Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az ezredéves pyramisok fölépítésére nem volt annyi munka, akkora erőfeszítés fordítva, mint azon állítás bebizonyítására, hogy a lélek a testtől függetlenül önmagában fennálló erő, mely csak ideig-óráig van ez utóbbival kapcsolatban; midőn az óra üt: elszakadoznak a lélek szárnyait a földhez bilincselő kötelek s a halhatatlan fogoly az örök élet hazája felé emelkedik. Nem tagadjuk, felséges tárgy egy cathedrai szónoklatra, alkalmas arra, hogy a csalódásokkal telt emberi szivet csordultig töltse a remény édes italávál; de mint igazság (...) nem állja ki a tûzpróbát.

Mentovich Ferenc
💍 Feleség 🔭 Csillagászat
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az a hiedelem, hogy van lélek, évezredeken át rabszolgasorban tartotta és kínozta az embereket. Fatális elképzelés. Az, aminek boldoggá kellett volna tennie minket, a lehetőség, hogy a fizikai halál után tovább élhetünk, valójában boldogtalanságot és kétségbeesést hozott ránk. Egyetlen életünket, amely megadatott nekünk, nem tartottuk eléggé becsben. A testünket, amely volt nekünk, nem tartottuk eléggé becsben. Mindezt egy jobb túlvilágba vetett babonás hit miatt. Önsanyargatás, kínzás, háborúk, holmi képzeletbeli paradicsomok miatt. A vallások legnagyobb bûne az, hogy bebeszélte nekünk ezt a marhaságot. A halhatatlan lélekről szóló mese mélységesen cinikus, a test viszont csodálatos! Benne, és csakis a test, a biokémiai folyamatok által jön létre a másik csodálatos valami, a szellem. A testtel együtt a szellem is kimúlik. Frank Schätzing
  2. Hogyan lehetne azt képzelni, hogy a lélek, ez a fönséges, megfoghatatlan valami, ne legyen különválasztható a testtől, és megszûnjön nyomtalanul, mint a kihûlt fazék párája. Lehetséges-e az, hogy e földi pálya után, ahol az egyik ember jó és szerencsétlen, szegény és nyomorúságban van koporsó zártáig, a másik pedig rossz, de bőségben él, és mosolyog rá az élet mindennemû örömeivel, lehetséges-e, mondom, hogy ne legyen egy felső elbírálás és egy másik világ ezek után, ahol ezek kiegyenlíttetnek. Mikszáth Kálmán
  3. Nem mindig tudjuk megmondani, mi tart bennünket bezárva, bebörtönözve, szinte eltemetve, de mégis érez az ember bizonyos határokat, bizonyos kapukat. Bizonyos falakat. Mindez képzelet lenne, fantázia? Nem hiszem. Aztán felmerül az emberben a kérdés: Istenem! Sokáig tart ez még, mindig, mindörökkön örökké? Tudod, mi szabadít meg a fogságból? A mélységes, komoly szeretet. Ha vannak barátok, testvérek, szeretők, ez nyitja meg természetfeletti hatalommal, mágikus erővel a börtönt. Vincent Van Gogh
  4. Hogy az ember olyan okok eredménye, amelyek a legkevésbé sem törődnek a céllal, amelyhez viszik őt; hogy eredete, növekedése, reményei és félelmei, szeretete és hite semmi más, mint atomok véletlen együttesének folyománya; hogy sem a szenvedély, sem a hősiesség, sem a gondolat és érzés intenzitása nem mentheti át az egyéni életet a síron túlra; hogy a korok minden munkája, minden odaadás, minden ihlet, az emberi géniusz minden, Napnál csillogóbb ragyogása arra van ítélve, hogy kialudjék a Naprendszer roppant halálában, és az Ember alkotásának temploma sírját lelje egy romokban heverő Univerzum törmelékei között - mindezek a dolgok, ha nem is teljesen vitán felüliek, de annyira közel állnak az igazsághoz, hogy semmilyen filozófia sem remélhet elfogadást, ha elveti őket. Bertrand Russell
  5. Az életkornak nincs esélye arra, hogy várjon a fizikai világban. Egy emberi lény lényege az ellenállás az idővel szemben. A belső életeink örökkévalóak, melyekről elmondhatjuk, hogy a szellemünk fiatalos és életerős marad, mint amikor ifjúságunk teljes virágában voltunk.
  6. Az ember túl sok energiát pazarol arra, hogy elhitesse magával: az élet után is élni fog. De miként élvezhetnénk a Paradicsom gyönyörûségeit, vagy miként szenvedhetnénk a Pokolban, ha már nincs testünk, és nem gondolkodunk? Ha elkárhozom, mim fog égni? És miként tudhatnám, hogy égek, ha a koponyám üres? A semmit sokkal könnyebb elfogadni: születésünk előtt sem léteztünk, miért léteznénk a halálunk után? Robert Merle
  7. Az élet erősebb nálunk, a létező világ mit sem törődik az egyénnel. Ez borzasztó - mondom egyszer, máskor meg: ez gyönyörû. Mindenesetre: erő ez, pusztító és teremtő, és hiába is próbálnánk kivonni magunkat a hatása alól, nem lehet kiszállni. Szabó T. Anna
  8. Az ember, mérhetetlen gőgjében és hiúságában, hajlandó elhinni, hogy a világ törvényei ellen is élhet, megmásíthatja azokat és büntetlenül lázadhat ellenök. Mintha a vízcsepp ezt mondaná: "Én más vagyok, mint a tenger." Vagy a szikra: "Rajtam nem fog a tûz." De az ember semmi más, mint egyszerû alkatrésze a világnak. (...) A kő, a fém is tovább él, mint az ember. Ezért mindaz, amit testünkön át jelentünk a világban, jelentéktelen. Csak a lelkünk erősebb és maradandóbb, mint a kő és a fém - ezért soha nem szabad másképpen látnunk magunkat, mint lelkünk térfogataiban. Az erő, mely a romlandó testi szövetben kifejezi magát, nemcsak alkatrésze, hanem értelme a világnak. Ez az erő az emberi lélek. Minden más, amit a világban jelentünk és mutatunk, nevetséges és szánalmas. Márai Sándor
  9. Az emberi lélek úgy van alkotva, hogy csak reménykedve tud élni, csakhogy az emberi reményekben mindig van valami teljesíthetetlen - ez az a felhúzott rugó, amitől az óra jár.
  10. A lélek (...) hipotézis, az atom szintén. Míg azonban az atomhipotézis a nagy értékû tudományos előrelátást és gyakorlati alkalmazását lehetővé tevő modern atomelméletté alakul át, addig a lélek-hipotézis, miután a skolasztikus teológusok magasröptû elmélet méltóságára tornázták fel, most egyre kevésbé tud magyarázatot adni a pszichológia és a neurológia tényeire: a lélek mint létező egész eltûnőben van. Julian Sorell Huxley
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat