Ugrás a tartalomra
Az igazság képlékeny. Mindig akad egy újabb mozdulat, amivel elferdítheted a sztorit, egy újabb homokszem, amit az elbeszélés gépezetébe szórhatsz.
Kapcsolódó idézetek
-
Az igazság, főként a mi bonyolult és áttekinthetetlen világunkban, mindig összetett, sokszor ambivalens, homályos, nehezen kideríthető. Kellemetlen is lehet, mert nem könnyû bánni vele. Márpedig az ember nyilvánvalóan, talán ösztönösen igyekszik elkerülni azt, ami kellemetlen.
Axel Hacke
-
Az igazság olyan, mint egy homok borította város. Előfordul, hogy a homok egyre mélyül az idő múlásával, és előfordul, hogy messzire hordja a szél, felszínre engedve a várost.
Murakami Haruki
-
Amikor valaki hazudik, egyszerre több narratívával kell zsonglőrködnie: az igazsággal, amit tud; azzal, amit igaznak akar tudni; azzal, amit igaznak akar bemutatni; és mindazokkal az érzelmekkel, amelyek mindezekkel együtt járnak - félelem, harag, bûntudat, remény. Mindeközben pedig igyekszik hihető képet sugározni magáról, ami azonban ilyen körülmények között pokolian nehéz feladat.
Amy Cuddy
-
Egy ember elkövethet hûtlenséget, aljasságot, igen, a legrosszabbat is, gyilkolhat, s belülről tiszta marad. A cselekedet még nem az igazság. Mindig csak következmény.
Márai Sándor
-
Az igazságot sejtelmek, elfelejtett belátások, elfojtott neheztelések, reménnyé hígított bosszúvágyak, hullámzó rokon- és ellenszenvek állják körül, és azok idővel mind az igazság részei akarnak lenni.
Báthori Csaba
-
Barátom, az igazi igazság mindig valószerûtlen, tudja ön ezt? Hogy az igazságot valószerûvé tegyük, okvetlenül hazugságot kell belekeverni.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
-
Amit az emberek az érzelmeikről elmondanak, az gyakran hiányos, olykor egyértelmûen téves, és mindig a valóság egyfajta nyilvánosságnak szánt, módosított változata.
Frans de Waal
-
Egy hazugság mindig újabbat szül, és egy idő után nagyon nehéz kézben tartani a szálakat. Az igazsággal egész más a helyzet. Ha valaki az igazat mondja, annak nem kell kézben tartani semmit, hiszen nem szólhatja el magát.
Sarah Andrews
-
Az igazságot akarni még nem elég, tudni kell azt is, hogy hol keressük. Az igazság pedig illékony, tudja, hogy rejtőzzön el.
-
Az életben gyakran előfordul, hogy az ember kiigazítja a dolgokat, hogy a leplezetlen igazság ne legyen olyan fájó. Ez csupán amolyan emberileg érthető dolog, de van egy bökkenője: idővel maga is hinni kezd benne. Mármint az elmaszkírozott igazságban.
Wolf Haas