Az "itt és most" ittje kezdi elveszíteni a jelentését. Még mindig a "most"-ban élünk, de már nem az "itt"-ben, legalábbis már nem magától értetődő természetességgel. A világ másik felén vagy tőlünk néhány utcányira élő emberekkel csetelünk, a fizikai távolság nem számít.

Kapcsolódó idézetek

1. Mindig is így volt. Egyik pillanatban még itt vagyunk, a másikban már nem, és nem az a lényege az egésznek, hogy mennyi ideig vagyunk itt, hanem hogy miképpen töltjük ki ezt az időt.
2. Fokozatosan távolodunk önmagunktól és másoktól. Mintha egész életünk arról szólna, milyen messzire tudunk jutni egymástól, és nem arról, milyen közel kerülhetünk a másikhoz. Leo Buscaglia
3. Megérint, hogy itt vagy és úgy teszek, mintha másvalaki volnál és én se én, hanem az a másik lennék, aki nincs itt, akit nem érdekelsz. Már nem akarom megsimogatni a fejed, megnyugtatón és forrón és kinevethetően és banálisan. Nem akarom a szemedet nézni, amíg könnybe lábadok, nem akarlak megcsókolni és nem akarom, hogy megcsókolj. De mosolygok is Rád, és nem kerüllek el, szóba elegyedünk, beszéljük ostobán a semmit. Hétköznapi leszek Veled. Nem vagyunk ünnep többé, kár, hogy egyetlen percre se voltunk. Kovács Ákos
4. A pillanatban élek. Hamarosan, talán már holnap, elfelejtem, hogy itt álltam, és beszédet mondtam. De az, hogy talán már holnap elfelejtem, nem jelenti azt, hogy nem éltem meg a ma minden pillanatát. El fogom felejteni a mát, de ez nem jelenti azt, hogy a mai nap nem számít.
5. Ha az ember magányosan él, már azt sem tudja, hogy mit jelent elmondani valamit: a valószerû a barátokkal együtt tûnik el. Az ember az eseményeket is hagyja folyni a maguk kedve szerint; hirtelen embereket lát felmerülni, akik beszélnek, akik elmennek, se füle, se farka történetek közepébe csöppen. Jean-Paul Sartre
6. Sajnos ma már a közönségnek is elveszett az a belső érzéke, hogy átadja magát egy meg nem tagadható folyamatnak, mert "érteni" akarja, amit látott, zavarja, ha nem tudja, mit és miért kellene élveznie. És ez az élet más területeire is igaz: mindent "érteni" akarunk, mert elveszítettük a kapcsolatot a valóság mélyebb tartalmaival, és azt hisszük, hogy intellektuális magyarázatok által kerülünk majd közelebb ezekhez. Vekerdy Tamás
7. Mindennek vége van egyszer. Mindnyájan menet közben élünk. A körülöttünk lévő tárgyak a mi mozgásunkhoz képest egyszer csak elmaradnak. Ezen nem lehet segíteni. Ha valaminek itt az ideje, hát elvész. Csak addig van jelen, míg el nem jön megszûnésének órája. Murakami Haruki
8. Vannak helyzetek, amik csak mással történnek meg. Vagy nem most. Soká, olyan messzi jövőben, ami látszólag nem is tartozik a jelenhez. Elválasztja a mosttól a beláthatatlan távolság. Bauer Barbara
9. Az évek múlásával megtapasztaljuk, hogy sokszor közelebb áll hozzánk egy elvesztett szerettünk - apánk, anyánk, barátunk - , mint az, aki a közelünkben él a jelenben. Az elvesztettel akár egy életen át beszélgetünk, visszaidézzük az emlékét, nem csak azért, hogy gyászoljuk, hanem hogy az élete tanulságaiból bátorítást, gondolatokat merítsünk a saját életünkre vonatkozóan. Alakja változik az emlékezetünkben, a hozzáfûződő kapcsolatunk elmélyül, és olyan dolgokra is felfigyelünk, amelyekre az életében addig még nem. Jelenits István
10. Minél tovább élsz, annál nehezebb megragadni a pillanatot, minden egyes betoppanó pillanatot. Nem a múltban vagy a jövőben élni, hanem ténylegesen itt. Matt Haig