Az idő nem áll meg, elfolyik, akár a víz a patakban vagy a folyóban, (...) az élet órái sebesen futnak éjszaka is, míg az ember alszik.

Kapcsolódó idézetek

1. Az idő sehol nem áll meg örökre. (...) A múló évszakok egy hosszú-hosszú folyó örökké ismétlődő vízfodrai. De a nap alatt végül is minden elkopik. John Ronald Reuel Tolkien
2. Az emberek számára az idő olyan, mint egy folyó. Csapdába estünk a sodrásában, sodródunk a múltból a jelenbe, mindig egy irányba. George R. R. Martin
3. Az élet olyan, mint a víz: csak folyik, egyre folyik, soha nem áll meg egy pillanatra sem, hanem magával ragad mindent, ami beleesik, magával ragadja valahová, amit az ember úgy hív, hogy "örökkévalóság". A percek, órák, napok, évek, álmok, megvalósítások, kudarcok és emlékek... minden, amiből az ember élete és szíve és lelke felépül... csak viszi, és soha nem hoz vissza semmit. Wass Albert
4. Az idő nem áll (...) meg. Ez az idő lényege. Könyörtelenül halad.
5. Az idő nem folytonos. Nem folyik, nem is csordogál vagy zubog, hanem le-lecsap az emberre, mint egy vérszomjas antilop. Esterházy Péter
6. Az évek elröppenek, akár a pillanat. Ugyanakkor egyes pillanatok évekig tartanak.
7. Ez az idő. Meghitt és bensőséges. Ellenállhatatlan ereje magával ragad. A másodpercek, órák, évek rohanása az élet felé lendít bennünket, majd a semmibe taszít... úgy lakunk benne, mint hal a vízben. Létünk időben való létezés. Az idő monoton éneke táplál bennünket, kitárja előttünk a világot, felzaklat, megrémiszt, elringat. Carlo Rovelli
8. Az idő minden ember életében olyan, akár egy hegyoldalon csobogó patak. Jöhetnek az út során zúgók, vízesések, áthatolhatatlannak tûnő sziklaakadályok, a patak mindig megtalálja az útját, azaz önmagát. Robert Lawson
9. A víz mindig mozog, nem áll meg soha. Az eső lehull, aztán leszalad a patak a hegyekből, és folyó lesz belőle. A folyó elkanyarog az óceánig. Aztán elpárolog a víz, felszáll, mint egy lélek a felhőkbe. Aztán, mint minden az életben, megint kezdődik elölről. Jodi Lynn Picoult
10. Szeszélyes egy dolog az idő. Úgy tûnik, mintha állandó, egyenletes tempóban haladna, pedig valójában kanyarog, ugrál a víz alatti kövek között, megpihen a csendes mélyedésekben, megposhad a pocsolyákban és a hegyekből vad vízesésekbe veti le magát. Néha pedig mintha nem engedelmeskedne a természet törvényeinek, és hátrafelé haladna, a kezdetet keresve. Sigrídur Hagalín Björnsdóttir