Ugrás a tartalomra
Az igazi altruizmusban nem hiszek - úgy vélem, minden tettünk legalább egy kicsit önzőség.
Kapcsolódó idézetek
-
Én nem hiszem el,
Hogy csak így lehet,
Hogy az önzésen kívül
Az ember mást nem tehet.
Ismerős Arcok
-
Nem hiszek senkiben, akinek mindenben igaza van. Mindenkinek csupán részigazságai lehetnek.
Szinetár Miklós
-
Azt hiszem, hogy nem vagyok önfeláldozó. Az életben azt tapasztaltam, hogy ha én nem törekszem mindenáron a magam javára, más mégúgy se fogja megtenni.
Mezei András
-
Önzőek vagyunk, önös érdekek vezérelnek csak minket. Ha adakozunk, nem azért tesszük, mert másokon akarunk segíteni, hanem a saját lelkünket akarjuk megváltani. Ha ajándékot adunk, tudat alatt ugyan, de várjuk mi is a viszonzást. Sosem cselekedünk olyat, amely ne vonatkozna ránk, mert ha cselekszünk, máris a dolgok részesei leszünk.
-
Bevallom: mindent
senkiért se tennék meg
- még magamért sem.
Fodor Ákos
-
Így vagy úgy, de minden ember önző: van, aki a családjáért, van, aki eszmékért, van, aki önmagáért.
Istók Anna
-
Az emberi természet egészében véve csak önzés.
Charlotte Bronte
-
Nagy önzés ráerőltetni másokra az önzetlenségünket.
Balla D. Károly
-
Nem magamban hiszek, hanem abban, amit csinálok.
Jimmy Page
-
Egy embert nem azért tartanak önzőnek, mert a saját javát akarja, hanem mert figyelmen kívül hagyja embertársainak igényeit.
Richard Whately