Ugrás a tartalomra
Az önmagunkkal való szembenézés és értékeink szükségszerû revíziója soha nem könnyû feladat. (...) De szinte biztos, hogy túl kell esni rajta, saját életünkben külön-külön éppúgy, mint a társadalmak életében együtt. Vagy akár az egész bolygóéban, hiszen (...) globális környezeti problémáink minden eddiginél általánosabb értékrevíziót kényszerítenek ránk.
Kapcsolódó idézetek
-
Személyes értékünk túlbecsülése éppen olyan hiba, mint annak lebecsülése. Végezzük el kötelességünket az adott viszonyok és körülmények között a lehető legjobban, de soha se mulasszuk el önmagunk értékeit állandóan mérlegre tenni.
-
Sokszor kívánjuk, hogy bárcsak jönne varázsütésre egy megoldás, ami minden problémán átsegít. De néha épp ezek a gondok és a küzdelmeink kényszerítenek bennünket arra, hogy szembenézzünk önmagunkkal, időközben pedig jobban megismerjük magunkat, megerősödjünk, és meglássuk az életben az igazán értékes dolgokat. Így pedig új szemmel tekinthetünk a világra.
James Norbury
-
Mindannyiunknak szembe kell néznünk a magunk kihívásaival (...). Azt hiszem, minden attól függ, hogy vállaljuk-e őket.
Libba Bray
-
Folyamatosan fejlesztenünk kell magunkat. Majdnem minden percben, mert a világ egy pillanat alatt változik és nincs idő hátrafelé tekintgetni. Néha a változást ránk erőltetik. Néha véletlenül történik. De a legtöbbet mi okozzuk. Nekünk állandóan új ötletekkel kell előjönnünk, hogy helyrehozzuk magunkat. Ezért változunk. Alkalmazkodunk, újrateremtjük saját magunkat. Csak biztosaknak kell lennünk benne, mert ez a javulás első lépése.
-
Néha úgy gondoljuk, hogy amikor az élet kihívások elé állít minket, akkor egyúttal büntet is minket, mert letértünk a helyes útról. Ez szerintem egy nagy hülyeség. A probléma nem csapás, amit le kell győzni. A probléma értünk van, azért, hogy miközben elindulunk a megoldás felé vezető úton, megismerhessük saját magunkat, és rájöhessünk az értékeinkre.
-
Nem tehetünk úgy, mintha a világ ott kezdődne és érne véget, ahol mi meghúzzuk a határt. Néha tudomásul kell vennünk, hogy a világ, talán nemszeretem módokon, átnyúlik az életünkbe, és olyankor vállalnunk kell a kihívást.
-
Nem tehetünk egész életen át másokat felelőssé azért, mert olyan nehéz a dolgunk. Valamikor fel kell vállalnunk a felelősséget életünkért. Mindannyiunkban megvan a kísértés, hogy megkerüljük a problémákat, és elmeneküljünk a nehézségek elől. (...) Ha a Lélekből élsz, nem fogsz elmenekülni személyes problémáid és környezeted konfliktusai elől, hanem kézbe veszed azokat.
Anselm Grün
-
A legnehezebb harc, amit önmagunkkal kell megvívnunk. És nem szabad azt hinnünk, hogy ezt a harcot csak egyszer kell megvívni: újra és újra le kell győznünk önmagunkat.
Száraz Miklós György
-
Sokunknak egyáltalán nem könnyû rájönni arra, hogy mik az igazi értékeink, és mit szeretünk igazán. Ennek keresése az egyik legfontosabb feladatunk az életben.
Renate Reinsve
-
Gyerekkorunkban szinte mindannyian, akik itt vagyunk, (...) azt hittük, hogy az igazság automatikusan felülkerekedik. Hogy az erény elnyeri jutalmát. Hogy a jó győzedelmeskedik a rossz felett. De fokozatosan rá kell döbbennünk, hogy ez nem így van. (...) Az embereknek önmaguknak kell kikényszeríteniük az igazságot, és ez nem könnyû. Mert a hatalomra gyakran veszélyes lehet az igazság, és gyakran nagy kockázatot kell vállalni a hatalom elleni harcban.