Ugrás a tartalomra
Azok, akik falakat építenek, másképp gondolkodnak, mint azok, akik utakat keresnek, hogy átjussanak falak felett, alatt, körül vagy rajtuk keresztül.
Kapcsolódó idézetek
-
Más dolog ismerni az utat, és járni rajta.
-
Az emberek túl sok falat építenek, és túl kevés hidat.
-
Az emberek túl sok falat építenek, és túl kevés hidat.
-
A világ nem civilizációk vagy kultúrák, hanem azok összecsapása előtt áll, akik hidakat akarnak építeni, illetve akik inkább egy ellentétekkel teli világot szeretnének, akik keményen dolgoznak a gyûlölet terjesztésén és a megosztásunkon. Noha a hídépítők munkája kétségkívül nehéz, minden generációban vannak olyanok, akik a hitüknek megfelelően élnek, és akik készek és képesek megtalálni a közös nevezőt.
Souad Mekhennet
-
Egész életünket úgy éljük le, hogy próbálunk alkotni valami maradandót, valamit, aminek értelme és célja van, de ehelyett leginkább falakat emelünk. S amikor ráébredünk, hogy hidakat kellett volna inkább létrehoznunk, akkor már túl késő.
Robert Lawson
-
Akik keresnek, találnak. Az ajtóik várják őket. De utána bármi megtörténhet. Vannak olyanok, akik megtalálják az ajtót, bekukucskálnak rajta, és becsukják. Mások hozzá sem nyúlnak az ajtóhoz, még akkor sem, ha furdalja őket a kíváncsiság. Azt hiszik, hogy engedélyre van szükségük. Azt hiszik, hogy az ajtó valaki más kedvéért áll ott, még akkor is, ha őket várja.
Erin Morgenstern
-
Határokra szükséged van (...), de falakra nem. A falak elválasztanak, a határok pedig megbecsülnek.
William Paul Young
-
Miért van az, ha az egyik ember épít egy falat, a másik azonnal tudni akarja, mi van a túlsó oldalán?
George R. R. Martin
-
Hidak helyett az emberek csak falakat építenek,
Mégis teszek róla, hogy ne legyek egy eltûnt lélek,
Nem számít a fájdalom, amivel most együtt élek.
Children of Distance
-
A természetes és cselekvő emberek a fal előtt őszintén torpannak meg. Számukra a fal nem kibúvó, mint nekünk, gondolkodó, tehát semmit sem cselekvő embereknek; nem ürügy arra, hogy feleútról visszaforduljanak, nem olyan ürügy, amelyben a magunkféle rendszerint maga se hisz, de amelynek mindig nagyon örül. Nem, ők teljesen őszintén torpannak meg. Az ő szemükben valami megnyugtató, erkölcsileg feloldó, végleges, sőt talán misztikus jelentősége is van a falnak.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij