Ugrás a tartalomra
Tudod, mi a különbség egy tanár és egy filozófus között? Az, hogy a tanár azt hiszi, sok mindent tud, amit azután belesulykol a tanítványaiba. Ezzel szemben a filozófus a tanítványaival együtt próbál eligazodni a világban.
Kapcsolódó idézetek
-
Filozófusnak lenni: ez nem csak annyit jelent, hogy fennkölt gondolataink vannak, vagy iskolát alapítunk, hanem azt, hogy úgy szeretjük a bölcsességet, hogy parancsa szerint egyszerûségben, függetlenségben, nagylelkûségben és bizalomban élünk. Filozófusnak lenni annyit jelent, hogy megoldjuk az életnek egynémely problémáját, nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban.
Henry David Thoreau
-
A tanár alapjában véve arra is tanítani akar, ami kívül esik tantárgyának keretein. Erkölcs, elvhûség, világnézet - mindegy, minek nevezzük.
Akutagava Rjúnoszuke
-
Az oktatásnak elvileg két résztvevője van: a tanár, aki ismereteket közöl, és a diák, aki ezeket az ismereteket befogadja. Valójában mi tanárok lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy a közlés iránya nem ilyen egyoldalú. A diákok is tanítanak minket, például azzal, hogy egynémely alapfeltevésünk nekik kevésbé nyilvánvaló, vagy hogy olyan kérdéseket tesznek fel, amikre addig nem gondoltunk.
Jared Diamond
-
Egy tanár minden pillanatban döntési helyzetben van: el kell döntenie, hogy a tananyag bûvöletében él, és megpróbál "végezni az anyaggal", vagy segíti a diákjait, hogy kritikus, értő, gondolkodó emberekké váljanak.
-
A tudósok tanítása annyiféle, a hány a tudomány és a hány maga a tudós, az egyik a részletekbe mélyed, a másik inkább általános tételekkel foglalkozik, az egyik szaval, a másik diktál, az egyik kísérletez, a másik dedukál, egy mintára szabni valamennyit lehetetlen és nem is szabad, mert értéket e tanításnak épen annak egyéni jellege ad.
Eötvös Loránd
-
A filozófiát nem lehet megtanulni. A filozófia a tudományok összesítése, amelyeket a tudást alkalmazó lángész szerzett meg magának.
Alexandre Dumas
-
A nagy tudású éppoly öntudatlan, mint te. A tudatlan és a tudós nem két különböző csónakban eveznek; ők útitársak. A különbség köztük csak az információ mennyisége - ami egyáltalán nem is különbség. Az nem olyan különbség, ami bármin is változtatna. Lehet, hogy én csak néhány dolgot tudok, lehet, hogy te egy kicsit többet tudsz, valaki más pedig ezer és egy dolgot tud, valaki más pedig lehet, hogy egy két lábon járó enciklopédia - de ez semmi különbséget nem jelent. Buddha nem a tudás embere, ő az értés embere - nem információval van tele, hanem a látás képességével. Nem gondolatokkal van tele, hanem meglátással - tisztasággal, a tükör tisztaságával, nagy tudatossággal.
Osho
-
Ha valaki arra kényszerül, hogy megkövetelje magának a tiszteletet, azzal csak azt bizonyítja, hogy valójában nem is tanár. Egyszerûen rossz szakmát választott, neki nem az a hivatása. A tanár definíciója szerint olyan ember, akit önmagáért tisztelnek, nem pedig kötelességtudatból.
Osho
-
Kétféle gondolkodásmódot ismer a filozófia és a tipológia: egyik ember azt hiszi, amit lát, a másik azt látja, amit hisz.
-
A filozófia túlságosan elviselhetetlen, s ez a legnagyobb hiányossága. Hiányzik belőle a pátosz, az alkohol, a szerelem. Mi a mûvész? Egy ember, aki mindent tud - de ezt nem tudatosítja. Hát a filozófus? Egy ember, aki a tudatossággal él, de nem tud semmit.
Emil M. Cioran