Ugrás a tartalomra
Az olyan érzések, mint az elkeseredettség, a zavartság, a düh, a neheztelés, a harag, a féltékenység és a félelem, valójában nem rossz dolgok, hanem tiszta pillanatok, amelyek rámutatnak arra, hogy mit fojtunk el.
Kapcsolódó idézetek
-
Minden érzelem valamifajta célt szolgál: a szomorúság, a harag, a bánat, a félelem ugyanúgy, mint az öröm vagy a nyugalom. Bár vannak érzelmek, amelyeket nem olyan kellemes átélni, mint a többit, ez nem jelenti azt, hogy ezek rosszak lennének. Az emberi lét része, hogy emóciók széles skáláját éljük át nap mint nap. Jönnek és mennek, és ha hihetetlennek is tûnik az adott pillanatban, a nehezek sem tartanak örökké.
-
Ha szomorú vagy, engedd meg magadnak, hogy így érezz, amíg el nem múlik. Ugyanez a helyzet a félelemmel, a haraggal, a boldogsággal és a többi érzéssel is. Pont az érzések elfojtása és elkendőzése az, ami a problémákat okozza a kapcsolatokban.
-
Egyetlen érzés sem rossz. A szomorúság sem. A félelem sem. Még a negativitás sem. Nem az a lényeg, hogy megszabaduljunk a szomorúságunktól, hanem hogy kitágítsuk a horizontot, el tudjuk fogadni és szeretni tudjuk minden részünket. Nem az a fontos, hogy elkerüljük a sötétséget, és a fény felé orientálódjunk. Csak annyi fényt tudunk a világba hozni, amennyi sötétséget képesek vagyunk elfogadni és szeretni.
Kyle Cease
-
A féltés, a csalódottság, a hiúság iszonyatos erővel tudnak fájdalmat szerezni. De ez elmúlik... érthetetlenül múlik el, nem egyik napról a másikra, nem, még évek sem engesztelik meg ezt a haragot - s a végén mégis elmúlik, pontosan úgy, mint az élet.
Márai Sándor
-
Jó úton haladsz, ha nekem és magadnak is bevallod szíved érzését. De azért ne nevezz egyetlen érzést sem jelentéktelennek, méltatlannak! Hisz minden érzésünk jó, nagyon jó, a gyûlölet, az irigység, a féltékenység, sőt még a kegyetlenség is. Mi mások táplálhatnának is bennünket, mint szegényes, szép és káprázatos érzéseink, melyekkel kivétel nélkül igazságtalanok vagyunk, csillagok azok, amiket kioltunk.
Hermann Hesse
-
A fájdalom és a harag egészséges érzelmek. Arról árulkodnak, hogy emberek vagyunk, és fontos számunkra a kapcsolatunk, ugyanakkor értékes személynek is tartjuk magunkat, akivel igazságtalanul bántak. Ezek az érzések az igazság és a méltányosság iránti elkötelezettségünket mutatják, és fontos, hogy helyesen kezeljük őket.
Gary Chapman
-
Kétféle emberi érzés létezik: jó és rossz. A kettő közti különbséget pedig mindnyájan nagyon jól ismerjük, hiszen az előbbiek hatására jól, míg az utóbbiak eredményeképpen rosszul érezzük magunkat. Ott van például a... düh, a harag vagy a bûntudat. Ezek az érzések nem töltenek föl energiával, ebből tudhatod, hogy rosszak.
-
A vidámságnak megvan az ereje ahhoz, hogy a félelem, a sértettség, a harag, a frusztráltság, a csalódottság, a depresszió, a bûntudat és a meg nem felelés érzéseit kiûzze az életedből. Azon a napon éred el a vidámságot, amikor rájössz, hogy mindegy, mi történik körülötted, akkor sem lesz jobb semmi, ha nem vagy jókedvû.
Tony Robbins
-
Amikor sikerül megnevezni egy érzést, az néha el is oszlatja magát az érzést, mintha megfosztaná a hatalmától. Ha tudjuk, hogy dühösek vagyunk, és megtaláljuk a szavakat, amelyekkel kifejezhetjük a dühünket, alábbhagynak az indulataink. Ha tudjuk, hogy amit érzünk, az szerelem, akkor ez a tudásunk enyhítheti a bizsergést.
Alexander McCall Smith
-
A harag érzése önmagában nem bûn, az viszont már bûnös dolog, ha megtûrjük és elraktározzuk magunkban. A keserûség az elraktározott harag következménye.
Gary Chapman