Az őzekre ráparancsol az agyuk, hogy fussanak, mert rosszul állnak a dolgok. És az őzek futnak is. Olykor egyenesen egy-egy autó elé. Megkérdőjelezhetjük ezt az ösztönt. Vitába szállhatunk vele. Kiiktathatjuk a kapcsolót, megvizsgálhatjuk a fenyegetést, mielőtt cselekszünk. Ehhez azonban erő szükségeltetik. Egy izom ez, amelyet fejleszteni kell. És az izmokat a feszítés fejleszti, ha emelünk és tartunk velük.

Kapcsolódó idézetek

1. A kutyák falkában élnek, rivalizálnak, verekszenek az erősorrendért. De minden kutyában mûködik egy kötött program, beléjük van építve egy fék. Ha érzi, hogy gyengébb a másiknál, ösztönösen megadja magát, a hátára fekszik, fölemeli a lábait, nyüszít. Ha pedig ő az erősebb, és a másik fél már feladta: nem támad tovább. Ezzel az ösztönnel védi magát az élet. Hogy nem kell elpusztítani a legyőzöttet, mert máskor, mások ellen még lehet ő az erősebb. Hogy nem csak egy maradhat. Szabó Tibor Benjámin
2. Még az ostoba őz sem fut a zaj felé, arra megy, ahol finom rügyeket szagol. Finom rügy legyél hát, fán túli ésszel, biztos magadban, mert amit az őz akar, te azt jóval döntése előtt tudhatod.
3. Ha többet edzel, fejleszted az izmaidat. Az agy is hasonlóképpen mûködik. Az agy egy mentális izom, ahol ténylegesen erősítheted az egymással együttmûködő idegsejtek közötti kapcsolatokat, ha újra és újra tüzelésre készteted őket.
4. Racionális énünk azt sugallja, hogy döntő helyzetekben a tényekre és észérvekre kell támaszkodnunk. A baj csak az, hogy a jobbik eszünkkel hozott döntéseinket nem váltjuk tettekké, ha ősi ösztöneink rosszat sejtenek és riadót fújnak. Megérzéseink viszont akkor is tettekre sarkallnak, ha szemernyi észérvet sem tudunk felhozni indoklásul. Ideig-óráig erőt vehetünk magunkon annak érdekében, hogy saját vagy mások észérvei alapján lépkedjünk előre az életben, de előbb-utóbb elérünk ahhoz a ponthoz, amikor a siker érdekében valódi eltökéltségre van szükség. Ez pedig vagy zsigerből jön, vagy sehogy.
5. A küzdj vagy fuss talán primitív neurológiai válasz, de attól még lehet hasznos opció. Néha az a helyes, ha küzdünk azért, amit akarunk, de gyakorta csak a félelmet küzdjük le. Félünk, hogy megsérülünk, vagy hogy újra elkövetjük ugyanazt a hibát. Igen, néha sokkal bölcsebb, ha elhúzzuk szépen a csíkot. Megyünk a magunk útján. Ez kissé ijesztő, nem csak nekünk, de a hátrahagyottaknak is, mert van rá esély, hogy nem fogják megérteni. Néhanapján szakítani kell a múlttal és belépni az ismeretlen területre. De ha úgy döntünk, hogy elfutunk... nos, attól még bármikor visszatérhetünk.
6. A cselekedeteinket irányító késztetések beíródtak legbelsőbb struktúráinkba - mint emlősnek, vadásznak, társas lénynek: az értelem megvilágítja ezeket a kapcsolatokat, de azoknak nem az értelem a forrásuk. Elsődlegesen nem eszes lények vagyunk. Azzá talán csak válhatunk, többé-kevésbé, másodlagosan. Első fokon az életösztön hajt bennünket, az éhség, a szeretni vágyás, az az ösztön, hogy megtaláljuk helyünket egy emberi közösségben... a második szint még csak nem is létezik az első nélkül. Az ész dönt az ösztönök között, de úgy, hogy magukat az ösztönöket használja a döntéshozatal elsődleges kritériumaként. Carlo Rovelli
7. Nem tudunk arra figyelni, hogy mit kellene legközelebb másképp és jobban tennünk, ha közben félelem van bennünk. Amikor az ember fél, akkor a félelemre fókuszál, és nem arra, hogy miben kellene fejlődnie. Harcolni vagy menekülni akar, vagy éppenséggel lefagy. A vezetők tehát jól teszik, ha a biztonságérzet megteremtésével, valamint az agyat kikapcsoló negatív félelmek kizárásával lehetőséget teremtenek arra, hogy a beosztottaik megfigyeljék, amit tesznek, és szükség esetén változtassanak a szokásaikon.
8. Amikor súlyokat emelünk, az izomrostok károsodnak. Az izomsejtek átkozzák a fafejû őrültet, aki ok nélkül emelget nehéz tárgyakat. Aztán nekilátnak a sérülés helyreállításának, megerősítik az izomrostokat arra az esetre, ha újra eszünkbe jutna ilyesmi. Tehát azért okozunk kárt magunkban, hogy jelzést küldjünk a testünknek: erősödnie kell. Magától a károsodástól nem leszünk erősebbek, épp ellenkezőleg. Csak gyengébbek. A jelzés a fontos. Nicklas Brendborg
9. Ha az agy nagyon erős, még annak is nehéz magával rántani a sokkal sebezhetőbb lelket a józanságba. És ha nem megy, akkor jön a test. A test független, az nem mûködik együtt a hazugsággal, a maga ösztönös útját járja, és jelez: izzad, remeg, görcsbe rándul, hánykolódik, rázkódik, nem engedelmeskedik, fojtogat. Végső soron beteg lesz. Amikor már beteg, csak akkor kezdenek rá odafigyelni legtöbben. Mit szedjek ki a testemből, vagy a testemet honnan szedjem ki, hogy túléljem. Hogy újra egyesülhessen elárvult lelkemmel, elnémított szellememmel. Tisza Kata
10. Az állatok félnek. Éreznek. Tudnak örülni és végtelen bánatot átélni. Legbelül ugyanaz az ősi szándék vezérli őket, mint minden embert: túlélni! Az összes élőlényt ez hajtja, még a növényeket is. Téti István