív ki mind több s több győzelmet s azt mintegy adózójává teszi, más részről fényt árasztó szövetnékénél fogva, a szellemi s erkölcsi világban szintúgy szétoszlatván lassanként a tudatlanság s előítéletek ködeit, midőn az értelmet fejti, a szívet nemesíti.
Sina Simon