Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Azok, akik a félelmeik szerint élnek, a legtöbb gondot arra fordítják, hogy ne kövessenek el hibákat. Nem is követnek el hibákat, de mást sem tesznek. Üres az életük. Jönnek, vegetálnak, aztán meghalnak.

Osho
🎖️ Katonatiszt 🗣️ Beszéd
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Aki félelemben él, nem is él igazán. Mindig is lesznek olyanok, akik szembeszállnak a félelemmel, és mindig lesznek olyanok, akik inkább elmenekülnek.
  2. A legtöbb ember pont fordítva gondolkodik. Azt hiszik, aszerint élnek, amit akarnak. De igazából az vezeti őket, amitől félnek. Amit nem akarnak. Khaled Hosseini
  3. Azok, akik az életükkel semmit sem kezdenek, éppen annyira félnek, mint azok, akik sokat kockáztatnak. Csak éppen az első csoport apróságoktól retteg. Akkor már inkább ijedjünk meg valami jelentős dologtól! Andrew Matthews
  4. A legtöbb ember a saját félelme és ostobasága béklyójában él, és nincs annyi esze, hogy higgadt tekintettel pillantson rá az elhibázott életére. A legtöbben csak húzzák tovább az igát, és elégedetlenkednek, de sohasem próbálják megérteni, hogy miért, és hogy miképp javíthatnának a dolgokon, s végül úgy halnak meg, hogy már semmi sincs a szívükben, csak mocsok, meg öreg, vizes vér - gyenge, felhígult vér -, s az emlékeik egy fabatkát sem érnek. Patrick deWitt
  5. Azoknak a legrövidebb és legzaklatottabb az életük, akik a múltról megfeledkeznek, a jelennel nem törődnek, a jövőtől félnek, s midőn eljutnak végórájukhoz, akkor - későn - fogják fel a nyomorultak, hogy oly sokáig voltak elfoglaltak, s eközben nem csináltak semmit. Lucius Annaeus Seneca
  6. A legtöbb ember életében eljön egyszer az idő, amikor elhatalmasodik rajta a félelem. Ettől azonban nem válik gyávává. Azok a gyávák, akik semmit sem tesznek, amikor a félelem pusztulással fenyegeti őket. Amikor a szükség úgy hozza, szembe kell nézned a félelemmel. Ha így teszel, megeshet, hogy nem éled túl, de ha meghalsz, legalább nem gyáván távozol a másvilágra. Darren Shan
  7. Az emberek attól félnek a legjobban, hogy önmaguk legyenek. (...) Azt teszik, amit mindenki más, még akkor is, ha annak semmi köze a valódi lényükhöz. Így azonban sehová sem jutnak; gyengék lesznek, és ügyet sem vetnek majd rájuk. Elfutnak az egyetlen dolog elől, ami valóban az övék: attól, ami mássá teszi, ami megkülönbözteti őket a többiektől. 50 Cent
  8. Akik csak beszélnek az életről, de nem tesznek semmit érte, nem is élnek, csak a pénz jelenti számukra a mindennapi örömöt, többet, még többet tegyenek a takarékba, nem is esznek, csak gyûjtenek, aztán elrohan az idő, s akkor veszik észre, hogy nem éltek.
  9. Egyesek sosem vesznek részt a dolgokban. Az élet csak úgy megtörténik velük. Ostoba szívóssággal léteznek, és dühvel, erőszakkal reagálnak mindenre, ami kiemelhetné őket a biztonság nehezteléssel teli illúziójából. Frank Herbert
  10. Vannak, akik megijednek attól, hogy másként is élhetnének, és attól, hogy a világ mégsem annyira szar. Vannak, akik úgy hozzászoknak a dolgokhoz - még a rossz dolgokhoz is -, hogy nem mernek változtatni. Az ilyen emberek feladják. És ha ők feladják, mindenki veszít.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat