Az Everest elnémítja az embert. (...) Amikor az ember lejön, úgy érzi, semmi sem érdemel szót, egyáltalán semmi. A semmi úgy beburkolja, mint egy hang. A nemlét. Persze ezt nem lehet megőrizni. A világ elég hamar betódul. Azt hiszem, a tökéletesség látványa hallgattatja el az embert: minek beszélni, ha nem tud tökéletes gondolatokat, tökéletes mondatokat megfogalmazni? Mintha elárulná az ember, amin éppen átment.

Kapcsolódó idézetek

1. A hegymászás lépten-nyomon magaddal szembesít. Lehet, hogy beszélni már nem tudok odafönn, de bőven van alkalmam gondolkodni. A csúcson a szó szoros értelmében más perspektívák közé kerülök. Lenézve látom az életemet. Ami valóban fontos, az kiemelkedik, ami lényegtelen, az nem is látszik. Ezt a fajta tudást és látásmódot aztán haza lehet hozni.
2. Minél feljebb hágunk a hegyre, annál jobban fel kell öltözni. De mint emberek, teljesen levetkőzünk egymás előtt, mire felérünk a csúcsra. Ha máshol nem, de ott fent a magasban mindenki csak önmaga tud lenni. A Földön akkora emberek járnak, hogy az ember nem lát tőlük. Ha ott vagyok a sziklafal oldalában, akkorának érzem magam, mint egy porszem. Ha jön egy vihar, még akkorának sem. Ez a valós méretünk.
3. A hegyen pontosan annyira vagy suta, annyira vagy gyenge, annyi kétség mardos, néha annyira vagy erős, vagy ügyes, vagy okos, amennyire tényleg. Olyan vagy, amilyen tényleg. Beszûkül a fizikai mozgástered, beszûkül a gondolkodásod, nincsen hova bújnod és menekülnöd, és egyébként a hegyet nem is érdekelné, hogy mivel próbálod elkápráztatni.
4. A hegyek kegyetlenek tudnak lenni. Kíméletlenek. Nem törődnek vele, ki marad ott összetörve és vérben úszva. Nem érdekli őket sem az öröm, sem a könnyek. Ezért veszítik el magukat az emberek odakint. Ott nincs ítélkezés. A vadonban bárki lehetsz. Lucy Clarke
5. Apró szavak, melyek összetörik, megcsonkítják a gondolatot, nem fejeznek ki semmit. (...) Nem, az ember nem tud elmondani semmit senkinek. A pillanat kényszere mindig elvéti célját. A szavak mellétalálnak, s távolról sem közelítik meg tárgyukat. Aztán feladja az ember, a gondolat elenyészik, s óvatosak leszünk, mint a legtöbb középkorú, sunyi, ráncos szemükkel, örökké aggodalmas tekintetükkel. Mert hogy tudnák szavakkal kifejezni az ilyen testi érzéseket? Meg ott azt az ürességet? (...) Az ember a testével érez, nem a lelkével. Virginia Woolf
6. Elvesztettem a célomat: tiszta köd itt minden. Köd és homály. Úgy érzem magam, mint egy hegymászó, aki a sziklafalon lógva nem lát mást, mint ami közvetlenül az orra előtt van, és nem tudja kivenni már a hegy tetejét, a csúcsot, a célt. Fabio Volo
7. Ez a legnagyobb titok. Ahogy egy ember elromlik. Egyedül marad. Szinte légüres térben beszél: nem hallani a hangját. Nem értik. Olyan utakon jár, mint a többiek... s nem jut el sehová. Mindig körbe, mindig önmaga körül. Van valami bomlasztó körülötte. Márai Sándor
8. Ahol emberek laknak, ott mindig ott lappang a sötétség. Ilyen az élet. A tökéletesség csak látszat. A felszín. Ha egy kicsit mélyebbre nézünk, rögtön előtûnnek a sötétebb árnyalatok. Ha egészen csontig hatolunk - a vaksötét.
9. A világ hatalmas, lehetőségekkel teli. Amíg élek, bármit megtehetek, bármit kipróbálhatok, bármit megélhetek. Megmászhatom akár a Mount Everestet, áthajózhatok óceánokat, bejárhatom a világot, de akár az ûrbe is eljuthatok. Vagy ülhetek csendben egy szobában, ábrándozva mások valóságán. Bármit lehet. Építhetek házat, tanulhatok zenét, írhatok könyveket, festhetek képeket, faraghatok szobrokat. Vagy kifekhetek a fûbe a csillagos ég alá, és élvezhetem az éjszaka csendjét. A döntés az enyém. Igen, bármit lehet az életben. Csak élni nem. Nélküled. Csitáry-Hock Tamás
10. Minden rendben lesz. Semmitmondó szavak, amiket a semmibe, a hatalmas, sötét ürességbe mond ki az ember, mintha kaparászva próbálnánk megfogni valamit zuhanás közben. Lauren Oliver