Ugrás a tartalomra
Kimondani azt, amit érzek, nem bonyolult. Akkor tudatosul egy csomó minden az emberben. Az is, hogy mit tettem meg, mit hagytam figyelmen kívül. Mert azért, hogy én benne vagyok egy adott helyzetben, azért egy ember okolható, és az pedig én vagyok, önmagam.
Kapcsolódó idézetek
-
Amíg elkülönítjük magunkat, könnyû az embereket hibáztatni. Amint elismerjük, hogy összetartozunk, több felelősséget kell vállalnunk magunkért és másokért.
Andrew Matthews
-
Minden, ami velem történik, annak én vagyok az oka; oka és a célja is. Egy feladatom van, hogy ezt az egészet minél tisztábban lássam. Minden időpillanatomban tudjam azt, hogy mit miért teszek és annak milyen következménye van.
-
Tudod, mikor valami rossz történik velem, szeretem azt gondolni, hogy az én hibám. Mert tudod, ha valaki más hibája lenne, akkor én semmit nem tehetnék ellene.
-
Akivel szemben nagy igazságtalanságokat követtek el, megsebződött, sokat szenvedett, főleg gyerekkorban, gyakran azt gondolja, hogy ennek ő az oka, elhiszi, hogy ő a rossz, és a büntetést megérdemli. Így gyermekként önmagát teszi felelőssé olyasmiért, amiért nem felelős, ez azonban annyira nyomasztó lehet számára, hogy a későbbiekben mindenért másokat hibáztat, mert felnőttként ezt már megengedheti magának. Ezért a saját életéért az "itt és most"-ban nem vállal felelősséget. Ha közel merné engedni magához azt, hogy ő ott és akkor nem volt felelős - ami persze óriási lelki megterhelést jelenthet -, akkor képessé válna arra, hogy a jelenben felelősséget vállaljon önmagáért. De amíg ezt nem teszi, létrehoz egy sajátos egyensúlyt, ami önmaga kárhoztatása és mások okolása között alakul ki.
Pál Ferenc
-
Nagyon kell szeretni valakit ahhoz, hogy azt érezzem: most ő a fontos, nem én. Nem kis áldozat kell ehhez, mert senki sem képes kimondani azt, ami a lelkét nyomja. El van dugva benne tudat alá, és azért másról beszél. Tudod, miért? Mert ő sem képes figyelni, önmagára.
Müller Péter
-
Látni és hallani azt, ami bennem van - és nem azt, aminek lennie kellene. Elmondani azt, amit érzek és gondolok - és nem azt, amit mondanom kellene. Érezni azt, amit érzek - és nem azt, amit éreznem kellene. Kérni azt, amire szükségem van - és nem várni, várni, várni, amíg engedélyt kapok. Merni, hogy azt tegyem, amit szeretek - ahelyett, hogy mindig a biztosat választanám.
Virginia Satir
-
Most már tudom, mit rontottam el. Mit kellett volna máshogy csinálni. Élni kellett volna. Mindazt, ami megtörténik velem. Sőt, élvezni. Van, akinek ez magától értetődő. Van, akinek dolgoznia kell ezért.
Légrádi Gergely
-
Valamilyen formában ki kell fejezni a dolgokat, ez nagyon fontos. Határozottan érzem, ha beszélhetnék róla, enyhülne sok minden.
Márai Sándor
-
Azért írok, hogy megmagyarázzam magamnak az életem. Csak észrevettem, hogy mikor ezt teszem, mások is megértik a sajátjukat.
-
Fel merem vállalni a gondolataimat, ennél fontosabb nem is létezik számomra. Mindent kimondok és mindent meg is teszek, amit csak jónak látok.