Ugrás a tartalomra
Azon nem lehet csodálkozni, hogy egyik matematikus azt sem érti, miről beszél a másik. Éppen azért van ez így, mert a matematika két és félezer éven át fejlődött, és ilyen hosszú idő alatt rendkívül szétágazott. Úgyhogy tulajdonképpen nem is azt kellene mondani, hogy ez az ember matematikus, hanem azt, hogy topológus, hogy sorelméletes, hogy algebrista, sőt még ezen belül is osztályokat kellene képezni.
Kapcsolódó idézetek
-
A világ a gyors kérdéseire gyors választ vár, miközben a matematika másként mûködik. Szeret az érdekes problémákon évtizedekig eldolgozgatni, míg végre ki meri jelenteni, hogy megértette és megoldotta.
Lovász László
-
A matematika gyakran a kereskedelemmel és a kulturális cserékkel együtt terjedt egyik helyről a másikra. A matematika fejlődése azonban nem egyenes vonalú. Ment előre és hátra, ugrált a bolygó körül, letért az útról, elkalandozott, és néha zsákutcába torkollott. Ettől pedig sokkal gazdagabb lett.
-
Hajlamosak vagyunk a matematikát hosszú szabálygyûjteményként tanítani. Rendesen meg kell tanulnod és be kell tartanod ezeket a szabályokat, mert különben megbuksz. Ez nem matematika. A matematika azoknak a dolgoknak a tanulmányozása, amelyek egy bizonyos módon adódnak, mert egyszerûen nem lehet másként.
Jordan Ellenberg
-
A matematika egyetlenegy dologgal nem tud mit kezdeni: az ellentmondásossággal. Matematikai tény, hogy ha egy matematikai rendszerben akár egyetlenegy ellentmondás is van, akkor abban a rendszerben bármi és bárminek az ellentéte is levezethető, s így a rendszer tökéletesen használhatatlan. A matek nem lehet kicsit ellentmondásos. A matek vagy éterien tiszta, hibátlan, vagy tökéletesen, a velejéig romlott.
Mérő László
-
A matematikában, ha valami egyszer igaz, akkor az örökre igaz. Ez azonban azt is mutatja, hogy mi a különbség a való világ igazsága és a matematikai igazság között. A matematika számos tudományos elmélet alapját képezi. Ezeket a tételeket bebizonyították, mégis az ezekre épülő tudományról néha kiderül, hogy téves.
-
A matematikus nem attól matematikus, hogy tud számolni, ugyanúgy, mint ahogy egy futballista sem attól focista, hogy tud futni. Persze, ezt is megteszi, ha kell, hozzátartozik a szakmájához, de azért a focista nem egy futó, aki előtt időnként ott pattog egy labda. Azért focista, mert tud mit kezdeni a labdával, ha az éppen elébe kerül. A matematikus nagyjából ugyanígy van ezzel, csak az ő labdája valamiféle végletekig absztrakt objektum.
Mérő László
-
A jó matematikusok különfélék. Többféleképpen lehet mûvelni ezt a tudományt. A sikerhez is sokféle út vezet. Ami számomra a legfontosabb, hogy mindig nyitott szemmel igyekszem járni, és mindenütt keresem a kapcsolatokat.
Kollár János
-
Nincs olyan absztrakt tudomány, mint a matematika, és nincs annyira univerzális tudomány, mint ugyancsak a matematika. Ott van mindenütt. És minél absztraktabb egy fogalom, annál univerzálisabb.
-
Az, hogy mi a matematika, sohasem deríthető ki matematikailag; az, hogy mi a nyelvészet, sohasem fejthető ki nyelvészetileg; az, hogy mi a biológia, sohasem mondható meg biológiailag.
Martin Heidegger
-
Egyetlen matematikus sem engedhetné meg magának, hogy elfelejtse, a matematika sokkal inkább a fiatal emberek játéka, mint bármely más mûvészet vagy tudomány... én magam nem tudok olyan esetről, amikor egy ötvenévesnél idősebb személy kezdeményezett volna jelentős előrelépést a matematikában.
Godfrey Harold Hardy