Ugrás a tartalomra
Mind finomabban érzékeli a megfoghatatlant, és mert hagyta lenni, megizmosodott a képessége, mely megláttatja vele mások mélyeit, bármilyenek is azok; és egyre jobban hallja-érti, miről mesél a csend; és már azt is meri sejteni, honnan jön a varázslat.
Kapcsolódó idézetek
-
Az utóbbi időben kezdte hozzászoktatni magát, hogy akihez csak lehetett, beszélgetés közben hozzáért, lehetőleg úgy, hogy véletlennek tûnjön. Érezte, hogy az érintéssel valamit átad a másik embernek, valami nem könnyen megnevezhető dolgot, aminek következtében a kapcsolat megváltozik közöttük: mélyebb, meghittebb, valódibb lesz.
Ara Rauch
-
Amikor az ember felnő és elkezdi megérteni az emberi kapcsolatokat, rájön, hogy egyesek miért mondták neki ezt vagy azt, vagy miért viselkedtek egy adott módon. Megérti a hallgatásaikat.
Fabio Volo
-
Az ember megérzi a gonoszt. Egyszerûen meg tudja állapítani, kiben bízhat, és kiben nem.
Harlan Coben
-
Lassanként fénnyel és értelemmel telt meg minden. A bizonytalanság szertefoszlott, a szavak maguktól törtek elő, és már nem is ügyeltem olyan nagyon, hogy mit mondok. (...) Hallgattam a saját hangomat, de mintha már nem is én lettem volna, mintha másvalaki beszélne, az a bizonyos valaki, akivé válni szerettem volna. A szavak már nem fedték a valóságot, eltolódtak, átsiklottak más, színesebb területekre - nem, amelyeken az életem apró eseményei zajlottak -, és én tudtam, hogy már nem az igazat mondják, hogy képzelgéssé és hazugsággá válnak, de nem törődtem vele, hiszen az igazság vigasztalan volt és fakó, s csak az érzelem, csak az álmok visszfénye fejezte ki az igazi életet.
Erich Maria Remarque
-
Úgyszólván sebezhetetlen volt, gyûlölet, megvetés, irigység hiányzott belőle. S e hiány fegyverezte fel a páratlan képességgel, melynek birtokában akárkit, bárkit megértett vagy elfogadott.
Vavyan Fable
-
A világ szól az emberhez, ha hagyja; az a titok nyitja, hogy meg kell tanulni hallani.
Justin Cronin
-
A titkok tevékenységre késztetik az emberi értelmet. (...) Az értelem mégis olyan furcsán alakul, hogy gyakran kielégíti a kész gondolat, az igazság látszata, még ha az nem is szilárd, ha számtalan kétség és következetlenség szakadéka tátong is benne.
-
Nagy dolog, ha valaki jól tud hallgatni. A hallgatás erő. Beszédre kényszeríti a gyöngébbet.
Popper Péter
-
Maga is egyre többet adott neki magából, a gondolataiból, legbensőbb énjéből, bizalmas vallomásokban, amit éppoly édes adni, mint kapni. Oldottabbnak érezte magát vele, őszintébb volt, leplezetlenebb, bizalmasabb, mint másokhoz, és ezért még jobban szerette. És azt is érezte - és ez az érzés nagyon értékes a nőknek -, hogy csakugyan ad, hogy valakire úgy rábízza mindenét, amije csak van, ahogy még soha senkire.
Guy de Maupassant
-
A felismerés mindent közel hozott, valódivá tett, és együttérzése áttört a megrázkódtatás sûrû homályán.
Stephen King