Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az értelem az a képességünk, hogy amit gondolunk, ne feszítsük a végsőkig, avégett, hogy hihessünk a realitásnak.

💔 Kapcsolat vége 🎓 Diplomaosztó
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. "Az értelem az ember azon tulajdonsága, mely tevékenységét megkülönbözteti az állatok tevékenységétől." Tudja, ez olyasfajta próbálkozás, amely úgy különbözteti meg a házigazdát a kutyájától, hogy az mindent ért ugyan, csak épp megszólalni nem tud. Mellesleg, ebből a lapos meghatározásból sokkal szellemesebbek is következnek. S ezek azokra a keserû megfigyelésre támaszkodnak, melyek az ember már említett tevékenységére vonatkoznak. Például: az értelem nem más, mint az embernek az a képessége, hogy célszerûtlen és természetellenes tetteket hajtson végre.
  2. Nem kellene úgy tennünk, mintha csak az értelem által értenénk meg a világot. Az értelem ítélete az igazságnak csak egy része. Carl Gustav Jung
  3. Az értelem a tett. Akkor veszíted el az értékedet, ha lemondasz a változásról és a tapasztalatról. Hatalmadban áll választani: válassz valamit, és szenteld neki magad. A tettek adnak célt és reményt. Christopher Paolini
  4. Az értelem nem a világra vagy a természetre jellemző, hanem lényegileg emberi konstrukció. (...) Az élet értelme nem a világban létező valami, azzal mi ruházzuk fel saját életünket. Richard David Precht
  5. Amit az értelem el tud képzelni, azt el is tudja érni.
  6. Az értelem Fénye megcsillantja lelked mélyén a Titkot, de nem tárja föl a legmélyét. Tanuld meg tisztelni az érthetetlent! Müller Péter
  7. Az értelem, akár a szem, amely a tárgyakról csupán saját látásával ítélhet, nem kerülheti el, hogy gyönyörködjék abban, amit felfedez. John Locke
  8. Az emberi értelem egyik legfőbb képessége és funkciója mindenkor az volt, és különösen vonatkozik ez a tudományos értelemre, hogy feltárja a természetes folyamatok mögött rejlő ok-okozati összefüggéseket, és ennek segítségével előre jelezzen jövőbeli eseményeket. Hankiss Elemér
  9. Az értelem nagyszerû létra, ha az égre törsz, de a mennyekig sajnos nem ér fel. Csak a szív bölcsessége képes megvilágítani az odavezető utat. Dan Millman
  10. Az értelem hiánya akadályozza az élet kiteljesedését. Sok minden, talán minden elviselhető, ha értelme van. Carl Gustav Jung
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat