Ugrás a tartalomra
Az evés iránti vágy nagy része a szokásokhoz kötődik, és mentális és érzelmi minták vezérlik. Az ilyen mintákkal való leszámolás hihetetlenül felszabadító tud lenni. Ha pedig a tested nem az étel feldolgozásával van állandóan elfoglalva, esélyt kap arra, hogy ismét élettel teljen el, így újra felfedezheted azt a természetes energiát, ami most is meglehetne benned.
Kapcsolódó idézetek
-
Amikor az életed múlik rajta, meg kell tanulnod másképp gondolni a táplálékra. Az evés többé nem csupán az ízekről szól, hanem arról, hogy miből nyerhetsz energiát, üzemanyagot - végső soron életet.
Bear Grylls
-
Az étel természeténél fogva meghatározhatatlan valami. Inkább fogalom, semmint anyag, az étel a kielégülés eszméje, messze nagyobb hatalmú, mint a kielégülés maga, ezért is gyakorolhat a diétázás akkora befolyást, mint a vallás vagy a politikai fanatizmus. Nem az étel ellenállhatatlan finomsága késztet bennünket arra, hogy még többet együnk belőle, hanem éppen a jutalmazásra való alkalmatlansága. A táplálkozás legpompásabb élménye a köztesség: emlékezni az utolsó falatra, és előre örülni a következőnek. A dolog voltaképpeni evés része szinte meg sem történik. Ez a beteljesülésre való csaknem teljes képtelenség teszi olyan tantaluszi kínokat okozóvá, és egyben olyan veszélyessé is az asztali örömöket.
-
Ha tudatosan és folyamatosan megvonunk magunktól valamit, nagy valószínûséggel egyre jobban fogjuk kívánni. Nem számít, hogy a szeretet, a szabadidő, a tévé vagy a kedvenc ételünk hiányzik-e. Ha megvonunk magunktól valamit, nem tudjuk a maga teljességében élvezni az életet.
-
Néha szeretném úgy venni a napot, ahogy jön. Enni, amikor éhes vagyok, aludni, mikor álmos vagyok, szeretni, amikor szerelmes vagyok. Sőt talán még dolgozni is egy kicsit, amikor kedvem van. Néha leküzdhetetlen vágyat érzek, hogy csak lebegjek, vagy esetleg elmerüljek.
Ingmar Bergman
-
Néha szeretném úgy venni a napot, ahogy jön. Enni, amikor éhes vagyok, aludni, mikor álmos vagyok, szeretni, amikor szerelmes vagyok. Sőt talán még dolgozni is egy kicsit, amikor kedvem van. Néha leküzdhetetlen vágyat érzek, hogy csak lebegjek, vagy esetleg elmerüljek.
Ingmar Bergman
-
A változatos étrend élvezetesebbé teszi az étkezést, ráadásul segít elszakadni az általában kedvelt zsíros, sós és édes ízektől, és kifinomultabb ízlést alakít ki.
-
Az evés olyan, mint a bevásárlás: minél tovább maradunk a boltban, annál többet vásárolunk. Azaz, minél tovább maradunk az asztalnál, annál többet eszünk.
-
Bármilyen diéta, amely az igazán kedvelt ételek elhagyásán alapul, csak ideiglenesen mûködhet. Mindaz az étel, amit nem eszünk meg, kísérteni fog. Amint a diéta véget ér - akár azért, mert feladjuk, akár, mert pillanatnyi sikert értünk el -, kétszer akkora hévvel vetjük magunkat kedvenc ételeinkre. Amekkora áldozatot hoztunk, annyit pótolunk be.
-
A test legtürelmetlenebbül mindig azt követeli, amire leginkább ráéhezett. A szellem, a lélek törvénye valahogy más; annak evés közben jön meg az étvágya. Ha azt koplalásra fogják, lassan az igények is elsorvadnak; éppen a koplalástól múlik el a szellemi éhségérzetünk.
Fekete Gyula
-
Az ételnek hatalma van. Ez a hatalom inspirál, ámulatba ejt, sokkol, izgat, gyönyört okoz és megérint. Arra is képes, hogy nekem és másoknak örömet okozzon.
Anthony Bourdain