Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az eszmék és divatok szelek szárnyán járnak, mint a virágpor, és ugyanolyan titokzatossággal termékenyítik meg az érzékeny emberi lelket, mint a bibét.

🔮 Jövőkép 🗣️ Beszéd
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A változás úgy jön, mint egy apró fuvallat, ami meglibegteti a függönyöket, és úgy kúszik elő, mint a fûben rejtőző vadvirágok titkos illata.
  2. Szavak, csodálatos szavak, Békítenek, lázítanak. (...) Szárnyalnak, mint a gondolat. Görnyedve hordnak gondokat. Juhász Gyula
  3. Tudod, én olyannak látom az embert, mint valami zárt bimbót. A legtöbb dolog, amit olvas vagy cselekszik, nincs rá hatással, de vannak aztán olyan élmények is, amelyeknek különös a jelentésük, énje szempontjából. Ezek mind felpattantanak egy-egy szirmot a bimbón; így fakad fel aztán egyik szirom a másik után, míg végre kinyílik az egész virág. William Somerset Maugham
  4. Az érzelmek olykor nagyon erősek tudnak lenni, ezzel együtt olyan gyorsan változnak, akár a szél.
  5. A dolgok, de még az emberek is, átszivárognak egymásba, áthatják egymást, akár az ízek, amikor főzünk. Salman Rushdie
  6. Gondolatok virágzását különösen serkentheti az ideológiák sokfélesége, a vélemények ütközése. Marx György
  7. Mint a virág az életkapun, Gondolat-kapun kopognak A vágyak, és utat kérnek, Köntösét a szép szavaknak. Mihai Eminescu
  8. A gondolatok, az új ismeretek, a politikai meggyőződések, a divatok terjedése mind fertőzéses jelenség: egyes egyedek interakciók révén, amelyek napi szinten alakítják kapcsolati halónkat, megfertőznek másokat. Alessandro Vespignani
  9. A jó érzelmek nyilvánulása úgy hat keblünkre, mint a szomjas virágokra az éltető harmat, mely felfrissíti kis keb­lüket, s a forró nap után élteti, üdíti őket.
  10. Gondolataink, akár a levegő, körülvesznek, magunkba szívjuk akaratlanul is. Érlelés közben szárnyakat képzelünk a tetszetősebbeknek, és merészen szárnyra bocsájtjuk őket. Mindet, amit a világból megértünk, mindet, amit évezredek óta felénk hömpölygetett az emberi elme. Ennek az óceánnak a hömpölygése és kitartó sodrása tudásunk kavicsait görgetve csiszolódtak. Próbakövek életünkhöz. Tar Károly
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat