Ugrás a tartalomra
A hatalom és annak primér következményei (...). Ez mozgat minket. A mások feletti hatalom jelenti számunkra az izgalmak izgalmát. Bálványozzuk a politikusokat, mert olyan nagy a hatalmuk, ajnározzuk a neves személyiségeket, mert életüket jobban áthatja a hatalom, mint a miénket. Akik erősek közülünk, azok megragadják a hatalmat, a gyengék pedig lelkesen feláldozzák magukat az erősek hatalma érdekében.
Kapcsolódó idézetek
-
A hatalom azt jelenti, hogy ráveszünk másokat, cselekedjenek úgy, ahogy mi szeretnénk.
Fredrik Backman
-
Azért adunk bizonyos emberek kezébe hatalmat, hogy magasabb szinten képviseljék az érdekeinket. Ezeknek az embereknek sokkal nagyobb cselekvési lehetőségeik vannak, mint nekünk, és ennek megfelelően a felelősségük is nagyobb. Erre néha emlékeztetni kell őket.
Frank Schätzing
-
Valahányszor tanúi vagyunk a politikusok túlkapásainak, a rendőri hatalommal való visszaélésnek, vagy akár a vagyonos elitek informális uralmának az életünk fölött, eszünkbe juthat, hogy jobb és élhetőbb lenne a társadalom, ha az nem a hatalmasok és alávetettek, urak és szolgák logikájára épülne.
-
Azok az emberek, akik megszerzik és használják a hatalmat, ritkán rendelkeznek tiszta indítékkal, hacsak nem azért nem, mert élvezik a politika durvaságát és kuszaságát. Ez fondorlatossá és cinikussá torzíthatja őket, olyan hírnévre téve szert, amely legyezgeti a hiúságukat. A tökéletlenség ismeretével szemben inkább a tökéletesség igényét kellene preferálni.
Saul Alinsky
-
Vannak emberek, akik szeretik a hatalmat, másoknak pedig hatalmuk van szeretni.
Bob Marley
-
A politika hatalom. A politika fontos emberré tesz, akiben megbíznak mások.
-
Mi volt e hatalom értelme? Minden emberi hatalomban van egy kevés finom és alig érezhető megvetés azok iránt, akik fölött uralkodunk. Emberi lelkek fölött csak akkor tudunk teljesen uralkodni, ha megismerjük, megértjük és nagyon tapintatosan megvetjük azokat, akik kénytelenek megadni magukat.
Márai Sándor
-
Még a felettünk hatalommal bírók is gyengék. Szarnak, véreznek, és amiatt aggódnak, hogy a gyerekeik talán már nem szeretik őket. Szégyellik az ostobaságokat, amiket fiatalon csináltak, és amikről mindenki más megfeledkezett már. Ezért aztán sebezhetők. Mindannyian a minket körülvevőkkel határozzuk meg önmagunkat, mert mi efféle majmok vagyunk. Nem tudunk felülemelkedni ezen. Így amikor figyelnek minket, hatalmat adnak a kezünkbe, hogy őket is megváltoztassuk.
James S. A. Corey
-
Manipulálunk, szomjazunk a hatalomra, irányítunk, büntetünk, de a tetteinket egyetlen mélyen ülő dolog határozza meg. (...) Magányosak vagyunk.
-
Úgy tûnik, természetes számunkra a gondolat, hogy a rossz dolgok mögött mindig rossz szándékú rossz emberek állnak. Szeretjük azt hinni, hogy a dolgok azért történnek úgy, ahogy történnek, mert valakik azt akarták, és hogy az embereknek hatalmukban áll az is, hogy beavatkozzanak a dolgokba - ha nem így gondolnánk, a világ túlságosan kiszámíthatatlannak, kaotikusnak és ijesztőnek tûnne.
Hans Rosling