Ugrás a tartalomra
Az ifjúkori illúziók többé-kevésbbé minden embernél összeütközésbe jönnek az élet valóságával; de gyakorlatiasabb irányú fejlődés és kevésbbé érzékeny kedély mellett a mindennapi élet küzdelmei, a lét fentartásának gondjai, vagy a közélet terén való mûködés elfújja az ifjúi ábrándokat, s hozzá szoktat az élet valódiságához. De a meghasonlás a belső és külső világ között eloszlik akkor, midőn a családi élet szentélyébe lépünk, melyben az oltárképet a nő szerelme, rokonszenve képezi, és ha a családi szentélyben bimbók fakadnak, a melyek a családi élet boldogságát fejlesztik.
Kapcsolódó idézetek
-
Illúzió az, hogy az ifjúság boldog, az öregek illúziója. A fiatalság tudatában van nyomorúságának, s mivel csupa olyan ideállal tömték tele a fejét, amely ellenkezik az élet valóságával, valahányszor szembetalálja magát az élettel, megsérül, sebeket kap. Azt hiszi, összeesküvés áldozata lett, mert olvasmányait szükségképpen idősebbek válogatják meg, eszményi szempontok szerint, és ezek az idősebbek, akik már a feledés rózsaszínû fátylán át nézik a múltat, még beszélgetéseikben is valószerûtlen életre készítik elő. Minden fiatalembernek magától kell rájönnie, hogy mindaz, amit olvasott és hallott, csupa hazugság, hazugság, hazugság; és valahányszor erre rájön, úgy érzi, mintha újabb szeget vernének testébe az élet keresztfáján. Az a különös, hogy mindenki, aki már átment ezen a keserû kiábránduláson, egy benne rejlő, de nálánál hatalmasabb erő ösztökélésére önkéntelenül maga is hozzátesz valamit.
William Somerset Maugham
-
Az ifjúkor háborgó kedélye lecsendesedik a férfiúi kor zsámolyánál. Az idő változik, és mi az időben. A sebet, mit sokszor az ifjúkor túlkapásai ütöttek lelkünkön, begyógyítja rendeltetésünk időszaka, a mely a családi életbe vezet be bennünket, melynek melege áttör a lelkünkre nehezedő sötét légkörön, és sugarai alatt a kétes jövő kiderül.
-
Amikor elmúlik a fiatalság, az életbe gyönyörû időszak köszönt be - nyugodt és mély, mint a napsugaras ősz. Ebben az időszakban érik meg az élet vetése és a kertben a gyümölcs. Az ifjúság tavaszi szertelensége akkor már nem helyénvaló. Mintha földi hajlékunk épületét most tetőzné be az élet. Ebben az időszakban minden, amit átélünk - jó és rossz is, az örömteli és a szomorú is -, megváltoztatja tudatunkat. Lemondunk arról, hogy az ábrándozás elvarázsolt világában tévelyegjünk, és úgy rendezzük be az életet, ahogyan azt korlátozott lehetőségeink megengedik. Nem vonz bennünket egy ismeretlen, szerelmes asszony csábító tekintete, és többre értékeljük a régi vonzalmakat. Az ifjúság frissessége akkor már elhalványodik, és az ember nem öregedő lelke a hosszú közös élet után mind világosabban ül ki az arc, a szem kifejezésében. A hang, a mosoly, a tekintet - minden összhangba kerül az ember belső világával. Nem reménykedünk többé az elérhetetlenben, nem kesergünk többé a hûtlen szerető miatt, és megbocsátunk azoknak, akik megcsalnak bennünket. S akkor odaadjuk a szívünket annak, aki mellettünk állt, aki megszeretett bennünket, aki hûséges maradt hozzánk az élet minden vihara és minden keserû elválása után. S érezzük az elégedettséget és nyugalmat a kipróbált, hû barátok kedves körében. Keserû azok sorsa, akik az élet lágy alkonyán új vonzalmakat, új sikereket vonszolnak hasztalanul, akikre nem vár a meghitt otthon, amelyben megpihenhetnek, s akiket nem üdvözöl a lámpa meleg fénye, ha este hazatérnek.
