Az idő tájt - holtszerelmesen is - gyanítani kezdtem: bár ez az életre szóló érzelem, a Rejtelmek Könyvében leírt igaz hevület, és valószínûleg kitart halálomig, az egyáltalán nem bizonyos, hogy mi ketten kitartunk egymás mellett, legfeljebb még néhány hónapig. Ugyanis ekkoriban érkeztünk el a válságponthoz. Még nem tudatosítottuk, de már sejtettük: rigolyáink azonosak velünk, nem csupán élet-társaink, és szerintünk semmi keresnivalónk egymás oldalán.

Kapcsolódó idézetek

1. Nem tudtunk egymásnak mit mondani. Úgy éreztem, mintha kettőnk között mindennek vége lenne, s mintha ő is úgy érezné, mintha mindennek vége lenne kettőnk között. Ettől azonban oly erős lett a feszültség; nem lehetett vége. Nádas Péter
2. Olyan közel kerültünk egymáshoz, amennyire csak két ember kerülhet - és rejtélyes módon olykor mégis minden elsötétült és gyötrelmessé vált. (...) Nem tudtam kilépni a lét hullámköreiből, amelyek bennünk és körülöttünk gyûrûznek, amelyek ránk kényszerítik a maguk törvényeit, (...) a villanó érzéki csalódást: a birtoklás és az elveszítés egyidejû egymásba torkollását. Erich Maria Remarque
3. Valamilyen rejtélyes okból kora gyerekkoromtól azt képzeltem, az életem valójában egy regény. Ahol a kezdődő, beteljesülő és elmúló szerelmek mindig mások, és ahol én vagyok a regényhősnő. A regényes szerelmek persze ritkák és múlékonyak, semmi közük egy tartós, életre szóló kapcsolathoz. A vágy szinte lehetetlenné teszi az igazi szövetséget. Elrontja, kikezdi. A lelkem mélyén nyilván tudtam, örökké nem lehet szerelmes az ember. Mégis minden alkalommal ott lappangott bennem ez a különös szerelmi maximalizmus, más szóval a rettegés, hogy valójában megalkuszom, nem pedig megállapodom valaki mellett. Vass Virág
4. Folyton marakodtunk és veszekedtünk; de mindig az volt az érzésem, hogy ennek így kell lennie, és nemhogy gyöngítenék, inkább erősítik a szerelmünket. Talán észre sem vettük, se ő, se én, hogy lopakodik közénk a viszály. Mario Soldati
5. Korábban hajlamos voltam azt gondolni, hogy csak nem ismerem eléggé, de ha ez változik majd idővel, már nem okoz annyi meglepit. Pedig akadnak emberek, akikkel hiába éljük le akár a fél életünket, ugyanolyan rejtelmesek maradnak. Talán nem olyan meghökkentők a reakciók egy idő után, de a rejtély nem oszlik. Csak ismerős rejtély válik belőle. Laurell Kaye Hamilton
6. Így van ez, ha rátalálunk a barátunkra vagy a szerelmünkre: lehetnek mélypontok, hullámvölgyek, de ha kitartunk, akkor kiderül, hogy nem volt hiába.
7. Találkoztam vele, és ez teszi a mostani életemet olyan különössé. Belészerettem, amikor együtt voltunk, és még jobban megszerettem a külön töltött évek alatt. Történetünk három fő korszakra tagolható: volt eleje, közepe és vége. És bár így van ez minden történettel, számomra még mindig felfoghatatlan, hogy a miénk miért nem tartott örökké. Nicholas Sparks
8. Elértünk egy olyan pontra, ahol már annyira szerettem, és annyi közünk volt egymáshoz, hogy én képtelen lettem volna ugyanúgy folytatni. Többet szerettem volna, vele akartam lenni. Egész egyszerûen elképzelni sem tudom, hogy egy helyben topogjunk, hogy ugyanezt folytassuk akár egy kicsit is hosszabb távon. Vagy előre, vagy vissza, de mozdulni kellett.
9. Életem delén túljutva végzetes hibát követtem el, gyengéd viszonyba kezdtem egy nálam huszonöt évvel fiatalabb hölggyel. (...) Párkapcsolat ilyen mértékû korkülönbség esetén - egy egész emberöltő választott el minket egymástól - csak akkor életképes, ha anyagi megfontolások mûködtetik, a többi mind mese és fantazmagória.
10. A szerelem az érzelmi megszállottság állapota, de be kell látnunk, hogy az érzelmek változnak, és a megszállottság sem tart örökké. A kutatások szerint a szerelmi rögeszme átlagosan két évig tart. Némelyeknél valamivel hosszabb, másoknál rövidebb ideig - az átlag azonban két év. Amikor aztán leszállunk az érzelmi magaslatról, az életnek azok a vonatkozásai, amelyeket euforikus állapotunkban figyelmen kívül hagytunk, visszanyerik jelentőségüket. Egyre nyilvánvalóbbá válik különbözőségünk, és azon kapjuk magunkat, hogy veszekszünk azzal az emberrel, akit korábban tökéletesnek hittünk. Gary Chapman