Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Azok az emberek, akiknek mindenük megvan, szoktak leginkább pánikba esni. Mi, a többiek túlságosan el vagyunk foglalva azzal, hogy küszködünk.

John Hoyer Updike
🌱 Bölcsesség 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az emberek túlságosan el vannak foglalva a saját problémáikkal. Amelyek persze mindig nagyobbak, mint a tieid. Linda Polman
  2. Mindenki gyávává válik, amikor van valamije, amit meg akar védeni. Ilyenek az emberek.
  3. Az a gond az emberekkel, hogy általában elfelejtik, hogy többnyire és igazán csak a kis dolgok számítanak. Mindig mindenki el van foglalva, nyüzsög, aztán vár valamire, a kijelölt várakozójában.
  4. Azok, akik az életükkel semmit sem kezdenek, éppen annyira félnek, mint azok, akik sokat kockáztatnak. Csak éppen az első csoport apróságoktól retteg. Akkor már inkább ijedjünk meg valami jelentős dologtól! Andrew Matthews
  5. Néha a legnagyobb, legerősebb emberek a legérzékenyebbek, mert mindent magukba zárnak. Patricia Cornwell
  6. Azok az emberek vagyunk, akik sok mindent el tudunk tûrni, de van, amikor minden megtelik, és nem fér bele semmi. Lakatos Menyhért
  7. Mi, emberek, már olyanok vagyunk, hogy mindent magunkkal hasonlítunk össze, és magunkat mindennel; s így aztán a boldogság vagy a boldogtalanság azokban a tárgyakban van, amelyekkel összevetjük magunkat, és nincs veszélyesebb, mint a magányosság. Johann Wolfgang von Goethe
  8. Rájöttem, hogy a legtöbb boldogtalan ember, nők is, férfiak is hajlamosak az egocentrizmusra, s amikor valaki együtt érző érdeklődést tanúsít irántuk, mindig többet és többet akarnak. Rászoknak az együttérzésre, és zokon veszik, ha másnak is jut belőle.
  9. Gyakoriak a magabiztos ostobák és a bizonytalan entellektüelek. És úgy tûnik, emberi természetünk része, hogy a magabiztosakra jobban figyelünk.
  10. Az ember megkeményíti magát, mert mások ezt várják el tőle. Azért leszünk magabiztosak, mert valaki bizonytalan mellettünk. Az ember végül is azzá válik, akivé mások szükségletei alakítják. Jodi Lynn Picoult
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat