Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az ostobaságra és gonoszságra való hajlandóság meglehetősen hétköznapi a világtörténelemben. Tehát nekünk, embereknek meg kellene próbálnunk a múltunkról annak alapján gondolkodni, ami valóban megtörtént, nem pedig homályos nosztalgiával vágyakozni valami leegyszerûsített birodalmi dicsőség narratívájára.

⚔️ Háború 👴 Após
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az emberi történelem során hajlamosak vagyunk túlracionalizálni múltat, a kelleténél drámaibban ábrázolni a jelent, és alábecsülni jövőt. (...) A helyzet az, hogy a múltbeli események közel sem mentek végbe olyan racionálisan, ahogyan utólag gondoljuk; a jelen általában nem annyira drámai, ahogy a közbeszéd elhiteti velünk; a jövőbeli változások pedig többnyire a legmerészebb elképzeléseinken is túltesznek. Alexander Stubb
  2. Összetévesztjük a saját magunkban bekövetkező változásokat a korok változásaival. Ahogy öregszünk, jobban tudatában leszünk azoknak az ostobaságoknak és veszélyeknek, amik végig jelen voltak. Így minden generáció nosztalgikussá válik a régi szép idők iránt. Steven Pinker
  3. A gonosz jelenléte a világban a kezdetektől fogva alapvető élménye lehetett az embernek és az emberi közösségeknek. Ez magyarázhatja azt a buzgalmat, amellyel az emberek mindenkor igyekeztek kiûzni életükből és világukból a gonoszt. Minden lehetséges és lehetetlen eszközt felhasználtak erre a célra. Története során mintha állandó ostromállapotban élt volna az emberiség. Hankiss Elemér
  4. Ritkán gondolunk arra, amink van, és túl gyakran arra, amink nincs. Ez a magatartás több nyomorúságot okozott már az emberiségnek, mint az összes háború és járvány együttvéve. Arthur Schopenhauer
  5. Teljesen észszerû dolog a múlt tapasztalataiból meríteni, azzal próbálkozni, ami már egyszer mûködött. Valóban ostobaság lenne, ha nem fogadnánk el az előttünk járók tanácsait. De az is, ha megrögzötten ragaszkodnánk hozzájuk. Sabine Hossenfelder
  6. Jobb, ha nem feledkezünk meg a múltról, hanem okulunk belőle, különben a történelem könnyen megismételheti önmagát.
  7. Az emberi történelem tulajdonképpen tanulási folyamat, amelyben a gonosz csak arra szolgál, hogy próbára tegyen minket, és továbbvezessen a szeretet, az erény és a bölcsesség útján. A gonosz fokozatosan kiküszöbölődik majd az emberi világból. Hankiss Elemér
  8. Nem kell meghamisítanunk a történelmet; a történelemben megvan az a tendencia, hogy meghamisítsa saját magát, mert a csatamezőről csak az élő tér vissza, hogy elmondja, mi történt. Ha csak egyszer visszatérhetne a halott is és elbeszélné a gyalázatos véget, amit megért, ma a történelem és a politika nem lenne ugyanaz. Szent-Györgyi Albert
  9. Kivétel nélkül mindannyian naponta látunk, hallunk, olvasunk ostobaságokat. Ugyanakkor mindannyian csinálunk, gondolunk, fontolgatunk és mondunk is nem kevés ostobaságot. Mind alkalmi, átmeneti ostobák vagyunk, akik futólag követünk el vagy mondunk szamárságokat, anélkül, hogy bármi súlyosabb következménye lenne a dolognak. Az viszont fontos, hogy rájöjjünk a hibára, és sajnáljuk, amit elkövettünk, mivel tudjuk, hogy tévedni emberi dolog, és hogy a megbánás bocsánatot érdemel. Jean-François Marmion
  10. Érdekes és érthetetlen az a lassúság, amellyel a világ egyik része adoptálja a világ másik részének értékes elgondolásait. Az ostobaság ezen formája nem szorítkozik sem közösségre, sem nemzetre: egyetemes jelenség. Az az igazság, hogy az emberi faj nem csupán lassú az értékes gondolatok átvételében - időnként makacsul ellenáll azoknak. Mark Twain
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat