Ugrás a tartalomra
Illúzió az, hogy az ifjúság boldog, az öregek illúziója. A fiatalság tudatában van nyomorúságának, s mivel csupa olyan ideállal tömték tele a fejét, amely ellenkezik az élet valóságával, valahányszor szembetalálja magát az élettel, megsérül, sebeket kap. Azt hiszi, összeesküvés áldozata lett, mert olvasmányait szükségképpen idősebbek válogatják meg, eszményi szempontok szerint, és ezek az idősebbek, akik már a feledés rózsaszínû fátylán át nézik a múltat, még beszélgetéseikben is valószerûtlen életre készítik elő. Minden fiatalembernek magától kell rájönnie, hogy mindaz, amit olvasott és hallott, csupa hazugság, hazugság, hazugság; és valahányszor erre rájön, úgy érzi, mintha újabb szeget vernének testébe az élet keresztfáján. Az a különös, hogy mindenki, aki már átment ezen a keserû kiábránduláson, egy benne rejlő, de nálánál hatalmasabb erő ösztökélésére önkéntelenül maga is hozzátesz valamit.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek általában hozzá vannak kötve a múltjukhoz, és foglyai maradnak a fiatalosság illúziójának. Öregnek lenni rendkívül népszerûtlen dolog. Úgy tûnik, nem veszik figyelembe, hogy ha valaki nem tud megöregedni, az éppoly ostobaság, mintha nem tudná kinőni a gyerekcipőit. Egy harmincéves ember, aki még infantilis, természetesen sajnálatra méltó, de egy fiatalos hetvenévesre azt mondják, hát nem elbûvölő? Pedig mindkettő perverz, ízléstelen dolog, pszichológiai természetellenesség. Az a fiatal, aki nem küzd és nem győz, elmulasztja fiatalsága javát, az öreg pedig, aki nem tud figyelni a hegycsúcsokról a völgyekbe csordogáló patakok titkára, esztelen, valóságos szellemi múmia, nem egyéb, mint megdermedt múlt. Kívül marad a saját életén, géphez hasonlóan ismétli önmagát, amíg egészen elcsépeltté válik. Micsoda kultúra az, amely ilyen árnyalatokra tart igényt!
Carl Gustav Jung
-
Igazán olyan jó-e a fiatalság? Akkor mért olyan keserûek a fiatalok? Mert azok keserûek csak igazán és nem az öregség. A fiatalok nagy életerejének ugyanis még sok a vágya, az öregség viszont mégis inkább derûre hajló, ez a tapasztalatom. Mert totyog és azt mondja: - átúsztam a folyót, mögöttem a baj, az élet nem is volt olyan nehéz, gyertek utánam. Az ifjúság viszont néz a folyóra és azt mondja: - jaj, ezt kell átúsznom, hisz tele van örvénnyel.
Füst Milán
-
Az ember olyan fiatal, vagy öreg, amilyennek érzi magát. És ha megjön az óhajtott jó, megkésve, nehézkesen, akkor mindazzal a kicsinyes, zavaró, bosszantó kísérettel jön, a valóság minden sarával, amivel a képzelet nem számolt, és ami az embert ingerli.
Thomas Mann
-
A fiatalság regénynek, bonyodalmas történetnek látja az életet. Vidám, romantikus, kalandos, érdekes történetnek. De azok, akiknek fiatalsága már elmúlt, tudják, hogy az élet sokszor nem oldja meg a történet bonyodalmait.
-
Fiatal, az azt jelenti: nem ismeri még az életet. Tele van lelkesedéssel. Szenvedélyek kormányozzák. Meggyőződése, hogy a világ hibás alapokon nyugszik s az is, hogy ő van hivatva ezeket az alapokat megváltoztatni, ha csak részben is, egy egészen szûk kis területen. Fiatal, az azt jelenti: ítéletet mond az öregek fölött. Hogy restek. Hanyagok. Önzők és tehetetlenek. Nem látják meg a tennivalókat. Vagy ha meglátják, kényelemből elmulasztják. Érzéketlenek a nép és a nemzet bajai iránt. (...) Mikor elfárad a sok lelkesedéstől, melyről megtanulja, hogy általában meddő és haszontalan, ha nincs meg hozzá az erő, mely kitartássá növelje. De ezt még nem tudja akkor. Csak a fiatalságot tudja és az annyit jelent, mint békétlenség. Nyugtalanság. Szebbnek és jobbnak a keresése. Új ösvények kipróbálása. Hála Istennek amelyik fiatal nem ilyen, abból hiányzik a fiatalság.
Wass Albert
-
Az ifjúkori illúziók többé-kevésbbé minden embernél összeütközésbe jönnek az élet valóságával; de gyakorlatiasabb irányú fejlődés és kevésbbé érzékeny kedély mellett a mindennapi élet küzdelmei, a lét fentartásának gondjai, vagy a közélet terén való mûködés elfújja az ifjúi ábrándokat, s hozzá szoktat az élet valódiságához. De a meghasonlás a belső és külső világ között eloszlik akkor, midőn a családi élet szentélyébe lépünk, melyben az oltárképet a nő szerelme, rokonszenve képezi, és ha a családi szentélyben bimbók fakadnak, a melyek a családi élet boldogságát fejlesztik.
-
Fájdalmas (...) az átmenet a gyerekkor és a kamaszkor között, amikor az illúziók darabokra törnek, és az álmok a valóságnak ütközve szétporladnak.
-
Az a sok festett válaszfal, amit az ember maga és a valóság köze állít - a történelem, a vallás, a kötelesség, a társadalmi helyzet -, mind illúzió, ópiumos fantáziaszülemény.
-
Az öregkor olyasmi, ami a fiatalok számára elképzelhetetlen, hogy bekövetkezzék, csakúgy, ahogy az öregek számára tündérmese az ifjúság. Ezért nevetik ki a fiatalok az aggokat, mikor valójában sírniuk kellene, és ezért siránkoznak az idősek a fiatalok láttán, holott nevetniük kellene.
-
Az ember gyerekként a jövőt
éli meg. Pici, túlérzékeny lények,
már a ráció alól kiszabadulva.
A felnőttkor a múlt. Ami kétszáz
éve még jól mûködött,
elrontottuk. A felnőttkor
már nem ketyeg. Mint egy
leállt falióra. Mint egy
hatástalanított pokolgép.
Az öregkor a jelen. Némi
bölcsesség, sok szenvedés.
Vörös István