Ugrás a tartalomra
A hatalom embereinek célja elhitetni velünk, hogy a status quo fenntartása a mi érdekünk. A mi célunk pedig az, hogy a hatalom emberei rettegjenek. Ki kell kényszeríteni, hogy megosszák velünk, ami az övék - a hatalmat, a tőkét, a természeti erőforrások feletti uralmat.
Kapcsolódó idézetek
-
A hatalom azt jelenti, hogy ráveszünk másokat, cselekedjenek úgy, ahogy mi szeretnénk.
Fredrik Backman
-
A birtoklók célja: megtartani, amijük van. Ezért minden módon fenn akarják tartani a status quót, amit viszont a kisemmizettek meg akarnak változtatni. A birtoklók létrehozzák saját erkölcseiket, saját etikájukat, amely igazolja az elnyomásra alkalmazott módszereiket és minden más eszközt, ami a status quo fenntartását szolgálja. Törvényeket alkotnak, bíróságokat hoznak létre, amelyek szintén a status quo megőrzése mellett kötelezik el magukat. Mivel a legtöbb hatékony eszköz a status quo megváltoztatására ilyen módon illegális vagy nem erkölcsös az uralkodó felső réteg szemében, a kisemmizettek az idők kezdete óta arra kényszerültek, hogy az ember alkotta törvényeknél magasabb törvényekre hivatkozzanak. Amikor aztán sikeresek lesznek, és birtoklókká válnak, próbálják védeni, amijük van, és erkölcsük fokozatosan átalakul a hatalmi szerkezet változásának megfelelően.
Saul Alinsky
-
A hatalom célja a hatalom maga.
Bonanza Banzai
-
Azért adunk bizonyos emberek kezébe hatalmat, hogy magasabb szinten képviseljék az érdekeinket. Ezeknek az embereknek sokkal nagyobb cselekvési lehetőségeik vannak, mint nekünk, és ennek megfelelően a felelősségük is nagyobb. Erre néha emlékeztetni kell őket.
Frank Schätzing
-
Hogy mi a baj a hírekkel? A válasz pofonegyszerû: azok, akiknek hatalom jutott a kezükbe, szeretik, ha az emberek félnek. Egyenesen érdekükben áll. Jól jön nekik, ha az emberek megbénulnak a félelemtől, például a puszta gondolatra, hogy bármikor meghalhatnak. Márpedig mindig lehet találni valamit, amitől félhetünk.
Mira Grant
-
Ha ránézünk a különféle hatalmi hierarchiákra, és azok intézményeire, mindenekelőtt az államra, azt látjuk, hogy azok egyáltalán nem azt a célt szolgálják, ami miatt elvileg léteznek. Az állam hatalmi rendje elvileg azért van, hogy védje az emberek jogait és biztosítsa köztük a békés együttélést. A valóságban azonban az államhatalom mindig egy szûk elit javát szolgálja a tömegek elnyomása és kizsákmányolása révén.
-
Soha senki sem ragadja magához a hatalmat azzal a szándékkal, hogy lemondjon róla. A hatalom nem eszköz; a hatalom cél. Nem azért csinál az ember diktatúrát, hogy megoltalmazzon egy forradalmat, hanem azért csinál forradalmat, hogy diktatúrát csinálhasson. Az üldözés célja az üldözés. A kínzás célja a kínzás. A hatalom célja a hatalom.
George Orwell
-
A diktátorok elsődleges célja, hogy hatalomban maradjanak, mi pedig segítjük őket ennek megvalósításában, ha a már eleve szenvedések közepette tengődő alattvalóikat büntetjük és hagyjuk, hogy az elnyomók megmentőként állítsák be magukat. Ha egy kormányra nem katonai eszközökkel akarunk nyomást gyakorolni, akkor a gazdasági szankcióknak az utazásra, a külföldi bankszámlákra és a döntéshozó kormánytisztviselők más kiváltságaira kellene összpontosulniuk, nem pedig az elnyomott lakosság életfeltételeit meghatározó gazdaság tönkretételére.
Jimmy Carter
-
Egy politikus elsődleges érdeke és feladata az, hogy hatalmon maradjon, hogy elhitesse az emberekkel, hogy őt kell választaniuk. Nagyon kevés olyan politikus van a világon, aki valóban jobbá szeretné tenni az országa, a világ helyzetét, és nem a saját hatalmát, vagyonát akarja gyarapítani.
Gryllus Dorka
-
A hatalom egy szükséges rossz kellene, hogy legyen, amit mindenki kényszerből vállal, nem élvezetből. Csak olyannak lenne szabad hatalma legyen, aki nem akar hatalmat, és csak addig lenne szabad az övé legyen, ameddig nem akarja. Nyilván ez egy teljesen utópisztikus hozzáállás, a valóságban az emberek szeretik a pozíciót meg a státuszt.
Dragomán György