Rabindranath Tagore
-
Mindannyian bíbelődünk a vallási, családi vagy akár közösségi hagyományainkkal, mert azt gondoljuk, hogy azok tartanak bennünket életben. De a világ változik. Bizonyos hagyományok megszûnnek, kikopnak és jönnek helyettük újak.
Hevér Gábor
-
Sokat nyernénk vele, ha idejében kiirtanánk az ifjúból azt a rögeszmét, hogy az életben sok, nagy boldogság vár reá. De ennek épp az ellenkezője esik meg, midőn rendszerint az életet előbb ismerjük meg a költészetből, semmint a valóságból. A költészet festette jelenetek saját ifjúságunk pirkadó színeiben pompáznak tekintetünk előtt, csoda-e, hogy sóvárgás kínoz bennünket megvalósulásuk után és utána kapunk a - szivárványnak!
Arthur Schopenhauer
-
A szív minden kebelben egyiránt dobog, s van az életnek oly boldog kora, melyben minden szívdobbanás azt mondja: szeretni kell. Feltûnik a vágyó érzelem előtt egy-egy rokonszenvû arc, az érzelem lágy viasza elfogadja annak benyomatát, s viseli, míg egy másik el nem törli onnan, vagy pedig viseli örökké; annak csak erényeit ismeri, annak bûneit megbocsátja, azért tûr, azért szenved, azért csalatkozik, és mégis hisz, mégis szeret; és ez a szenvedés, csalódás, ez a hit és szeretet - az ifjúkor bohósága.
Jókai Mór
-
Fájdalmas (...) az átmenet a gyerekkor és a kamaszkor között, amikor az illúziók darabokra törnek, és az álmok a valóságnak ütközve szétporladnak.
-
Az ifjú minden dicsőért lángol, de könnyen lángol hiába valóságokért is. Buzgón hajhássza a színes és üres szappanbuborékokat, lelkesülten rendez gyermekes tüntetéseket. Eszméknek szenteli magát, de a frázis elbolondítja. Nagy szándéka van, de apróságokban gyönyörködik. Istennőkről ábrándozik, de szolgálókkal is beéri.
Greguss Ágost
-
A fiatalság csupa fény és napsugár, csupa tavasz és kezdő nyár. Nézd meg a fakadó rügyet, a nyíló bimbót, ez a fiatalság; az emberi lélek tele örömmel, életkedvvel, tele ábránddal, tele reménységgel.
Az emberi lélek ártatlan és romlatlan, örül a létnek, nem tudja még, mi a szenvedés, mi a csalódás, a lelke még nem kopott, nincs összezúzva, de friss, egészséges és hajlékony.
Boldogan fog lepkét, csókol virágot, gyönyörködik az ég kékjében, a felhők játékában, a madár dalában.
Lelke tele van vággyal, reménnyel, élni akarással, lelkét szép eszmék, nagy célok hevítik, az örökkévalóságra gondol.
Minden ifjú előtt nyitva áll az élet.
Jász Géza
-
Amikor csimpaszkodsz, rombolod az életet; amikor bármibe belekapaszkodsz, megszûnsz élni. Ezzel vannak tele az evangélium oldalai. És a megértés az, aminek révén e felismerésig eljut valaki. A megértés. Érts meg egy másik illúziót is, hogy a boldogság nem azonos azzal, hogy valami feldob vagy kellemes izgalommal tölt el. További illúzió, hogy ez az izgalom a vágy beteljesüléséből következik. A vágy aggodalmat szül, és előbb vagy utóbb - másnaposság következik. Amikor már eleget szenvedtél, akkor már talán készen állsz arra, hogy ezt meglásd. Addig egyszerûen csak izgalmakkal táplálod magad.
Anthony de Mello