Ugrás a tartalomra
Az oktatásnak elvileg két résztvevője van: a tanár, aki ismereteket közöl, és a diák, aki ezeket az ismereteket befogadja. Valójában mi tanárok lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy a közlés iránya nem ilyen egyoldalú. A diákok is tanítanak minket, például azzal, hogy egynémely alapfeltevésünk nekik kevésbé nyilvánvaló, vagy hogy olyan kérdéseket tesznek fel, amikre addig nem gondoltunk.
Kapcsolódó idézetek
-
A tanítás a tanulással párhuzamosan, a kölcsönös inspiráció jegyében történik. Az tanít, aki tud, egymás tudásának felülírása állandó oda-vissza ható folyamat tanár és diák között.
-
Könnyû azt mondani, hogy az iskola emberi viszonyai egyértelmûek és szabályozottak. Egyfelől vannak diákok, másfelől vannak tanárok. A diákért van az iskola, ő pedig tanulni akar. A tanár a diákért van, és tanítani akar. De mi van akkor, ha a diákot nem érdekli a tanulás, a tanár pedig nem tekinti igazi feladatának a tanítást?
-
Jó, ha a tanár nem felejti el, hogy neki is egy szája, és két füle van, tehát igyekszik háttérben maradni, s nem "megtanítani", hanem fölfedeztetni a matematikát. Így néha olyan új megoldások is születnek, amelyeket addig ő sem ismert.
-
Az igazi tanítás nem a tudás átadását jelenti. Az igazi tanítás arra ösztönzi a tanulót, hogy maga tegyen szert az ismeretekre.
-
A tanár természetesen akarva-akaratlanul átad egy értékrendet, világnézetet. Ajánlok filmeket, olvasmányokat nekik - ezek nyilvánvalóan az én értékválasztásomat tükrözik. A felelősségünk abban áll, hogy határt szabjunk, és arra neveljük a diákokat, hogy önállóan gondolkodjanak. Ne fogadják el azt, amit mondok, hanem kételkedjenek.
Vidnyánszky Attila
-
Mi az oktatás? Tán nem azt nevezik oktatásnak, amellyel olyan embereket készítünk, amilyeneket a társadalom megkövetel? Ha az oktatást jobban megfigyeled, azt látod benne, hogy sikeresen létrehoz olyan embereket, akikre tényleg szükség van. Az oktatás egy kísérlet.
-
Tudod, mi a különbség egy tanár és egy filozófus között? Az, hogy a tanár azt hiszi, sok mindent tud, amit azután belesulykol a tanítványaiba. Ezzel szemben a filozófus a tanítványaival együtt próbál eligazodni a világban.
Jostein Gaarder
-
A diákok a felét hallják meg annak, amit a tanár mond, a felét értik meg annak, amit meghallottak, a felét jegyzik meg annak, amit megértettek... vagyis összességében nem sokat.
Francois Lelord
-
A pedagógusok vesznek egy egyszerû dolgot, és megbonyolítják. A kommunikációs szakemberek vesznek egy bonyolult dolgot, és leegyszerûsítik.
John C. Maxwell
-
A tanár gyakran többet tanul a diákjától, mint a diák a tanárától.
Louis Sachar